Idén januárban, ennek a cikksorozatnak a 23. részében a következőket jósoltam: „az előttünk álló másfél évben – amely permanens kampányidőszak lesz, EP, Országgyűlés, önkormányzatok – olyan háborút indít ellenünk a jelenlegi politikai garnitúra, annak bal- és jobboldala, amilyenre az elmúlt húsz évben még nem volt példa.” Azóta ugyan csak három hónap telt el, de sajnos igazam lett. Minden egyes nap hoz egy újabb aljas hazugságot, egy szánalmas csúsztatást vagy egy ócska provokációt. A támadássorozatban közös, hogy célpontja mindig a Jobbik és a Magyar Gárda. Mindenki gondoljon bele, mit jelenthet az, ha egy politikai mozgalmat, jelen esetben bennünket, egy kórusban átkoz Gusztos Péter (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Kolompár Orbán (OCÖ), Kövér László (FIDESZ), Lendvai Ildikó (MSZP), Dávid Ibolya (MDF), Zoltai Gusztáv (MAZSIHISZ) és Dósa István (Őrző Gárda). Ha a jelenlegi rendszer minden egyes szereplője a vesztünket akarja, ha más-más okokból, de ennyire rettegnek tőlünk – tőlünk, akiknek nincs semmijük, „csupán” a legkisebb szegény legény jussa: az igazság – akkor bizton állíthatom: valamit nagyon jól csinálunk.
Felmerül a kérdés: honnan ez a feneketlen gyűlölet? Miért félnek ennyire a közélet legkülönfélébb szereplői tőlünk? Két oka van. Az egyik a céljainkból fakad, a másik a módszereinkből.
A Jobbik 1947 után az első és egyetlen olyan országosan szervezett politikai párt, amelynek fundamentuma a Szent Korona, amely fő célként történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítását tűzte zászlajára. Korábban, ha volt valahol erő, akkor ott mindig az eszmei talapzat hiányzott, ha pedig az eszmeiség volt adott, akkor azzal az erő és a szervezettség nem párosult. A Jobbiknál mindkettőt bírja. A célunk világos, egyértelmű, és végre erőnk is van ahhoz, hogy ne csak a partvonalon kívülről mutogassunk, hanem elszenvedői helyett alakítói legyünk az ország és a nemzet sorsának. Ez már önmagában is kiverné a jelenlegi garnitúra biztosítékait, de jeges verejték akkor csorog igazán a homlokukon, amikor ráébrednek, hogyan lett a Jobbik erő.
Mert, ahogy 1947 óta búvópatakként csordogált csak a Szent Korona-tan, úgy azóta nem volt egyetlen politikai párt sem, amelyet ne felülről szerveztek volna, vagyis ne föntről kényszerítették volna rá az emberekre. Ilyen volt az állampárt, mint ahogy a sohasem volt rendszerváltozás pártjait is egy asztal mellett körzővel és vonalzóval találták ki mind. A Jobbik az első olyan társadalmi mozgalom, amely alulról szerveződve vált olyan erőssé, hogy versenyre tudott kelni a milliárdokon fenntartott nagyokkal. Sikerünk nem a párt, hanem a magyar emberek sikere, programunk nem a párt programja, hanem a magyar nemzeté. Rendet, jólétet és ébredést akarunk! A magyar Országgyűlésbe jutva ezért olyanok leszünk, mint egy pusztító, de jótékony vihar. Kisöpörjük a nemzet templomából a hazugság felgyülemlett szennykupacát, és rákényszerítünk mindenkit a színvallásra.
Ugyanis a magyar politika egyik rákfenéje, hogy idejétmúlt és hazug módon jobb- és baloldali oldalra szakítja a közéletet. Eszerint határozzák meg magukat a politikusok, eszerint folynak a viták és eszerint köttetnek szövetségek. Mivel a frontvonal hamis, így zavaros a küzdelem, mindenki össze-vissza tüzel. Nem tudni, ki a barát és ki az ellenség. Mennyiszer hallom a jó szándékú, de naiv kérést: fogjon már végre össze a jobboldal! Erre mondom válaszul: én nem vagyok hajlandó összefogni Deutsch Tamással, Pokorni Zoltánnal vagy Csintalan Sándorral. Összefogni csak azzal tudok, akinek bízom a nemzeti elkötelezettségében. Nem a jobboldal egységének illúzióját kell kergetni tehát, mert az egy hazug és ravasz délibáb. A nemzeti oldalt kell végre egyesíteni! Nekem kevés, ha valaki jobboldalinak vallja magát. Azt is tudni akarom, hogy a szíve magyarul dobog-e!
Szeretnénk nagyon az összefogást, és azt meg is valósítjuk. De csak azzal, aki velünk együtt nem hajlandó lemondani az alkotmányozásról, az államadósság újratárgyalásáról, magyar bank alapításáról, a magyar föld megvédéséről, a finnugorizmus ámokfutásának megállításáról, a multinacionális tőkével szemben a magyar vállalkozók és gazdák támogatásáról, a csendőrség – „egycsapás-törvény” – felállításáról, a hazafias nevelésről, a TV2 és az RTL KLUB beszüntetéséről és a határon túlra szakított testvéreinkről. Aki ezek közül akár csak egyben is bizonytalan, mondja magát akármilyen oldalhoz tartozónak, az keresgéljen másfelé, de ne nálunk. Az kérje fel egy táncra Gyurcsányt, vagy gágogjon Bajnaival, de a Jobbikot messziről kerülje el!
Ezúton üzenem ezért mindenkinek, aki a Jobbikra vagy a Magyar Gárdára feni a fogát, hogy a kesztyűt felvesszük, de a mocsarukban nem fogunk megfürdeni. A becsületünket megvédjük, de nem leszünk hozzájuk hasonló, acsarkodó lelki roncsok. Bennünket ugyanis nem az tart össze, hogy másokat gyűlölünk, hanem az, hogy egymást szeretjük. Nekünk nem az a problémánk, hogy ki a neonáci, a szélsőséges és kit kellene betiltani, hanem az, hogy hogyan tudjuk megmenteni a magyar nemzetet. Hiszen számunkra nem térkép e táj, hanem a mi egyetlen hazánk: Magyarország.
Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke
