2009. június 4., csütörtök
2009. június 3., szerda
Pünkösdi gondolatok a Trianoni Gyászünnepen, az EP választás előtt
Állítólag, amikor Marian Cosmát szíven szúrta gyilkosa, akkor nem csak úgy „beleszaladt” a kése, hanem amikor tövig döfte, még fordított a csuklóján egyet jobbra, egyet balra. Hogy biztos legyen a halál. Kivégezte áldozatát. A Trianoni békeszerződés, mint az az utolsó csuklómozdulat, úgy jelentette a biztos halált, a magyar nemzetre nézve.
Aztán az első csuklómozdulat: A Tanácsköztársaság véres vörös pribékjei. A magyar munka, a magyar szellem és lélek gyűlölői, idegenszívű és zömében származású gyilkosok, akik tényleges leszármazottai, de minimum szellemi-lelki örökösei, napjainkban is tevékenyen formálják, irányítják a hazai közéletet.
És végül a befejező mozzanat, a kegyelemdöfés, a „biztos halál”: Trianon. Azóta minden nemzeti megmozdulás, csak ennek a fájdalmas sebnek a felfakadása. Akit egy életre szólóan megcsonkítanak, az sohasem tud meggyógyulni. Forr a seb, állandó gyulladásban van, néha újra kiserken belőle a vér.
Bevezetőként azért hoztam ezt a példát, mert nagyon fura ez a mostani Trianoni gyászünnep, a magyarság csendes, méltósággal viselt agóniájában: éppen egybeesik az EP választással és a Pünkösddel, illetve a pünkösdi héttel.
Mit jelentenek, mennyire fájnak a trianoni sebek az Európai Unióban, ahol elvileg elmosódnak a nemzetek közti határok?
Létezhet-e Európa úgy, hogy nincsenek nemzetállamai, létező-e az az ország, amelynek nincsenek határai? Van-e értelme a szabadságnak korlátok nélkül?
Az elmúlt 20 év folyamán minden politikai párt, amely beleharaphatott a hatalomba, csak még mohóbb, még éhesebb lett. Pedig mindegyiknek torkán akadt a falat. Mindenki, aki a történelmi hadszíntéren ólálkodott, megméretett és könnyűnek találtatott.
„Inter duos litigantes tertius gaudet”, azaz „két veszekedő fél között a harmadik örül”, tartja a mondás. Adott a két nagy veszekedő, hívjuk jobboldalnak-baloldalnak. Mint az ügyes bábjátékos jobb- és balkezében rángatódzó két figura. Látszólag végig rikácsolták, végig verekedték a mögöttünk álló 20 évet, valójában ugyanazt a zsebet hizlalták. Viszont a szálak mára végképp összegabalyodtak. Kibogozhatatlanok. És a közönség sem nevet már. Nem tapsol.
Még életbe sem lépett a Bajnai csomag, az SZDSZ, illetve Fodor, máris ünnepli az ún. válságkezelő kormányt, s úgy fogalmaz: Bajnai máris többet tett, mint Gyurcsány. Ejha, ez aztán nem semmi. (A pünkösdi király személyét, tehát nem kell tovább keresnünk.) Milyen boldog a farok, ha ölebet csóválhat! Vajon Gyurcsány nagyobb kutya volt?
A magyar nép, mióta irányított történelemhamisítással lerombolták önbecsülését, mióta hamis Istenek, bálványok között elveszítette hitét, egyre inkább jóllakik a reménnyel: hogy „rosszabb már nem lehet”. Sőt, amikor választani kell, beéri azzal, hogy valami ellen, és nem valami mellett szavaz. Pedig: dehogyisnem lehet rosszabb.
Ez a két évtized, amely eltelt a mi életünkből, valahogy letelt a magyar életből is. Ez az idő kirabolt minket. Illetve csak részben az idő: voltak ott még tettestársak. Látnunk kell végre a finom mozgású, fehér kesztyűs kezeket, amelyek láthatatlan zsinórjain nagyokat hadonászva püfölik egymás fejét palacsintasütővel az ellenlábasok. Paprika Jancsi és Vitéz László. Addig-addig, míg szinte az is mindegy már, hogy melyiküket nem választjuk.
Annak érzékeltetésére, hogy Magyarországon milyen minőségű „rendszerváltozás” történt, nincs is szemléletesebb példa, mint leírni a legnagyobb rendszerváltó párt, az MDF végstádiumát: „Új Kiegyezést!” -így kampányolnak most. Hűen magukhoz. (Vagyis: új paktumot; ápoljuk a Kádár-i, az Antall-i örökséget, áruljuk el újra Magyarországot! Nem beszélve arról, hogy a Kiegyezés 1867-ben, milyen végzetes előszó volt a magyar tragédiához, Trianonhoz.)
Tudjuk-e egyáltalán, hogy mióta magyar a Kárpát-medence? Létezik egy európai ősrege, amely egy bizonyos Hungáriai Bertáról szól. Ő egy hungáriai királykisasszony volt. Állítólag, Martell Károly frank uralkodó, Kr.u. a VIII. században vette feleségül, mert minden tanácsadója azt javasolta neki. Berta, akit csodáltak műveltségéért, jószívűségéért, elesettek iránti irgalmasságáért, a krónikák szerint 783-ban halt meg. Ezek szerint Hungáriának már volt neve és királya, több mint száz évvel a Honfoglalás előtt.
De menjünk még sokkal messzebb. Kr.e. 36- Kr.u. 8 –ig, 44 évébe telt az ókori világ legfejlettebb légióinak, hogy Pannóniát provinciává tegyék. Ez arra enged következtetni, hogy a Kárpát-medence területén szervezett társadalom, rendezett ellenállás tartotta vissza a rómaiakat majdnem fél évszázadon keresztül.
S ugorjunk megint előre, a Honfoglaláshoz:
Kr. u. 896. Hányan lehetnek a honfoglalók? Néhány százezren? Hogy tud birtokba venni pár százezer ember egy 283.000 km2 területű Kárpát-medencét anélkül, hogy bármi nyoma maradna az itt élők ellenállásának? Minden valószínűség szerint úgy történhetett ez, hogy értették egymást, beszélték egymás nyelvét, nyilvánvaló volt mind az itt élők, mind az érkezők számára, hogy rokonok. Bizonyos források szerint Árpád azt mondta, „jöttem, hogy birtokba vegyem az én ősapám, Attila földjét”.(Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál üzenete)
Attila, hun uralkodó pedig Kr.u. 453-ban halt meg.
Mióta magyar tehát a Kárpát-medence? A magyar őstörténet elhazudása, megfosztotta gyökerétől, táplálójától, támasztékától, erejétől a magyarságot. „Neopogány”. Ezzel az új kifejezéssel gazdagítja Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a történelemhamisítás szótárát. Hát ezentúl az antiszemitizmus mellett, a keresztényellenesség vádjával is számolnia kell annak a magyarnak, aki otthon meri magát érezni a Kárpát-medencében?
Amint azt már említettem a Trianoni sebek nemcsak a nemzet testét csonkították meg végérvényesen, hanem a lelkünkbe is beleégtek. Magunkkal hordozzuk ezt a fizikai, szellemi, lelki bénaságot, félszegséget.
