Működőképes vízfegyver ( hát, többek közt ezért is akarnak még egy évig maradni...)

Publicisztika

A víz egyszerű, de a földi élet fenntartásához nélkülözhetetlen anyag.

Óriási mennyiségben található földünkön, mégsem dúskálhatunk: nagy baj ugyanis, hogy a vízkészleteknek mindössze néhány százaléka iható, a többi sós, nehezen kiaknázható vagy fertőzött. Némely földrészen rendkívül kevés van belőle, ennek következtében évente többmilliónyian pusztulnak el vagy betegednek meg.

A vonatkozó ENSZ-normatíva szerint Magyarország egész területe aszállyal sújtott térségnek tekintendő. Hazánk mégis aránylag jól áll a víz dolgában, de ez sajnos a mostani kormányzat intézkedései nyomán minden bizonnyal hamarosan megváltozik. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a láthatatlan világkormány hihetetlenül nagy hatalmú, látható tagjai célul tűzték az ivóvízkincs privatizálását. A fokozódó lakossági ellenállást figyelembe sem veszik.

A Világbank következetesen kényszeríti a kölcsönért folyamodó országokat a vízművek privatizálására. 2004-ben például négymilliárd dollárt irányoztak elő a privatizáló óriáscégek támogatására. A kölcsönt vissza kell fizetni, tehát a privatizáló cégek minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt felhasználnak a haszonszerzésre.

Működőképes vízfegyver

Feltételezhető, sőt majdnem biztosra vehető, hogy a jelenlegi kormánynak nyújtott hitel egyik feltétele a magyar vízművek privatizációjának elősegítése volt. Ennek előszele már javában fújdogál. Máris napirenden van az öt állami tulajdonú regionális vízmű összevonása és a tőzsdei bevezetésre való előkészítése - ez pedig a privatizálás a \"hátsó ajtón\" vagy a \"kutya lukán\" keresztül. Hazánkban nincs annyi tőke, amennyi a felvásárlásukra kellene. Tehát ha a részvények megjelennek a piacon, a Bechtel vagy egy másik cég bejön, fillérekért megveszi a részvényeket, és ezzel a mai államvezetés megint hozzájut kéthavi pazarlás fedezetéhez. A pécsi önkormányzat is előkészületeket tesz vízműveinek eladására. Sajnos a polgároknak - sem ott, sem máshol - fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk, milyen gyalázatos kizsákmányolás elszenvedői lehetnek.

A \"négy nagy\" gigahatalma

Amint említettük, a Világbank óriási összegeket tett félre a világ vízműveinek magánkézbe kényszerítése céljából. Ennek persze több oka lehet, de először nézzük meg, mit jelent ez nekünk, fogyasztóknak.

Először is magasabb árat. Ki az a bolond, aki hatalmas összegeket fektetne be - hacsak nem volna lehetősége a garantált nagy haszonszerzésre. Ez a vadkapitalizmus lényege. Azaz a legkevesebb befektetéssel a legnagyobb haszon elérése. Ha pedig monopolhelyzetbe kerül egy vállalat, ki akadályozhatja meg a lehető legnagyobb haszon kisajtolásában? Mostanában nagyjából négy óriáscég uralja ezt a

területet: a francia Suez és Vivendi (amely újabban Veolia Environment névre hallgat), a Német RWE-AG és az angol Thames Water, a Bechtel- United Utilities tulajdona. Ezek szolgáltatják a vizet, és kezelik a szennyvizet száz országban - majdnem háromszázmillió fogyasztónak. Ha minden a terveik szerint teljesül, tíz éven belül a fogyasztók hetven százaléka a markukba kerül.

Mivel jár a víz privatizációja? Magasabb árakkal és gyenge szolgáltatásokkal - mint a világ számos táján tapasztalható.

Ausztrália: 1998-ban a vizet giardia és ryptosporidium paraziták fertőzték meg a privatizáció után.

Marokkó: Casablancában a víz ára megháromszorozódott.

