2014. április 19., szombat

Több ezer idegen rendőr érkezik...Szép új világ, köszönjük fidesz!

Több ezer idegen rendőr érkezik

Brüsszeli irányítás alatt fognak itt állomásozni.
Elfogadta az Európai Parlament a javaslatot, ami az Egyesült Királyságból Magyarországra költözteti az Európai Központi Rendőrség (CEPOL) tiszti akadémiáját. A CEPOL már idén szeptemberben megkezdi tevékenységét Magyarországon, ahol ezentúl európai rendőri erők ezrei lesznek jelen és európai tiszti képzés fog zajlani. Ezek az erők közvetlen Brüsszelnek vannak alárendelve, vagyis a magyar rendőri vezetésnek nincs befolyása rá.
A Fidesz EP-képviselői kiemelkedő elismerésnek nevezték az idegen fegyveresek érkezését. "Hiszem, hogy nem csak Budapest lesz gazdagabb egy uniós ügynökséggel a jövőben, hanem a rendőrakadémia is nyer a fővárosunk kínálta adottságokkal, lehetőségekkel" - mondta Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője. Eszerint a CEPOL az európai rendőrképzésben gyakorlati tapasztalatot kíván kovácsolni abból, hogy a rendőrképzésben gyakorlati tananyag lehet egy perifériaállam tüntető tömegeinek oszlatása.
Magyarországon minden eddiginél nagyobb mértéket öltött a lakosság Európai Unióval szembeni elutasítása, aminek többek között a Jobbik erősödése és a Fidesz újabb kétharmada is köszönhető. Miközben Orbán Viktor végletekig lebutított nyugatellenes retorikával tartja fenn szavazóbázisát, a nyugati érdeket továbbra is gátlástalanul kiszolgálja. Újraválasztását követően kijelentette az Európai Unió ellenes kormányzati retorikával szerzett szavazóinak, hogy Magyarország az Európai Unió mellett tette le voksát. A rendőrakadémia Magyarországra helyezése a Fidesz-szavazók újbóli elárulása, a fideszes EP-képviselők támogatólagos fellépése és pozitív nyilatkozatai pedig a pofátlanság magasfoka. A CEPOL Magyarországra hozatala azt jelenti, mostantól az Európai Unió elleni tüntetéseket nem a magyar rendőrség, hanem magyarul nem is beszélő idegen fegyveresek a magyar rendőrség egyenruháját viselve fogják leverni. Ha hivatalosan nem is lesz így, de feltételezhető. Megtették Görögországban, miért ne tennék meg hazánkban is?
Brüsszel tisztában van azzal, hogy a magyar rendőrség körében a túlfizetett vezérkart leszámítva szinte kizárólagos az unió-ellenes jobboldal támogatása. Emiatt nem bíznak meg a magyar rendőri erőkben, és a nyugatellenes hangulat általánossá válása miatt volt szükség az európai rendőrképzés Magyarországra szervezésére. A CEPOL a tiszti képzés hazánkba hozásával akarja biztosítani, hogy egy magyar kiugrási kísérlet esetén rendelkezésre álljon egy Brüsszelhez lojális rendőri vezérkar, ami nem fog az unióellenes tüntetők oldalára állni az erőviszonyok megváltozása esetén sem. Ezt a magyar rendőrök beszervezésével kívánják elérni, és a CEPOL magyar jelenléte a garancia arra, hogy a nyugati titkosszolgálatok tisztjei tömegesen jelen lehessenek az országban.
Bár Orbán az újraválasztását követő napokban nem győzte hangsúlyozni nyugati elkötelezettségét, a CEPOL Magyarországra áthelyezése mutatja, hogy Orbán kegyvesztetté vált Brüsszelben. Ahogy az államcsőd szélére jutott Görögországba Brüsszel német adófizetőket rendelt ki, a kiugrási kísérlet közelén álló Magyarországra ilyen-olyan ürüggyel nyugati fegyvereseket rendelnek. Nem véletlen, hogy a NATO magyarországi katonai jelenléte a választásokat megelőzően többszázezres létszámra nőtt, most pedig a rendvédelmi szervek nyugati lojalitásáról akarnak gondoskodni. Magyarországon megkezdődött a karhatalmi erők külpolitikai orientációjáért folytatott sakkjátszma, és egyelőre úgy tűnik, mint a történelem folyamán mindig, hazánk ebben az átmenetben is az utolsó csatlós szerepét fogja betölteni.
Deres kommentár: vajon miért jönnek és mit készítenek elő? A gyarmatosítás végső fázisba érkezett: május elsejétől külföldiek is vásárolhatnak magyar termőföldet és immáron idegen egységek állomásoznak hazánkban.
2014.04.17. 11:47
Forrás: 

2013. július 18., csütörtök

0 forintos tartozáson nyerészkedett volna a simlis behajtó...

2012 őszén költözés miatt felmondtuk kábeltévé szerződésünket, amelynek hozadékaként a szolgáltató UPC-nek vissza kellett vinnünk egy modemet. Ezt csak pár hónap késéssel tudtuk megtenni, mert a költözés miatt nem találtuk meg azonnal, erről tájékoztattuk is a társaságot. Miután a modemet az ügyfélszolgálaton leadtuk, az ügyintéző hölgy közölte, hogy még van 3000 Ft körüli tartozásunk, erről csekket fognak küldeni, amelyet fizessünk be, és így az ügy rendezve lesz. A csekket azonban nem küldték. Egy hónap elteltével felhívtuk a UPC-t, hogy a csekk nem érkezett meg, legyenek kedvesek megmondani, mi a teendő. Kérték, hogy utaljuk át az összeget (ehhez megadták a bankszámlaszámukat,) amely kötelezettségünknek még aznap eleget tettünk.
Jó másfél hónap elteltével felhívott egy erőszakos úr, miszerint a Creditexpress-től keresi a férjemet. Mondtam neki, hogy én éppen dolgozok, a férjem nincs velem, a telefon pedig, amelyen beszélünk, az enyém, egyébként nem is értem, ki ő, és honnan tudja a számomat. Kértem, mondja el, miről van szó, de azt mondta, az csak a férjemre tartozó „hivatalos ügy”. Ezen jót röhögtem és mondtam, akkor mondja el neki, sok szerencsét hozzá, majd letettem. Ezután írtam a UPC-nek egy levelet, számon kérve rajtuk, miért zaklatnak egy már régen megfizetett követelés kapcsán. A UPC elnézést kért, és tájékoztatott, hogy a tartozásunk már nem áll fenn.
Ezt követően, egy hónap elteltével „sima” levél érkezett (nem ajánlott, nem tértivevényes), amelyben ez a cégecske be próbálja hajtani a már körülbelül három hónapja megfizetett tartozást. Persze az ügyvédi felszólítás (B. Tóth Gábor ügyvéd által jegyezve – az illető és a cég kapcsán keletkezett korábbi panaszok itt és itt olvashatóak) megfelelő kellékeivel, fenyegetéseivel. Erre válaszként megírtam nekik, hogy valószínűleg tévedésből küldtek nekünk felszólítást, mivel nem tartozunk semmivel, és csatoltam a pénz átutalásáról szóló igazolást is.
kép
Olvasónk a céghálónak is utána nyomzott
Következő levelük egy hónap elteltével érkezett, amelyben egy szót sem szólnak az én levelemről, csak ismét „megfenyegetnek”, hogy mi történik, ha nem fizetek. Ezen a levélen azonban olyan jól szórakoztam, hogy kötelességemnek éreztem megosztani másokkal is: az ügyvéd „úr” ugyanis nulla, azaz nulla forint tartozás megfizetését követeli, amely összegnek 69 Ft késedelmi kamata van (ezt nem tudom, hogy számolták ki, tekintve, hogy a kamat az eredeti követelés valahány százaléka, és az általános iskolás tananyag, hogy nullának még a 100 százaléka is nulla). Igaz, hogy annak idején nekem sem ment jól a matek (részben ezért is mentem humán pályára), de az biztos, hogy a jogi egyetemi felvételhez matematikából is kell érettségizni. Aki azonban képtelen százalékot számolni, annak nem valószínű, hogy adnak érettségi bizonyítványt.
A fenti 69 forintra még rárakódik a „tartozás behajtás miatt felmerült költség”, amely 4080 Ft (érthetetlen módon, hiszen tudtommal a végrehajtási költség az eredeti követelés valahányad része lehet csak).
kép
A szóban forgó levél és csekk
Ennyi marhaságot követően nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és írtam egy válaszlevelet „nagytiszteletű kollégámnak”, amely szintén alább olvasható. A levél megírását követően pedig lekértem a cég adatait, amelyet szintén megnézhetnek a cikk alján. A nyilvántartásból kitűnik, hogy a dolgozó magyar embereket zaklató cég nagyrészt külföldi tulajdonban van.
A válaszlevél:
„Tisztelt B. Tóth Gábor Ügyvéd Úr!
Vicces ügyvédi felszólítása miatt „az alábbi ügyben vagyok kénytelen Önt megkeresni”:
A 0022-2000-1627222-76 hivatkozási számú ügyvédi felszólítására szeretnék az alábbiakban reagálni. Ezúton jelentem ki a már leírtakat fenntartva, hogy Önöknek semmivel sem tartozom.
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Ön az általam korábban, válaszként megküldött levelemet valószínűleg nem olvasta (erre a következtetésre abból a tényből jutottam, hogy válaszlevelében semmilyen utalás nem szerepel az én levelemre).
Mivel felszólításából láthatóan a továbbiakban is azt gondolja, hogy fizetni fogok, ki kell, hogy ábrándítsam, és ezúton „vagyok kénytelen” közölni Önnel, hogy nem fizetek!
Az, hogy a korábbi követelésükből hogyan lett nulla forint, nem értem, és nem is érdekel. Mindenesetre jókedvűen várom fizetési meghagyásukat, amelynek ellentmondva az ügyünk perré alakul, és a tárgyaláson az összes jogász kolléga Önön fog röhögni, hogy nulla forint behajtása iránt eljárást indított.
Azt hiszem, kedves kolléga (bár ezt a tényt én szégyellem, Ön helyett is) Önnek most hatalmas pechje van, mivel ráérek válaszolgatni a leveleire, és sem félelmemben befizetni nem fogom alaptalan követelésüket, sem leveleiket megunva nem fogok a postára szaladni és feladni az értelmetlenül és jogellenesen követelt pénzösszeget.
Csak találgatni tudok, hány embert vertek át vagy fenyegettek meg, amelynek következtében az egyszeri magyar állampolgár szaladt és fizetett, nehogy nagyobb baja legyen, például elárverezzék a házát nulla, azaz nulla forintos tartozása kiegyenlítése fejében.
Végezetül megjegyzem, kíváncsi vagyok, ha valaki nem válaszol Önnek, hogyan igazolja azt, hogy az illető egyáltalán megkapta a leveleit, mivel Ön azokat nem ajánlottan, nem tértivevényesen, csupán egy fénymásolt aláírással küldözgeti. Felhívom szíves figyelmét – mivel Ön a kézbesítés szabályairól szóló előadást az egyetemen nyilvánvalóan elmulasztotta –, hogy az ilyen módon történő kézbesítéshez semmiféle joghatás nem fűződik.
Kérem, amennyiben van még jogi kérdése, forduljon hozzám bizalommal, mielőtt még jobban lejáratna önmagát és ezzel az egész jogász-társadalmat.
Kollegiális (?) üdvözlettel:
Baloghné dr. Seres Krisztina”

2013. július 8., hétfő

A FÉNYES GOMB - Magyarország




A fényes gomb.