A gyógyulás nem indulhat meg önvizsgálat nélkül. Ennek jegyében kijelenthetjük: Magyarországon manapság csupán egy dolog hiányzik a nemzeti ünnepekből, nemzeti eseményekről: a nemzet. A nép.
Ez valóban olyan, mint egy átok. Hogy bizonyos „keresztény demokratáknak” is csomagoljunk egy kis őstörténetet: Turáni átok. A népi elbeszélés úgy tartja, hogy amikor Szent István államvallássá tette a kereszténységet, a régi vallás papjai, a táltosok, megátkozták a magyarokat azzal, hogy 1000 évig összeférhetetlenség lesz osztályrészük.
Néha úgy érzem, hogy ez az átok tényleg rajtunk ül, de azért óhatatlanul megfogalmazódik bennem az is: igen, mégis megmaradtunk…
Szabó Dezső írja a legszebben: Magyarországnak 1000 éves történelmi joga van a Kárpát-medencére, az elvégzett munka, a kiontott vér, a felépített kultúra okán.
Persze azzal együtt, hogy mindig is befogadó, vendégszerető nép voltunk. A Trianon előtti Magyarország területén, a magyar volt a legnagyobb számú népesség, amely otthonának tudta a Kárpát-medencét. Viszont a nemzetiségek tagjainak száma összesen, meghaladta a magyarságét. Mégis a természetes kiválasztódás, az eleve elrendelés 1000 éven át rendezte a néptömegeket a Magyar Szent Korona fennhatósága alá. A magyar szellemi erő és lelki mélység magával ragadta, magába olvasztotta a velünk élő népek gondolkodóit, vezető alkotóit is.
Aztán Trianonnal megváltoztak az arányok, s a világ legelszigeteltebb nyelvű és kultúrájú népe egyúttal a világ elszigeteltebb földje, országa is lett. Árva és magányos. Magyarország 5 évvel ezelőtt tisztázatlan, előnytelen feltételekkel csatlakozott az Európai Unióhoz. Persze a körülmények e tulajdonságai már akkor is láthatóak, érezhetőek voltak, mégis; vezető jobboldali –azért jobboldali, mert a baloldalon ilyen téma fel sem merül- politikusaink azzal győzködték a szkeptikusokat, hogy a belépéssel majd újra felnyílnak a Trianoni határok.
S mit tapasztalunk? Felvidéken is verik a magyarokat, mint ahogy a Délvidéken, Szerbiában már régen mindennapos a nyíltan megnyilvánuló magyarellenesség. Erdélyben „etnikai jellegű” tisztogatás folyik, eltávolítják állásukból a közintézmények magyar vezetőit, főtanfelügyelőket, tisztségviselőket. Kolozsvárott, Mátyás szülővárosában nem lehet magyar nyelvű táblákat kitenni…
Eközben mi, anyaországi magyarok semmiféle védelmet, menedéket, hátországot nem jelentünk testvéreinknek, hiszen javában zajlik gazdasági „meghódításunk”. A magyar javak, gyárak, üzemek, műemlékek kiárusításán túl a magyar föld is eladhatóvá vált, s ezáltal nemhogy azt éreznénk, hogy megnyíltak a határok, épp ellenkezőleg: zsugorodik az életterünk. S ahelyett, hogy Európa történelmét meghatározó, gazdagító, páratlan nemzetnek éreznénk magunkat, egyre többen, többször elmélázunk azon, ország-e még az, ahol élünk? Vagy csak magyar-rezervátum?
Ilyenkor megint újra, emlékeztetni kell magam: igen, mégis megmaradtunk. Pedig hány „tatárjárás” rombolta szinte porig a magyar veríték, vér, szellem és lélek ősi várait. A magyar génekben, valahol mégis kódolva van az élni akarás. Népi kultúránk, népzenénk, hagyományaink, irodalmunk olyan bölcsője, olyan ősi kincse Európának, amelynek fennmaradása, nemcsak magyar érdek. Hanem egész Európa érdeke. És ha már van erre fórum, akkor ezt Európával tudatnunk kell. Éppen egyedülállóságából kifolyólag, a magyarságnak fokozottan szüksége van a védelemre, az érdekvédelemre.
Beszédem pünkösdi üzenete ez. (A Pünkösd ünnepe mindig a Húsvét utáni ötvenedik napra esik. Ekkor járta át a tanítványokat a Szentlélek, ez volt az, amikor meghallották és megértették elhívásukat, apostoli feladatukra. Ezért ez a keresztény egyház születésnapja is. Pünkösdi népszokásaink arról tanúskodnak, hogy a magyar néplélekben, a kereszténységnél is régebben gyökeredzik ez az ünnep. Babba Mária, a Napba öltözött Boldogasszony, Istenanya alakja a magyar őshitben már létezett. Pünkösdkor bő termésért, gyermekáldásért imádkozunk. Csíksomlyó, a magyarságnak az egyik legfontosabb, legnagyobb erejű kegyhelye, ahol összetartozását átélheti ilyenkor.)
Különben is: letelt már az a bizonyos 1000 év, az államalapítás óta. S ha az átok nem oszlana; létezik egy oldás: Minden magyarnál el van rejtve egy betű: ha egymás mellé rakjuk a betűket, kiolvasható a varázsige…
Visszatérve szánalmas bábujainkhoz:
Látszik rajtuk, hogy a nagy összegabalyodásban, rém tanácstalanok. Mindegyikük érzi a borzongást, érzi a „Szentlélek” szelét, amint az átjárja az apostolokat. Ők félnek az igazságtól. Egymásra mutogatnak, azt hiszik a másik áll a radikalizálódó indulatok mögött. Tűzokádó sárkányt sejtenek a magyar népben, amelynek ha egy fejét levágják, hét nő helyette. Félnek a Turultól, félnek az Árpádsávtól, félnek a Szent Koronától. De igazából nem is egyenruháktól, – ne adj Isten- fegyverektől félnek ők leginkább, hanem a magyar szellemtől. Amely most újra összeáll, hogy kezébe vegye, megszervezze a magyar életet. Ez a szellemi erőtér most az egyszer, nem ismer semmilyen megalkuvást: egy jottányit sem fog engedni a magyar érdekből.
A XX. század egyik legvitatottabb történelmi személyisége, az Európai Unió egyik megálmodója, Winston Churchill volt. Egyik beszédében azt mondta: Angliának nincsenek barátai, nincsenek ellenségei. Érdekei vannak.
Nos, ez a gondolat nyilván van olyan EU-konform ahhoz, hogy - természetesen Angliát Magyarországgal behelyettesítve- a magyar képviselőjelöltek vándorbotjára tűzzük útravalóul.
A csillagok együttállása: a Trianoni évforduló, az EP választás, a Pünkösd egybeesése, fordulópontot sugall: reményt, jövőt, rendet, igazságot, teljesülő küldetést. Azt a bizonyos felszínre törő élni akarást, ami a génjeinkben kódolva van. Amennyiben ez a kód megfogalmazható, úgy három szóból áll: Magyar akarok maradni.
Sárdy Barbara,
a Jobbik EP képviselőjelöltje
barikád.hu
2009. június 1., hétfő
“Öld meg a magyart!” - Elmélkedés egy ítéletről
A képen: H. "Öld meg a magyart" Dezsőné
Autó gördül a falun át, benne két gyermek és az apa. A falu utcáján a körülményekhez képest nem történik semmi különleges. Mondom, a körülményekhez képest. Házak jobbra, házak balra, népek az utcán. Gurul az autó tovább. Az utcán egy gyerek játszik. Láthatatlanul. S mikor a legkevésbé számít rá az autóban ülő család, a gyerek előugrik az árok partjáról, egyenesen a kocsi elé. Elütötték? Az apa kiszáll, hogy megnézze. A hangos fék sikítására felsikítanak az utcában lévők is. Özönlik a tömeg, mind az autó köré gyűl, csak úgy, ahogy a harag is az agyukban. Nem gondolkodnak, nem szokásuk. Csak tesznek. Ösztönből. „MEGÖLLEK A KURVA ANYÁD!!!” - üvölti valaki. Erre az apa hátrálni kezd autója felé, és visszaül, becsukja az ajtót. De hamar kinyitják és kirángatják őt a kocsiból! „ÖLJÉTEK MEG A MAGYART, MEGHALT A GYEREK!!!” - visít az asszony. A tömeg pedig szót fogad. Megölik a magyart. Felkoncolják, mint, nyulat az agarak. Rúgják, ütik, csapkodják, ahol csak érik, leginkább a fejét… közben a két gyerek az autóból nézi, ahogy apjuk tehetetlenül fekszik a földön. A lányok könyörögnek, hogy hagyják abba, de a lincselők azt ordítják, ha nem fogják be a szájukat, meg fogják erőszakolni őket. Ekkor a két gyerek elszalad segítségért. Mire a segítség megérkezik, a tömeg szétspriccel. Megjönnek a mentők is, de hiába.
Szögi Lajos 44 évet élt. A kislány pedig, akit elsodort… Sértetlenül túlélte a balesetet.
Nyolc ember kerül a bíróság elé, és 2009. május 29-én valamennyi vádlottat bűnösnek találta különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés illetve felbujtás miatt. A mérleg, egy életfogytiglani, öt 15 évi, és kettő 10 évi fegyházbüntetés.
De valami nem kerek a történetben! Egy mondat, egy apró pillanat a végtelennek tűnő történetből.
„Öld meg a magyart…”
Nem fura?
Fordított esetben így hangzana: „Öld meg a cigányt!”
Ugye, hogy másképp hat? És mi lett volna fordított esetben? Ha magyarok üvöltik ezt a menekülő cigánynak? Sejtem: még egy vádpont és plusz 10 év fegyház az ítéletkor.
Jogvédelem, pozitív diszkrimináció és a megannyi érdek, ami ehhez fűződik. Ez az oka annak, hogy e mondatért nem született ítélet, s valójában fel sem merült senkiben, hogy ezért szóra nyissa száját. Jogvédelmi dogma. Parancs a megannyi ukáz mellett, de mind fölött a legfőbb. De nem vonatkozik mindenkire.
Felbujtani a magyar megölésére nem rasszizmus. Hol van Mohácsi jogvédő asszony? Nem látta, nem hallotta valaki, hogy a köztévébe rohant volna hangot adni felháborodásának? Hát persze. Biztos látta az egyetlen Parancsot, amit minden intézmény ajtajára kiszögelt a Nagy Testvér:
„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL.” (George Orwell - Az állatfarm: Tündérmese, 1945)
ellenkultura.info
Nemzeti pártot az Európai Parlamentbe
Az első, ami eszébe jut az átlag állampolgárnak a politikáról, egy jól ismert mondás, miszerint a politikánál mocskosabb dolog nincs a világon. Manapság ha másban nem is, de ebben az egyben a legtöbb ember egyetért, hiszen végső soron az elhibázott politikai lépések, a mocskos politikai rivalizálások, hatalmi csatározások vezettek Magyarország kizsákmányolásához, eladósodásához, illetve a kiéleződő társadalmi problémák felszínre töréséhez. Joggal vetődhet fel az emberben a kérdés, hogy ha a nemzetünket a politika szabdalta fel egymással hadakozó táborokra és taszította gazdasági nyomorba, akkor vajon létezik e olyan politika, amely képes lehet újra a helyes irányba koordinálni az országunkat, megszabadítva népünket a társadalmi depressziótól, valamint felemelve a gazdasági bizonytalanságból?
Az első, ami eszébe jut az átlag állampolgárnak a politikáról, egy jól ismert mondás, miszerint a politikánál mocskosabb dolog nincs a világon. Manapság ha másban nem is, de ebben az egyben a legtöbb ember egyetért, hiszen végső soron az elhibázott politikai lépések, a mocskos politikai rivalizálások, hatalmi csatározások vezettek Magyarország kizsákmányolásához, eladósodásához, illetve a kiéleződő társadalmi problémák felszínre töréséhez. Joggal vetődhet fel az emberben a kérdés, hogy ha a nemzetünket a politika szabdalta fel egymással hadakozó táborokra és taszította gazdasági nyomorba, akkor vajon létezik e olyan politika, amely képes lehet újra a helyes irányba koordinálni az országunkat, megszabadítva népünket a társadalmi depressziótól, valamint felemelve a gazdasági bizonytalanságból?Manapság sokszor hallom az ismerőseimtől amint azt mondják, hogy őket nem érdekli a politika, nem foglalkoznak vele és időpocséklásnak tartják a különböző szavazásokat is, mert szerintük mindegy ki van éppen hatalmon, a dolgok sohasem fordulnak jobbra, csak még rosszabbra. Inkább közönyösen, közömbösen viseltetnek a pártok és az egész magyarországi politika iránt. Igen ám, de az már érdekli őket, hogy a családjaik adóterhei egyre csak növekednek, hogy a parlamentben olyan emberek ülnek, akik csak a saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításával vannak elfoglalva, miközben külföldi érdekeltségeknek árusítják ki az ország gazdasági javait, illetve természeti kincseit. Az pedig kifejezetten zavarja őket, hogy a romló közbiztonság miatt mindennapos fenyegetettségben kell élniük, mert a bűnöst illeti meg az ártatlanság vélelme, az áldozatot pedig a rasszizmus vádja.
Persze egyszerűbb panaszkodni, azt mondani, hogy pocsék ez az ország, pedig csak élni kellene a jogainkkal és akkor magunk választhatnánk, változtathatnánk!
Naivitás azt gondolni, hogy ha befogjuk a fülünket és a homokba dugjuk a fejünket, akkor nem ázunk meg, ha jön egy vihar. A politika nem az ördögtől való! Az embereken múlik, akik képviselik, akik alakítják, hogy egy politika a nemzet javát szolgálja, vagy éppen ellenkezőleg, annak pusztulását okozza. Igenis foglaljunk állást! Igenis szóljunk közbe, ha valami érint Minket! Igenis szavazzunk, ha van rá lehetőségünk! Vegyünk együtt részt az ország, a népünk sorsának alakításában! Ha nem tesszük meg, akkor kár panaszkodnunk azért, hogy milyen országban élünk, hiszen magunk mondunk le az ítélkezés, a véleményszabadság jogáról, erősítve a hatalom biztonságérzetét, amely mindig a demokrácia csorbításához vezet idővel.
De kire szavazhatnánk, ha már mindegyik parlamenti pártot kiismertük az elmúlt 20 évben, ha már mindegyikben csalódnunk kellett, ha mindegyik csak azzal törődött, hogy minél többet raboljon magának, nem érdekelve hány emberen kell még ehhez átgázolnia!