Argentína: amikor a francia Suez Lyonnaise des Eaux átvette a vízműveket, a víz ára kétszeresére emelkedett, a minősége pedig romlott. A társaság kénytelen volt távozni az országból, mert a fogyasztók megtagadták a számla kifizetését.

Anglia: 1989 és 1995 között a víz ára 67 százalékkal emelkedett. Sokan nem tudták megfizetni a magas árat, és a vállalat elzárta a csapokat.

Új-Zéland: a lakosság az utcán tüntetett a vízművek privatizációja ellen.

Dél-Afrika: a víz drágult, hozzáférhetetlen lett, minősége csökkent, miután a Suez Lyonnaise des Eaux Johannesburgban átvette a vízműveket.

Kolera terjedt el.

Egyesült Államok, Felton, Kalifornia: a város 2008. május 30-án ünnepelte a vízművek privatizálása elleni győzelmét. \"Ez óriási győzelem Felton város lakóinak - mondták -, és jó példa más városoknak is, hogy szembeszálljanak a magántársaságokkal, amelyek óriási haszonra tesznek szert, emelik a víz árát, és nincsenek tekintettel a vízlelő helyek sebezhetőségére.\"

Franciaország: ott már régen folyik a vízháború. Számos nagyváros kirúgta a nyerészkedő vállalatokat, és visszavette a vízművek kezelését. Párizs: amikor a polgármestert újraválasztották, a szavazók felhatalmazták a vízművek visszaszerzésére. A választási ígéretet az emelkedő vízárak kényszerítették ki. 2008 júniusában a polgármester hivatala közleményben jelentette be, hogy teljesítik a visszavásárlási ígéretet. Az 1985-ben privatizált vízműveket egy városi vállalat, az Eau de Paris veszi kezelésbe.

Kanada: 2004-ben Hamilton város polgárságának tízéves küzdelme végződött teljes sikerrel. A városi tanács megszavazta a vízművek visszavételét. Ezzel véget ért egy hosszú, küzdelmes időszak, amelyet a folyamatos titkolózás jellemzett - állandóan váltogatták az vállalkozókat, igyekeztek eltitkolni a rosszul működő gépi felszerelés miatt keletkezett szennyvízkiömléseket stb.

A 21. század biznisze

A felsorolást hosszan folytatnánk. Ha valaki el akar mélyedni e témában, pötyögtesse be ezeket a szavakat a Google keresőbe: water privatization. Annyi adat jön elő, hogy nem győzi feldolgozni őket.

A Fortune magazin szerint a víz \"...a világ egyik legnagyobb üzleti lehetősége. A víz lesz az az üzlet a 21. században, amely az olaj volt a 20.-ban. Az elmúlt tíz évben három óriásvállalat csendben megszerezte mintegy háromszázmillió ember vízellátásának jogát az egész világon.\"

Kanada, Egyesült Államok, Európa, Ázsia és Dél-Amerika újságíróinak tizenkét hónapos nyomozása, az erről készült jelentés szerint a jövő a kétségestől a katasztrofálisig minősíthető. Amerikai és kanadai vizsgálatok szerint a jóhiszemű önkormányzatok az óriásvállalatok nagy rábeszélő technikája által sebezhetők. A létünket fenyegető veszélynek óriási irodalma van a világban. Talán a legkiemelkedőbb elemzés a Polaris Institute oldalain jelent meg 2004 januárjában Maude Barlow és Tony Clarke tollából A vízprivatizáció a Világbank legújabb piacfantáziája címmel (Water Privatization: The World Bank\'s Latest Market Fantasy).

Ha mindez nem elég a tömegek megmozgatására, gondoljunk a világhatalmak küzdelmeire. Egy kialakulóban lévő világkormány által mozgatott világcég a karmaiba került vízműveken keresztül teljesen megváltoztathatja az erőviszonyokat - a lakosság élni akarásának, azaz életösztönének mesterséges csökkentésével. Nem kell hozzá más, csak az ivóvízbe juttatott, agyműködést befolyásoló kémiai vegyület. Ilyenek már ma is léteznek. Lehet, hogy máris alkalmazzák ezeket?