Van Európa asszonyság kabátján egy fényes gomb. Mi magyarok
Magyarországnak, magyar Hazának hívjuk. A szarkák számára viszont csak egy
fényes gomb, amit  szeretnének ellopni. Ilyen a szarkák természete.
Hazánk történetét nézve, bőven jutott szarka, amely ránk fente a csőrét.
Némelyiket lenyilaztuk, egy néhányat elzavartunk, volt amelyiket hazaküldtük.

Tisztességes küzdelem volt, szemtől szembe. De most valami megváltozott.
A szarka átváltozott, dögkeselyűvé vált. Harciasságát sunyi, alattomos
mosolyra cserélte.   Fegyverei a bankok, a médiák, a korrupt politikusok.
Harci eszközei a csábító hitelek, a hírek elferdítése, elhallgatása, a
magyarokat megnyomorító adók és törvények gyártása. Jellemtelenségéből
adódóan mindenütt ott rejtőzik, ahol pénzt szimatol.

A sunyik most bajban vannak! Hiába a sok ellopott pénz, hiába a zsebben
lévő egy-két parlamenti párt. Nincs az a pénz, amin hazát lehetne venni.
Ahogy az olajkészlet fogy, úgy fogy az USA érdeklődése a Közel-kelet iránt.
Amerika nélkül Izraelnek vége! Meleg lett a föld a talpuk alatt.

Nosza, megvan a cél-ország, de hol fognak lakni? A stratégia készen, hisz
jól bevált a palesztinokkal szemben is. ****

Simon Perez kijelentette :  ****

- Megvásároljuk Magyarországot - !****


- Építtessünk kerítéssel körbevett, jól védhető lakóparkokat a magyarokkal,
akiket a végén úgysem fizetünk ki. Vegyük el jelzáloggal terhelt
ingatlanjaikat, hisz úgysem tudnak fizetni, (v)álság van! Igen ám, de azt
azért nem várhatjuk el Izrael népétől, hogy a gojokkal egy iskolába, közös
kórházba járjanak !****

 Ezért :  le kell zülleszteni a magyar oktatást, be kell zárni az
iskolákat, (amiket majd átvesznek ingyen), / A Hit-Gyülekezete már
"fenntartja a tatabányai iskolát ! ! ! / rá kell tenniük a kezüket az
egészségügyre, a kórházakra is - és már minden kóser !

Nagy az öröm Izraelben. Csak egy a baj, az ország foglalt, tele van
magyarokkal. Jön az ötlet: - túl sokan vannak,elég lenne 3 millió is.****


Rabszolgának. ****

Kipattan a szikra: biztassuk fel a cigányokat, majd azok elvégzik a piszkos
munkát, aztán persze őket telepítjük ki az üres Izraelbe, hadd legyen az
araboknak is örömük benne. Tobzódnak az ötletekben: Mérgezzük meg őket,
ismeretlen származású élelmiszerekkel és még pénzt is keresünk.
Hirdessük, hogy mennyire trendi szinglinek és egyáltalán nem szégyen
buzinak lenni. Így nem szaporodik a magyar. ****

Kiírtja önmagát.

Ám számításaikba hiba csúszott! A terv kiszivárgott. ****

Közöttük is vannak  - nem is kevesen -  tisztességes emberek !****


Még egy-két év kellett volna-e gyalázatos tervhez. Ezt az időt kaptuk meg a
Jóistentől, ezt az utolsó lehetőséget kell kihasználniuk a magyaroknak.
Mit tehetünk? Összefogunk! Számon kérünk!
Számon kérjük jelenlegi vezetőinket, képviselőinket. ****

 Nem veszünk mérget a multiktól. ****

Nem olvasunk és nézünk hazug sajtót, nem hallgatjuk tovább a magyarok
gyalázását az "illetékes"  pártoktól !****


Összefogunk! ****

Piacra járunk, magyar árut veszünk, beszélgetünk a szomszédokkal,
szerveződünk.