Eljutottunk odáig, hogy a parlamenti pártokat már mind láthattuk kormányzati és ellenzéki pozícióban is. Egy valami azonban sohasem változott! A zsebük tömve volt akár így, akár úgy, a Mi zsebünk pedig mindig kevesebb lett annyival, amennyivel az övék gyarapodott. Pont emiatt fordultak el sokan a politikától, mert megszokottá vált ebben az országban, hogy nincs jó választás, csak rossz. Hiszen valóban, akárkik kerültek is a hatalom közelébe, azok mindig csak saját maguknak loptak, elfeledkezve arról, hogy egy országot, egy nemzetet képviselnek, nem pedig kizárólagos személyes gyarapodásuk lehetőségét.
Ma az a tét az európai parlamenti választásokon, mely előszobája országunkban a parlamenti választásoknak is, hogy milyen politika, milyen identitású érdekek képviselhetik hazánkat az Európai Unióban. Hiányosan van feltéve az a kérdés, amely úgy hangzik el, hogy: „melyik pártra kellene szavaznunk?” Helyesebb, ha úgy kezdjük a kérdést, hogy melyik párt képviselné bizonyosan a magyar érdekeket? Melyik az a párt, amely nem vett részt az elmúlt 20 év politikai és gazdasági melléfogásaiban? A válasz az, hogy a magyar parlamentben nincs ilyen párt, de akkor minek küldenénk bármelyiket is az európaiba?
Magyarországon és valójában egész Európában egy politikai rendszerváltás, generációváltás hajnalán vagyunk. A gazdasági-válság bebizonyította, hogy csakis az erős nemzetállamok képesek szembenézni a radikális beavatkozásokat igénylő gazdasági és társadalmi problémákkal. A nemzetek feletti Európai Unió koncepciója megbukott és nyilvánvalóvá vált, hogy át kell értékelni egy nemzetek Európai Uniójának a lehetőségét. Ez persze azzal jár, hogy a régi rendszer képviselői elveszítik hatalmukat és befolyásukat. Mind a nemzetközi, mind pedig a hazai politikában, az ettől való félelmeknek lehetünk a tanúi. Ezért van az, hogy a politikai bal, illetve jobboldal, bár látszólag halálos ellenségek, mégis leginkább a nemzetállam megerősödését célul kitűző nemzeti párt, a Jobbik, vagyis a nemzeti oldal térnyerését kívánják elsődlegesen megakadályozni.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt nyilatkozta az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában az európai parlamenti választások kapcsán, hogy „ha a jobboldal rest marad, vagy ha többfelé szavaz, akkor annak a vége vereség lesz, csalódás, baloldali győzelem és a “Gyurcsány-Bajnai-korszak” folytatása”. Nos, nem kell többfelé szavazni, csak egy egyfelé, mégpedig a nemzeti oldalt képviselő Jobbikra! Minden a parlamenti pártokra leadott szavazat, elveszett szavazat, mert most nem csak a „Gyurcsány-Bajnai-korszak” lezárásáról van szó, hanem, hogy képesek vagyunk e a bekövetkező politikai generációváltás egyik éllovasává, mintájává, példájává válni, vagy ismét csak sereghajtói leszünk a formálódó, bizonyosan eljövendő Új Világrendnek. A magyarországi parlamenti választásoknak lesz majd pedig a feladata lezárni, nem csak a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, hanem a kádári gyökerekkel rendelkező, „rendszerváltás” utáni politikai elit korszakát, a bal-jobboldali rendszert!
ellenkultura.info
Miért hazudik Orbán Viktor?
Amikor azt mondja O.V., hogy egyfelé kell szavazni, mert különben a szocialisták győzelmére szavaz valaki, nagyon durván hazudik. Elöljáróban megjegyezném, hogy ez éppen fordítva igaz. De lássuk a tényeket.
Miközben O.V. nyilatkozatában attól fél, hogy az MSZP (amely nagyjából most még a kert végében lévő komposztdombot is alulmúlja népszerűségben) győz. Nem igaz, nem ettől fél O.V. Attól fél, hogy megtörik a húsz év poshadt és bizarr belterjes játéka, és a játéktérbe robban a Jobbik. Azért fél ettől, mert az egész Fidesz pontosan arra a játékra épült fel, készült fel, amelyet húsz éve játszanak és amely valódi fejlődést vagy szuverenitást nem, maximum olcsóbb csirkefarhátat és több kannás bort eredményezhet – vagyis egyfajta szavazatmaximalizálást, ebben a – jobb és szebb napokat is látott – ország-maradékban.
De térjünk vissza O.V. kijelentésére: aki nem a Fideszre szavaz, a szocialistákra szavaz. Hogy-hogy? Nincs többpártrendszer? Hiszen ilyet legutóbb Rákosi Mátyás mondott, amikor azt visszhangozta a szovjet erővel a háta mögött, hogy csak a kommunistákra lehet szavazni. Milyen erő áll vajon akkor Orbán Viktor mögött? Különösen azért lehet ez fontos kérdés, mert ha egybevetjük ezt a Fidesz szélsőségesező kommunikációjával, ijesztő lehetőségként nem annyira a moszkvai, inkább egy közel-keletibb főváros juthat eszünkbe, na meg egy „testvérpárt”…
O.V. okos ember. Biztosan ismeri a magyar választási rendszert, hiszen elvégezte a jogi kart, és nem úgy, mint Deutsch Tamás. Biztosan tud számolni is, bár humán beállítottságú révén lehet, hogy van erre vagy húsz fizetett lúdtalpasa, akik izzadó és görnyedt háttal, ceruzavéget rágcsálva számolják ki a lehetséges választási eredményeket. De így még nehezebben értelmezhető az „egyfelé kell szavazni”-kommunikáció.
Mi is tudunk számolni (görnyedtek nélkül is). A számok azt mutatják, hogy aki egyfelé szavaz, az erős szocialista ellenzékre szavaz. Aki pedig kétfelé (Jobbik a másik a gyengébbek kedvéért), az pedig a kétharmados jobboldali győzelemre. Miért is?
Tegyük fel, van kb. ötvenezer bizonytalan szavazó. Tegyük fel, hogy ez az ötvenezer szavazat kell ahhoz, hogy jövőre a Jobbik is frakciót alakíthasson a Magyar (?) Országgyűlésben. Ha ez az ötvenezer szavazat a Fideszt erősíti, úgy a választási rendszer magyar sajátosságai folytán ez eggyel több képviselőt jelent a Fidesznek. Ha ez az ötvenezer a Jobbikot segíti, úgy tizenöttel több jobboldali ember ül az Országgyűlésben. Az első esetben nyitva marad a lehetőség az SZDSZ-nek és az MDF-nek, hogy bejusson, és a szocialistáknak, hogy erős és nem éppen konstruktív ellenzéke legyenek az új kormánynak. A második esetben a Jobbikkal együtt megvan a kétharmad, és a szocik egymás ölében ülnek a patkó kicsi bal szegletében, félresunyva fejüket Vona Gábor egy-egy villámló pillantása elől.