Fantáziajáték vagy valóság - ez a kérdés. A vízműveken keresztül baktériumok, vírusok bevetésével országrészek megbénítása, lakóinak kiirtása is lehetséges. Nyugodtan mondhatjuk: akié a víz, azé a világuralom.

A víz sokkal fontosabb, mint az olaj, hiszen az utóbbit ki lehet váltani más energiaforrásokkal, de a vizet semmivel sem lehet pótolni.

A mai magyar kormány ezzel nemigen törődik. A teljes nemzeti vagyont jórészt elkótyavetyélték - mára alig maradt más, mint a föld és a víz.

Elszántságukból nyilvánvaló: ezek feláldozására is hajlandók a hatalom megtartása érdekében. Ha ez sikerül nekik, megérdemeljük.

Magyaródy Szabolcs író, könyvkiadó (Hamilton, Kanada)

"Jöjjön el a te országod..."

Hát van még lejebb.....

Izrael, komcsi, tolvaj helytartója tovább adta a stafétát egy másik tolvajnak, csak az a baj, hogy ennek a lelkén több becsületes magyar ember élete szárad......

Szégyen, Magyarország szégyene!!!!

Dr. Csath Magdolna: A lugano-i tanulmány (érdemes elovasni!)

http://barikad.hu/node/1415

A végső összeomlás....

Beindult a kampány...

A választék...

Ez jóóó! (7-es úton kaptam le..)

Trianon...

Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

 

Ezt mindenkinek tudni kell. Továbbítsátok!

Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a „független” magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!

 

_________________

Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész

ENSZ Háborús Törvényszéke New York

Hága

Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

 

Excellenciád!

Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.

Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.

Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi

 

petíciót

 

terjesztem elő:

 

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.

 

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

 

Indoklás:

 

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság

területe 325.411km2 volt,

lakosainak száma 20.886.000 fő.

A Békeszerződés következményeként

az ország területe 92.863 km2-re, míg

lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

 

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.

 

Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.

A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)

- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)

- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)

- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)

- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)

- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)

- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)

Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)

Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:

Oroszország részére 200 millió USD,

Jugoszláviának 50 millió USD,

Csehszlovákiának 50 millió USD.

 

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.

A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.

Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).

A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.

 

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:

- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.

- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.

- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.

A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.

 

A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.

A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között - az alábbi veszteségek érték:

Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:

- hadihajó 60.000 kg színarany

- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg

- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg

- hadikikötői felszerelések 10.000 kg

- 801 db hajó 80.000 kg

- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg

- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg

- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg

- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg

- összesen 974.085 kg színarany-érték.

(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

 

További veszteségek:

- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,

- a szénbányák 80 %-a,

- az erdők 90 %-a,

- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,

- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,

- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,

- az összes tengeri és folyami hajók.

 

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.

 

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:

David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.

Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint „a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.”

Robert Cecil angol delegátus szerint „a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy „időről időre határrevíziót eszközöljön.”

Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: „Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.”

Az angol diplomata „Peacemaking” címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: „az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.”

Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.

A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: „Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.”

Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: „nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy „a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.

Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.

 

A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.

 

A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.

 

Záradék:

 

A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.

 

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.

 

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.

 

A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.

 

E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.

 

Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár

Egy tanár levele....(érdemes elolvasni)

Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap, hogy hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!

Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.

1. osztály félévi értékelése (2008/09):

Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat.

A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja.

A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat.

Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni.

Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben.

Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat. Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat. A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t.

Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre  nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak! Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt. Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor integrált oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását jelenti.)

A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk. Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz. Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos putrikból, netán éhezve jönnek iskolába. Számunkra ugyanakkor nem kérdés, hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk - a KSH népességi adatai is előrejelzik -, hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink - márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük -,

 Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!