Informálódunk, tervezünk, cselekszünk!****


Nem vagy egyedül! Hallgass a szívedre, keresd a tenni vágyó magunkfajtákat.

Haza csak egy van! Magyarország a Magyaroké!

Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk, Benned bízva és
Hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért.
Már nem szabadságharcot folytatunk, élet-halál küzdelem a tét.
Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy
számíthatunk a Te segítségedre.
Imádkozunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék országunkat,
nemzetünket...
Segítsd őket, segíts minket Szent lelked erejével, mert Tiéd az ország, a
hatalom, és a dicsőség.
Mindörökké.

Ámen.

Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét !****


Mindszenty Bíboros Atya mondta:

" Ha lesz egy millió imádkozó magyar,
nem féltem ezt a nemzetet ";

Legyen!

 Itt az ideje.



                              Küldd tovább !!!!!!

Pálffy István Betiltott Jegyzete...

2013. június 14., péntek

A szlovákok sem különbek, mint a cigányok! Hazudnak, lopnak...

A magyar hadtörténet több jelentős személyiségét, köztük a "világ legöregebb huszárját", Skultéty László zászlótartót, Háry János alakjának ihletőjét, valamint gróf Hadik András magyar huszártábornokot, Berlin megsarcolóját is szlovákként tartja számon a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ).
Nem számít egyedülállónak, hogy szlovák intézmények és a közvélemény szlovák nemzetiségűként jelöl meg és tart számon magyar történelmi személyiségeket.
A jelenségre Skultéty László magyar huszár sírjának felnyitása és földi maradványainak Szlovákiába szállítása is ráirányította a figyelmet. Az átszállítást Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet igazgatója szerint az is indokolttá tette, hogy "Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó", akinek nemzetiségét a "területi elv alapján" lehet megállapítani.
Az újaradi Skultéty-sír kihantolása kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartás befejezésére szólította fel a szlovák felet, megállapítva: ez idáig "senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna."
A Szlovák Hadtörténeti Intézet honlapján Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségei sorában, Skultéty László mellett több más magyar történelmi személyiség is szerepel, köztük Hunyadi Mátyás kapitánya, Magyar Balázs és gróf Hadik András is, akiről a VHÚ történészdoktora, Vladimír Seges azt írja: szlovák nemesi család sarja, akit korábban "tévesen magyarnak jelöltek".
A történelmi személyiségek eltérő besorolására más példák is akadnak, ezek egyikeként említhető Benyovszky Móric személye is, akit a szlovák közvélemény szlovákként tart számon, és ennek alapján a szlovák nyelvű wikipédia is mint "szlovák kalandort, utazót és felfedezőt" említ.
A weboldal magyar nyelvű változata ugyanakkor Benyovszky Móricot "az egyik leghíresebb magyar utazónak" nevezi.
Benyovszky Móric személye jó példa a történelem "egyéni" láttatására, hiszen az utazó életét feldolgozó, 1975-ben magyar-csehszlovák koprodukcióban készült filmsorozat, a Vivát, Benyovszky! szinkronizálása során is más-más szöveget használtak.
A film egyik jelenetében, amikor Benyovszkytól azt kérdezik, vajon lengyel nemzetiségű-e, a film magyar nyelvű változatában a főhős azt válaszolja: "Nem kormányzó úr, magyar vagyok!" Ugyanennek a filmnek a szlovák nyelvre szinkronizált változatában a főszereplő azt válaszolja: "Nie pán gubernátor, som slovák" (Nem kormányzó úr, szlovák vagyok.)