Akkor miért hazudja O.V., hogy egyfelé kell szavazni? Kétszer vesztettünk választást emiatt, és arra kell gondolnunk, hogy nem tévedésből, szándékosan csinálja a Fidesz így. Mi elhisszük, hogy a legkényelmesebb lenne beülni az időgépbe, és visszatérni az elmúlt húsz év langyos közéletébe, ahol a Fidesz-kormány a jó öreg régi ellenfelekkel pattogtatja egymás közt az országra szánt milliárdokat. De a történelem mára már végképp túllépett az elmúlt húsz éven, és ha a Fidesz valóban új irányt ígér, ehhez elengedhetetlenül szükséges lesz az új erő is, a mögötte álló elszántak százezreivel.
Tehát ne hazudj, Orbán Viktor!
Keresztes Attila
barikád.hu
2009. május 29., péntek
I G E N ! ! !
Közbiztonság egy csapásra – csendőrség a megoldás? - exkluzív interjú Szakály Sándor történésszel
2009-05-28 09:31 barikád.hu
barikád: Talán kezdjük a legalapvetőbb, kézenfekvő kérdésekkel: Mi volt a Csendőrség? Honnan és mikortól ered?
Szakály Sándor: A csendőrség, mint katonailag szervezett közbiztonsági őrtestület a XVIII. század végén jött létre Franciaországban. Létrehozása Bonaparte Napóleon nevéhez köthető. Magyarországon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően un. „zsandárezredek” működtek az ország területén, melyek a Habsburg elnyomás jelképeivé váltak. A Habsburg Birodalomban 16 zsandárezred működött az 1850-es években, közülük öt Magyarországon. Számos átszervezést követően 1866-ban az 5. zsandárparancsnokság (az ezredek helyett parancsnokságok jöttek létre) Kassán, a 6. Nagyváradon, a 7. Pozsonyban, a 8. Pesten, a 9. Temesváron, míg a 10. Kolozsvárott működött. Az osztrák-magyar kiegyezést – 1867 – követően a zsandárparancsnokságok megszűntek, de a kolozsvári fennmaradt és hosszas politikai viták után 1876 tavaszán belőle alakult meg a magyar királyi Erdélyi Csendőrség, melynek a létszáma 1876. május 1-jén 17 tiszt, 156 altiszt és 624 csendőr volt. Ugyancsak a kiegyezést követően jött létre a magyar királyi Horvát-Szlavón Csendőrség is, melynek a szolgálati nyelve horvát volt a parancsnokság székhelye pedig Zágráb.
A magyarországi közbiztonság 1870-es évekbeli tragikus helyzete – a vármegyei pandúrrendszer képtelen volt garantálni a közbiztonságot – arra ösztönözte a politikusokat, hogy próbáljanak valami megfelelő megoldást találni. Miután kiderült, hogy Erdélyben és Horvátországban, illetve Szlavóniában a csendőrség megfelelő közbiztonságot garantál elindult a politikai vita a szervezetnek magyarországi felállításáról. Végül is a magyar Országgyűlés elfogadta az indokokat és Tisza Kálmán miniszterelnök 1880. november 29-ei javaslatát, miszerint a közbiztonsági szolgálat ellátására egy katonailag szervezett őrtestület, a magyar királyi Csendőrség állíttatik fel. Az uralkodó 1881. február 14-én szentesítette az 1881. évi III. törvénycikket, amely gyakorlatilag létrehozta a magyar királyi Csendőrséget, európai minták és példa alapján és a magyar történelem legfelkészültebb, leghatékonyabb közbiztonsági – ma úgy mondanánk: rendvédelmi – őrtestületévé vált az idők folyamán.
b.:A Csendőrség kifejezés ma is igen negatívan él a köztudatban, sokan úgy tekintenek rájuk, mint valamiféle hungarikum Gestapo-ra. Van alapja az efféle megítélésnek?
Sz.S.: Akik ilyesmit mondanak azok sem a magyar királyi Csendőrség történetét, sem a Gestapo történetét nem ismerik, de alapvetően a rendvédelem hazai és európai történetéről sincs fogalmuk. Az így nyilatkozók többsége általában a nemrég elhunyt Hollós Ervin egykori belügyes alezredes Rendőrség, csendőrség, VKF 2 című könyvének „tényeire” támaszkodik és próbál meg „bölcseket” mondani. Fogalmuk sincs az egykori csendőrség szervezeti felépítéséről, működéséről, feladatköréről, a testület tagjaira vonatkozó szabályokról, stb. Sajnos a ma rendőrei is vajmi keveset tudnak az előd szervezetekről – csendőrség, rendőrség – hiszen képzésük során alig kapnak képzést testülettörténetből. A világ más országaiban ez természetes, mármint az ilyen képzés, és azon szervek történetét is megismerik, amelyeket úgymond „nem illik szeretni.
A „kakastollas” rendvédelmi erők kétségtelenül nagyban hozzájárultak a rend fenntartásához, elsősorban a vidék rendjéhez. Talán egyszerű a kérdés, de mégis lényeges: mi volt a csendőrség célja és haszna a társadalom számára?
Az élet és vagyonbiztonság garantálása, társadalmi állásra, foglalkozásra, nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül. A csendőr a mindenkori magyar állam képviseletében járt el. Jogai és kötelességei pontosan szabályozottak voltak, attól eltérni a testületből történő eltávolítás veszélye nélkül nem lehetett. Vitéz Nemerey Márton altábornagy, a magyar királyi Csendőrség 1939. augusztus 1-e és 1942. november 15-e közötti felügyelője megfogalmazta a „csendőr tízparancsolatot”, melynek egyik legfontosabb pontja így szólt: „Mögötte a törvény, előtted is az legyen!” Ami pedig a „vidékiséget” illeti. A törvény kimondta, hogy a csendőrség működési területe a törvényhatósági jogú városok területét kivéve az ország egész területe, ami mintegy 90 százalékát jelentette a két világháború közötti Magyarországnak. A jelzett városokban a rendvédelmi – mai kifejezéssel élve – feladatokat a magyar királyi rendőrség látta el.
A háború után a kommunista diktatúra kollektíve háborús bűnösnek nyilvánította a Csendőrséget, feloszlatta azt és annak minden tagját üldöztetésbe taszította. Mi volt ennek a valódi oka?
Talán célszerű lenne utalni arra, hogy a volt magyar királyi Csendőrség első megszüntetése 1919-hez, a Magyarországi Tanácsköztársasághoz kötődik. A nevében az un. „Károlyi korszak” alatt a magyar királyi jelzőt „elveszítő” csendőrség feloszlatott és helyette létrejött a Vörös Őrség – s amiről nem beszélünk és kevesen tudják – tagjai között az egykori csendőrökkel. 1919-ben a testület ismét „visszaszerveződött” és az 1922. évi VII. törvénycikk szabályozta a kiegészítését, létszámát, stb. Erre azért volt szükség, mert a magyar királyi Csendőrség felállításától kezdődően kettős alárendeltségben működött. Személyi, kiképzési, kiegészítési, fegyelmi ügyekben a honvédelmi miniszternek, míg szolgálati alkalmazását tekintve a belügyminiszternek volt alárendelve. Minden, a testületre vonatkozó rendeletet a két miniszter közösen írt alá, csak úgy volt hatályos. A trianoni békediktátum viszont kényszerhelyzetet szült. Ha megmarad ez a „rendszer”, akkor a csendőrség létszáma is beszámít az engedélyezett 35 ezer fős haderő létszámába, ha kiveszik, akkor ez elkerülhető lesz. Így történt. S így jött létre a 12 ezer fős testület az említett törvény alapján. Ezen létszámból összesen 600 fő volt a tiszt, azaz az összlétszám mindössze 5 százaléka!
Az 1945-ös feloszlatás oka a csendőrségnek a magyarországi zsidóság gettóba tömörítésében és a deportálásokban való tevékeny közreműködés volt. Vannak, akik az illegális kommunista mozgalom elleni tevékenységét is a feloszlatás okai közé sorolják – amiben lehet némi igazság --, de ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondani, hogy a jelzett kommunista mozgalom igen szerény méretű volt és szinte minden lépéséről tudtak a kor rendvédelmi szervei, mivel nem kevés emberük épült be a kommunista mozgalomba. Vannak, akik kissé gúnyosan azt mondják még azt a mozgalmat is a csendőrségnek és a rendőrségnek kellett megszerveznie és „működtetnie”.
b.: Mi lett a sorsa az akkor jelen vagy múltbeli csendőröknek a bolsevizmus alatt?
Sz.S.: A testület feloszlatását - melyről az 1945. évi 1690/1945. M.E. számú rendelet intézkedett - követően felállították” a volt csendőrségi személyek igazolására alakult különleges igazoló bizottságot”, amelynél minden nyugállományú, illetve 1945-ben még ténylegesen szolgált csendőrnek – tisztnek és legénységi állományúnak egyaránt – az igazolását kellett kérnie. A bizottság csak „igazolt” és „nem igazolt” határozatot hozott, a határozat ellen fellebbezni nem lehetett. Ahhoz, hogy valaki „igazolt” lehessen ahhoz vagy a németek elleni ellenállási mozgalomban kellet tevékenykednie, vagy az 1945 előtti törvényekkel, rendelkezésekkel, intézkedésekkel tevőlegesen vagy szolgálati mulasztással szembe kellett fordulni (!), illetve a szolgálat ellátása esetén a demokratikus szervezkedéseknek, azok tagjainak segítséget nyújtani. Ugyanígy sokat nyomott a latba, ha bármely csendőr az üldözött zsidóság tagjai közül bárkinek segítséget nyújtott. Az igazolásukat kérők csak töredéke kapta meg az igazolást. Az állásvesztés, nyugdíj megvonás, börtön, internálás lett a „természetes” megoldás. Az elhalt csendőrök özvegyeire és gyermekeire is természetesen kiterjedt a fenti retorzió. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a Pálffy-Oesterreicher György (1946-tól Pálffy) rendfokozatáról 1939-ben lemondott főhadnagy vezetésével létrejött Katona Politikai Osztály állományába több olyan csendőrtiszt is bekerült és szolgált néhány évig – pl. Korondi Béla, Dr. Nyerges Pál századosok, stb. – akik az ún. „kiugrási kísérletben” tevőlegesen közreműködtek. Későbbi sorsuk azonban nem igen különbözött egykori bajtársaikétól, azaz kivégzés, szabadságvesztés, internálás, munkatábor várt rájuk.. Az egykori csendőrök gyakorlatilag az un. „rendszerváltoztatásig” a megfigyelt, másodrendű állampolgárok közé tartoztak.
b.: Figyelembe véve a magyar közbiztonság, a cigánybűnözés elharapózódását és a rendőrség tragikus helyzetét, sokak szerint szükséges volna a Csendőrség újbóli felállítása. A Jobbik konkrétan kiáll a felállítás mellett. Jogosak ezek a vélekedések?
Sz.S.: Úgy vélem, nem az a kérdés, hogy a rendvédelem szervezetét milyen névvel illetjük, hanem az, hogy miként képes megfelelni a feladatának. Egykoron csendőrnek lenni hivatást jelentett. Ma rendőrnek lenni már foglalkozás – de szeretném hozzá tenni ez nem az egyén döntése miatt vált azzá! --. A kettő között óriási a különbség, ahogy nagy a különbség a két szervezet mindenkori irányító szervezetének létszáma és szerepe között is. A csendőrség létszámának – az ország területi gyarapodását (1938-1941) – növekedése után is csak 5 százalék volt a tisztek aránya az összlétszámban s utóbbiak feladata a kiképzés, ellenőrzés, irányítás volt. A tisztek nem nyomoztak, nem járőröztek, stb. Ez a legénység – értsd: a próbacsendőr tizedestől alhadnagyig a csendőröket! – feladata volt. A tiszt nem volt rendőri közeg, tehet sem letartóztatást nem foganatosíthatott sem egyéb un. „rendőri intézkedésre” nem volt jogosult. Az alacsony tiszti létszám azonban nem akadályozta az eredményes tevékenységet. Amennyiben a helyzet úgy kívánta a csendőrlegénység mintegy 60, bizonyos esetenként 70 százaléka volt képes egy időben szolgálatot teljesíteni a „terepen”. A másik lényeges dolog: a csendőr életét laktanyában töltötte, ott élt. Állandóan „bevethető” volt. Nem „bejárt” dolgozni, hanem a laktanyából indult szolgálatba. Ha a helyzet úgy kívánta 16-20 órát volt egyhuzamban szolgálatban. Az állandó csendőri jelenléttel a bűn megelőzésre fektették a hangsúlyt a volt magyar királyi csendőrség vezetői. Úgy vélték – mondhatnám tökéletesen érzékelve a lényeget – könnyebb a megelőzéssel - amit az állandó portyázás (ahogy a korban a járőrszolgálatot nevezték) jelentett -- visszafogni a bűnelkövetési hajlandóságot, mint az elkövetett bűncselekményeket felderíteni. Bár ami azt illeti, ott sincs mint szégyenkeznie az egykori testületnek. Az átlagos felderítési mutatók a 85 százaléknál kezdődtek – ezek a kisebb súlyú esetekben (pl. egy tyúk eltulajdonítása) voltak jellemzőek – és a 100 százalékot közelítették a súlyosabb bűncselekmények esetében. A fel nem derített bűncselekmények az adott csendőrőrs minősítését rontották és évekig nyilvántartották azokat az eseményeket és soha nem tették az ügyet „ad acta”, évek múlva is igyekeztek megoldani a „feladványt”.
b.: Tudunk a világon, más országban működő csendőrségről?
Sz.S.: Természetesen. A teljesség igénye nélkül: Franciaország, Olaszország, Románia, Spanyolország… Az osztrák ismerőseim közül nem kevesen méltatlankodnak azon, hogy néhány éve a jól működő csendőrséget összevonták a rendőrséggel. A testület történetével is foglalkozó, idős, nyugállományú osztrák csendőr ezredes barátom nem könnyen élte meg a testület megszűntét. Nem a saját múltját, hanem a testület eltűntét sajnálta.
b.: Mit gondol, miért ellenzik egyesek a szervezet felállítását?