MTI - alfahir.hu

Tanmese a naplopókat eltartó "szociális programokról"

Egy amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy ő sosem buktat meg egyetlen diákot sem, viszont nemrégiben egy egész osztályt megbuktatott.
A professzort az háborította fel, hogy a diákok kitartottak az “Obama care” nevű szociális program mellett, szerintük nagyszerűen működik. A diákok arra hivatkoztak, hogy nem lesz többet szegénység, sem gazdagság, mindenki egyenlő alapok, egyenlő feltételek mellett fog élni.
A professzor, aki nem értett egyet a diákjaival, azt monda, gondolják ki a tervet, és majd elválik, kinek lesz igaza. A tanár azt javasolta, hogy attól a perctől mindenki osztályzatát összeadják, és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki. A diákok beleegyeztek a tanár javaslatába. Addig a legjobb 5-öst, míg a legrosszabb 1-es osztályzatot kapott.
Az első tesz után minden diák 4-est kapott. Azok, akik nem tanultak kellőképpen, örültek az eredménynek, viszont azok, akik sokat tanultak, kellemetlenül érezték magukat.
A második teszt során azok a tanulók, akik az elsőnél keveset tanultak, még kevesebbet tanultak, míg akik először is beleadtak mindent, úgy gondolták, nincs értelme keményen dolgozni a jobb jegyért, míg a többiek lazsálnak. A második teszt eredménye mindenki számára 2-es lett. A harmadik tesztnél már szinte senki nem fektetett energiát és időt a tanulásra, így az egész diáksereg megbukott.
Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyanilyen módon alapszik, és azért fog az is megbukni. Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől, hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát, ha ő azért kevesebbet kap.
Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:
1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.
2. Ha kapsz valamit, amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett érte megdolgozni.
3. A kormány nem tud adni senkinek semmit addig, amíg azt valaki mástól el nem veszi először.
4. Semmit nem tudsz megtöbbszörözni úgy, hogy először elosztod.
5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni, mert a másik fele úgyis eltartja, és mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan, aki nem csinál semmit, ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.
(Világhálós körlevél)


További részletek: http://kuruc.info/r/6/113692/#ixzz2WDsAn88T

Valami, amire nekünk is mindig emlékeznünk kell!!!

A Malév Izrael által 1975. szeptember 30-án lelőtt HA-LCI lajstromszámú, TU-154B2-es típusú, 240-es járata.
A terrorista zsidók 60 ártatlan áldozata között voltak gyerekek és apácák is.
A Malév 240 előtt haladó PanAm járat pilótáinak tanúvallomása szerint hallották, amint a magyar pilóták azt kiáltják, hogy fénycsóva száll feléjük. Sem a gépet, sem a feketedobozát nem emelték ki soha a sekély tengerből, mert minden kiderülhetne belőle. De ha egyszer majd megteszik, azonnal titkosítani fogják a magyarok előtt százezer évre...
Az akkori magyar kormány legalább nem írta alá a zsidók cinikus vizsgálati jegyzőkönyvét, melyben ugyanúgy hazudtak és letagadtak mindent, mint a USS Liberty elleni 1967. június 8-i támadás "vizsgálati jegyzőkönyvében".
A mindenkori szervilis kormány pedig ma is cinkosan hallgat az ügyről, és inkább az erősödő antiszemitizmus miatt aggódik.


2013. június 3., hétfő

Stuttgartban is hazánkat mocskolják a zsidók: gárdisták vernek véresre ártatlan cigányokat egy operában