Sz.S.: Az én megítélésem szerint egyrészt az egykori testület történetének nem ismerete, illetve az a sokakban máig élő emlék, illetve átadott emlék, hogy a magyarországi zsidóság deportálásában a magyar királyi Csendőrség tevékeny szerepet vállalt. 1944 tavaszán egy csendőrtiszti küldöttség kért kihallgatást az államfőtől, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzótól és kérte, hogy ezen feladatra ne használják fel a csendőrséget, mivel nem ilyen feladat végrehajtására hozták egykoron létre. Ha mégis teljesíteniük kell a parancsot -- és az nem volt kétség, hogy teljesítik – az a testület „halálát” fogja jelenteni. A kérés nem talált meghallgatást és a csendőrség tagjai a rájuk kiosztott feladatot tejesítették s ezzel önmaguk – képletesen szólva, de számosak esetében a valóságban is – halálos ítéletét írták alá.
b.: Ön visszaállítaná a Csendőrséget?
Sz.S.: Magam úgy gondolom, hogy nem a visszaállítás és a nem visszaállítás, csendőrség vagy rendőrség a kérdés, hanem az, hogy a mindenkori létező rendvédelmi szervezet képes-e az előd szervezetek példáiból, történetéből tanulni, a XXI. században hasznosítani a XX. századból hasznosíthatókat. Ha igen akkor bizakodással nézhetnénk a jövőbe. A kérdés azonban az, hogy értik-e azok mit jelent az őrs, a közterületen való állandó jelenlét, hogy semminemű tevékenység nem létezhet – személyi testőrködés, biztonsági cégnél másodállás, „kidobóemberkedés”, stb. – a rendőr vagy a csendőr számára csak egy valami: a törvények betartatása és betartása politikai, világnézeti, felekezeti, nemzetiségi különbözőségre való tekintet nélkül mindenkivel! Ha mást nem ennyit célszerű lenne átvenni a múltból és máris látványosan javulhatnának a bűncselekmények felderítési mutatói s talán alacsonyabb lenne az „elkövetések” száma is. S mint tudjuk, mind a kettőre igen nagy szükség lenne!
2009. május 27., szerda
2009. május 26., kedd
2009. május 23., szombat
Új erőkkel a Lisszaboni Szerződés ellen!
A nemzeti szuverenitást ledöntő Lisszaboni Szerződés elleni harcot a Jobbik egyik legfontosabb külpolitikai alapelvének tartja, ezért közösséget vállalunk a bécsi konferencián megjelent pártokkal, amelyek uniós tagállamokból, illetve Svájcból és Oroszországból érkeztek.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom megszervezi a Lisszaboni Szerződés elleni magyar kampányt, már csak azért is, mert erről a sorsdöntő jogszabályról a magyar Országgyűlés az Európai Unióban először, szolgalelkűen döntött, a magyar nép véleményét meg sem kérdezve, diktatórikusan.
Kovács Béla,
a Jobbik Külügyi Bizottságának elnöke
2009. május 22., péntek
Akiket nem érint a Bajnai-csomag (avagy lehetne máshol is spórolni)
*"A magyar embereknek aközött kell választaniuk, hogy elveszítik az állásaikat, vagy átmenetileg lemondanak a jövedelmük néhány százalékáról" - mondta tegnap Bajnai az MSZP kongresszuson.*
Nagyrészt kik fognak lemondani erről a "néhány százalékról"?
A közalkalmazottak, a nyugdíjasok és a gyerekes szülők. A "néhány százalék" pedig jócskán 10% felett van.
Nos igen, ők vannak szem előtt. Róluk tud pontosan, név szerint az állam. A közalkalmazott és a nyugdíjas az államtól kapja a fizetését és a nyugdíját, a gyerekes szülő pedig a családi pótlékot ...
"A válság idején az államnak, a politikának és a jómódúaknak nyilvánvaló áldozatot kell vállalnia - a háromból ő az állam takarékosságáért tud felelősséget vállalni. Azt MSZP-től azt kérte, legyen szolidáris is, azaz a politika kezdje magán a megszorítást, mert más 72 500 forintból feláldozni pár ezer forintot, mint milliós jövedelemből lemondani pár tíz- vagy százezererről" - ilyet is mondott tegnap Bajnai, és nem szakadt rá a mennyezet.
Akkor segítsünk be egy kicsit Bajnai Gordonnak, hol lehet még megfogni egy kis pénzt, hogy ne csak a nyugdíjas, a közalkalmazott és a gyerekes szülő szívjon.
Öveket bekötni, ez most egy jó nagy dózis lesz :
*I. Állami vezetők fizetése, prémiuma és jutalma*
Tátrai Miklós Zoltán (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő): 3,5 millió / hó + 33,6 millió évvégi prémium + 3-5 havi jutalom
Heinczinger István (MÁV Zrt. vezérigazgató): 3,42 millió / hó + 400 ezer jutalom / hó + 32,8 millió évvégi prémium 3-5 havi jutalom
Szabó Pál (volt Magyar Posta elnök): 2,54 millió / hó + 24,7 millió évvégi prémium + 5 havi bér jutalom
Kocsis István ( a volt Magyar Villamos Művek elnök): 2,584 millió / hó + 24,8 millió évvégi prémium + 3 havi bér jutalom
Székely Gábor (Szerencsejáték Rt.): 2,185 millió / hó + 20,9 millió évvégi prémium + 4 havi bér jutalom
A fejvadász szerint "a magángazdaságban ezekhez a vezetői fizetésekhez képest bőven akadnak hasonlóak, még a kevésbé felelősségteljes munkakörökben is. Vagyis a bérek megfelelnek a piaci átlagnak. Mivel azonban az állami cégek vezetői egyedi munkakörben dolgoznak, nehéz a teljes összehasonlítás, hiszen a legtöbbre nincs is példa a versenyszférában."
Bmeg, ne hasonlítsuk már össze a versenyszférával ... ott ha 1 év alatt nem mutatsz fel eredményt (= PROFITOT), szépen, de határozottan megválnak tőled. Szabó Pál Magyar Posta elnök teljesítményét mivel hasonlíthatjuk össze? A többi posta vezetőjével? MÁV, MVM, Posta, Szerencsejáték egyedüli, monopóliumban lévő cégek, ha jól teljesítenek, ha rosszul, nem számít. Hadd kérdezzem már meg, ezek az állami vezetők vajon mire fel kapják az éves fizetés 80%-át prémiumként, és még 3-5 havi bérnek megfelelő jutalmat? Olyan jól dolgoztak? Hasít a MÁV? Remekel a Magyar Posta? Végre rendelhetek külföldről, mert már nem vagyunk feketelistán Afganisztán és Irán mellett?
Emlékszünk Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére, mikor megkérte az állami vezetőket, hogy ne vegyék fel a jutalmukat. Röhögtek bele a pofájába a fejesek.
Nem kérni kell ezt! Az amerikai minta alapján azonnal törvénymódosítást kell benyújtani a Parlamentben, miszerint minden állami vezető jutalmára és prémiumára 90%-os extra különadót vetnek ki. A társadalmi szolidaritás miatt ez lenne a minimum! Kész, ennyi lenne, és ez a kérdés meg is lenne oldva!
*II. Állami cégek felügyelőbizottságai*
Gyurcsány Ferenc már a válság kirobbanásakor durván lecsökkenthette volna a több száz állami cég vezérigazgatóságainak és felügyelőbizottságainak a létszámát. De nem mert nekirontani a hátországnak, a több ezer (!) hű MSZP és SZDSZ kádernak. Hiszen ezek a "mi embereink", "jó pártemberek", valahová be kell mindenkit gyömöszölni, valahogy pénzt kell nekik biztosítani. Alibipozíciók, állami pénzből. Ha Gyurcsány nem mert nekik rontani, a párton kívüli Bajnai vajon majd megmeri lépni? Pedig azt mondta, ő csak az állam takarékosságáért tud felelősséget vállalni ... tessék!
A Magyar Villamos Művek 2008 májustól 350 ezer forintban határozta meg az igazgatóságiak havi tiszteletdíját; ezért cserébe a társaság alapító okirata szerint évi hat (!) alkalommal kell kötelezően megjelenniük a munkaértekezleteken. 12* 350 000 forintért 6 db értekezlet egy évben. Agyvérzés ...
A Heti Válasz táblázatából kiderül, hogy a MÁV-on kívül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél, a Szerencsejáték Zrt.-nél, valamint a Magyar Postánál egyaránt négyszer-ötször nagyobb felügyelőbizottság működik, mint amennyit a gazdasági társaságokról szóló törvény
minimumként előír.
Ez összesen 160 pozíció, a törvényben előírt minimum pedig 60 hely lenne. Vagyis 100 ember potyára szopja az állam csöcseit 300-400-500 ezer forintért, havonta. Zárójelben: A MÁV-ra pedig ideje lenne már az atomot ledobni, és az alapoktól kezdve felépíteni egy modern állami vasúttársaságot. 77 leányvállalat? 77 leányvállalati vezetővel? 5 szakszervezet? Hát mi a búbánatos folyik ott?
Szakértők szerint "valós megtakarítást csakis a vállalati koncentráció jelenthet. Ha a pártok nem kádertemetőként vagy utánpótlás-neveldeként tekintenének a közcégekre, hamar kiderülne, hogy egy tízmilliós ország stratégiai funkcióinak ellátásához nincs szükség közel ötszáz állami rt.-re és kft.-re - köztük 77 MÁV-leányra és 31 Regionális Fejlesztési Holdingalvállalatra -, s pláne nincs szükség ötszáz darab (vezérigazgató-helyettesekkel, ilyen-olyan szakigazgatókkal dúsítgatott) menedzsmentre."
*III. Apróságok innen-onnan*
-A digitális tábla projekt ára kissé megemelkedett, immár nem 24 milliárdba, hanem 28 milliárdba kerül. Hiller István nyomja tovább a projektet, legutóbb karácsonyra ígérték, hogy a tantermekben lesznek a táblák. Április van ...
- 4-es metró. Az alagutak még csak a Szent Gellért térig vannak kifúrva, tehát még át sem mentek a pesti oldala, de az alagútfúró cég egy 35 milliárdos követelést nyújtott be, összesen 190 többletköltség-tétel alapján. AZ EU újabb 3 magyar nagyprojekt támogatására bólintott rá, a 4-es metró nincs köztük. Vagyis a finanszírozás teljesen bizonytalan, a végső összeg teljesen bizonytalan, a többletköltségek folyamatosan nőnek. A metró költségének hányad részéből lehetne a kötött pályás közlekedést fejleszteni, hogy ne 15 km/óra átlagsebességgel közlekedjenek a villamosok? Ráadásul az építő cégek mind külföldi tulajdonúak (Bamco, Strabag, Swietelsky) nem éppen a hazai cégeket támogatjuk ezzel a rengeteg milliárddal. Amíg 5%-os recesszióban van az ország, addig függesszék fel a metró építését. Majd ha újra növekszik az ország teljesítménye, akkor lehet metrót meg autópályát építeni.
-AZ IMF hitelből 400 milliárd forint kölcsönt kapott az OTP, és 120 milliárd forintot az FHB. Mindezt a "vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében." Demján Sándor, a leggazdagabb magyar üzletember tavaly indította el Oroszország első lottójátékát. Sajnos az eredmények nem alakulnak fényesen, és most a terjeszkedéshez további tőkére van szüksége. Ehhez az FHB biztosít 25 milliárdos hitelt. Úgy néz ki, az IMF hitelünk egy része Oroszországban landol.
Hadd legyek már köcsög populista: 25 ezer millió forint hitelből hány kisvállalkozót lehetne megmenteni? Akik per pillanat nem tudnak hitelhez jutni? De a 300 milliárd forintos (!) vagyonnal rendelkező Demjánhoz hozzávág 25 milliárdot egy állami bank ... miért nem egy
magánbank kockáztatja a pénzét?
- Az Államreform Bizottság még 2007-ben összegyűjtötte, hogy milyen feladatkörök tartoznak az állam hatáskörébe. 9045 állami feladatkört írtak össze.... A lista fele lett csak nyilvános, azt hiszem sejthetjük, hogy miért. A dagi, tohonya állam képe rajzolódik ki,
mindezt a mi adónkból finanszírozva.
A hatékonyság, takarékosság és ésszerűség messze elkerüli az állami feladatköröket. Átszervezéssel több száz milliárdot lehetne megspórolni. Persze ezzel megint visszakanyarodtunk a II.-es ponthoz, akkor nem lenne állásuk a kádereknek. De az államcsőd küszöbén ez a kérdés legyen már a lehető legmarginálisabb!
Erdőgazdálkodás: 22 (!) állami cég van erre a feladatra. Kettő ebből a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik. A "HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-t" 1 vezérigazgató + 2 vezérigazgató-helyettes + 5 regionális igazgató vezeti.
A "HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt.-t" 1 vezérigazgató + 1 vezérigazgató-helyettes + 5 igazgatósági tag + 7 felügyelőbizottsági tag vezeti.
Rengeteg ugyanolyan feladatot végző állami cég van még ezen kívül is, ahol párhuzamosan ugyanolyan munka folyik. Van egy sor agrártanácsadó intézmény, egy sor vállalkozástámogatással foglalkozó állami szervezet, van 5 (!) meteorológia szolgálat és még lehetne tovább is sorolni ...
Van 3200 önkormányzatunk, van 3200 polgármesterünk 3200 képviselő-testülettel, benne a sok-sok önkormányzati képviselővel. Van 19 megyei közgyűlésünk, van 19 fővárosi kerületi polgármesterünk, képviselő-testületünk, jegyzőnk. Van 386 parlamenti képviselőnk, pont
annyi, mint amennyi Trianon előtt volt. Van 3 közszolgálati televíziónk, van 3 közszolgálati rádióadónk. Van egy 24 890 fős honvédségünk és 72 felsőoktatási intétményünk, de csak 561 bölcsőde.
Vannak nagyon szép völgyhídjaink, vannak alagútjaink, amely felett nyáron búzát aratnak. Van eladott repülőterünk, van eladott nemzeti légitársaságunk. Van 100 milliárd dollár adósságunk. Van 3 millió nyugdíjasunk és van 800 ezer -papíron- rokkantnyugdíjasunk. Van 750 ezer közalkalmazott és van 1 millió minimálbéres. Nincs eurónk, nincs egykulcsos személyi jövedelemadónk, de van sok kilométer autópályánk.
Egy csodaszép, szívszaggató Lendvai idézettel zárnám:
"És igenis a baloldal válságot fog kezelni, mert nem az a baloldal dolga, hogy ha az ország szekere a szakadék felé robog, akkor tejet és kenyeret osszon a batáron ülőknek, hanem hogy megállítsa azt, és vigyázzon, senki ne essen ki belőle."
Látjuk, tényleg nem esik ki senki a szekérből.