Egy a tartományi fővárosban élő olvasónk hívta fel a figyelmünket a vérlázító aljasságra, amit még Alföldi is megirigyelhetne:
Tisztelt Szerkesztőség!
Tudósítani szeretnék arról, hogyan gyalázzák hazánkat éppen most a stuttgarti Staatstheaterben.
Már megszokhattuk, hogy Magyarország lábtörlőül szolgál számos kulturális szentélyben, az ott tevékenykedő, elborult agyú, habzó szájú, beteg lelkű balliberális vérszívók számára, akik önmagukat művészként definiálják. Ilyen Andrea Moses is (beszédes családnév - a szerk.), a Baden-Württemberg fővárosában található színház vezető rendezője.
Az állami opera- és színház ezúttal Hector Berlioz Faust elkárhozása (Fausts Verdammniss) című darabját találta alkalmasnak arra, hogy egy jó nagyot rúgjon a magyar hírnévbe, közvetlen és közvetett károkat okozva országunknak, nem beszélve arról a kb. 50 ezer magyarról, akik Stuttgart és környékén élnek, és akiken elsőre csattannak a következmények.
A darab eredetileg is Magyarországon kezdődik, a híres Rákóczi-induló és a paraszttáncokból ismert zenei motívumok teszik ezt egyértelművé, ezzel nincs is semmi baj. A stuttgarti színházban Andrea Moses által rendezett "drámai legenda" (ez a mű szerző általi meghatározása) azonban ennél hangsúlyosabban mutatja a modernizált, mai korba áthelyezett helyszínt: egy egész színpadot betöltő magyar lobogó a háttér, és előtte "békés" lakókocsis cigányok lakodalma látható. Az eleve vérlázító, hogy hazánkat így azonosítják (kvázi cigányországként), az viszont még inkább felháborítja a jóérzésű szemlélőt, hogy a darabban gárdista magyarok támadnak a békésen ünneplő cigányokra, feldúlják a lakókocsijukat, tönkreteszik a mulatságot, és az életükre törnek. Bakancsaikkal a fejükre lépnek, a szemüvegüket összetörik stb. A rendező ezzel is "tükrözi az aktuális magyar állapotokat", amelyek a csapból is folynak.
Néhány kép és videó:
Megszólal a rendező:
További képekben a "gárdisták brutalitása":
Erősen remélem, hogy lesz állami tiltakozás, és felelősségre vonják így Trianon évfordulója táján a stuttgarti színházat. Bízom benne továbbá, hogy a sajtóvisszhang sem marad el, és a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet is végzi a feladatát. Ugyanis ez beláthatatlan folyamatot indít el. Már mindent megtehetnek? Hát nem! Ezt nem hagyhatjuk!
Üdvözlettel:
Egy felháborodott magyar
Utóirat: Most tudtam meg, hogy ez a darab már 2011 óta megy ebben a rendezésben. Tehát még vérlázítóbb, hogy eddig senki nem emelt szót ellene, pedig ennyi idő alatt biztosan tudomást szerzett róla a kormány...
Ide kattintva láthatók további képek és videók a darabról.


További részletek: http://kuruc.info/r/26/113135/#ixzz2VBQr1LiA

2013. június 1., szombat

Barackfa helyett...

Drámai tények a sikerpropaganda mögött

:-)) Orbán születésnapi "őszödi" beszéde

Amit meg lehetett cselekedni az elmúlt három évben zsidó- és cigánypátyolgatás terén, azt megcselekedtük.
Majdnem beledöglöttem, hogy három évig úgy kellett tenni, mintha mi kormányoztunk volna, és nem Izrael. Közben nyaltunk reggel, éjjel, meg este. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csinálunk.
Nyilvánvalóan végignyaltuk az elmúlt három, lassan három és fél évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk a szuverenitásról, szabadságharcról, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk szinte semmi hasznosat három évig. Csak nyaltunk, mélyebbre és mélyebbre, egészen a prosztatáig.
És amit ezen kívül tettünk, az sem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Őrült lóhalálában készült, mert egy ideig nem csinálhattuk, mert nem tudtuk, mit akarunk, majd már olyan rohadtul kellett csinálnunk valamit, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Teljesen kiszáradt a szánk és nem ér mélyebbre a nyelvünk. Ez a helyzet.
Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a Mazsihisz csettintésére folyton hason csúsztunk "Isten ajándékai" előtt, és marhaságokat mondtunk a "rejtett erőforrásokról", az "eltérő kultúrájúakról" meg a "nem hiába születettekről".
Ha el kell majd számolni a népnek, hogy ezen kívül mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?...


További részletek: http://kuruc.info/r/22/112973/#ixzz2UuUmftBK