Ma már minden tárgyilagosan, józanul gondolkodó és átlagos műveltségű ember előtt világos, hogy 1989-90-91-ben, az ún. rendszerváltás éveiben az ország olyan lehetőséget szalasztott el, ami ritkán adódik egy nemzet életében.
A Szovjetunió s a csatlós országok kommunista rendszerei összeomlófélben voltak, és ebben élen járt Magyarország. A vasfüggöny megnyitása, a hazai demokratikus erők térnyerése, a választásokon elért győzelem, a szovjet megszálló csapatok távozása stb. megteremtette a lehetőségét egy igazi rendszerváltásnak.
A magyarok és az egész világ előtt ott állt 1956 dicsőséges példája, amikor nemzetünk olyan csapást mért a kommunista világrendszerre, amit az nem tudott többé kiheverni, a seb egyre üszkösödött, és elvezetett a rendszer 1990-91-es végső összeomlásához. Nem véletlen, hogy az itthoni „rendszerváltó” /?/ erők, (MDF, SZDSZ, Fidesz, Kisgazda Párt, SzocDem Párt) stb. kivétel nélkül 1956-ra hivatkozva vették fel a küzdelmet a kommunista rendszer ellen. Ekkor hazánk járt az élen a rendszerváltó küzdelemben, megelőzve a többi volt csatlós ország hasonló törekvéseit.
Hogy lehet az, hogy 22 év elteltével országunk ma, ahelyett, hogy élenjáró és példamutató lenne, reménytelenül leszakadva, az utolsó helyen kullog az Európai Unió országai között?
Ki a felelős az igazi rendszerváltás elmaradásáért? Ki a felelős azért, hogy a kommunista rendszer bűnöseinek, a mérhetetlen szenvedések és megaláztatások végrehajtóinak, az ország teljes kiszolgáltatóinak és tönkretevőinek felelőségre vonása nem történt meg, de még csak meg sem lettek nevezve a bűnösök, és napjainkban ők, fiaik, eszmei és valódi utódaik milliomosokká és milliárdosokká válva vezetik az országot a nemzet pusztulása felé?
Mindenki sunyít, mindenki hallgat, mindenki mellébeszél, pedig a válasz egyszerű. Az igazi rendszerváltás elmaradásáért elsősorban az ún. reformkommunisták a felelősek. De nemcsak a rendszerváltás elszabotálása szárad a lekükön, hanem 1956-ban is ők voltak a forradalom legelszántabb ellenségei, végső fokon árulói.
És itt álljunk meg egy gondolat erejéig!
Pongrátz Gergely ma már klasszikusnak elismert megfogalmazását én is magamévá tettem, és ahol csak módomban áll mindenütt hangoztatom: „Ahogy nincsenek reformfasiszták, reformterroristák és reformnyilasok, úgy reformkommunisták sincsenek! Kommunista csak egyféle van, ahogy Marx, Engels, Lenin és Sztálin megfogalmazta és kivitelezte. Ezt követték a „legjobb tanítványok” világszerte, így Magyarországon is.”
Kik ezek a magukat reformernek nevező kommunisták, akik reformokkal akarták a maguk számára megmenteni az egyre roskadozó kommunista rendszert? Ezek 1956. október 23. és 28. között csak az „ellenforradalmi banditák” megsemmisítését tűzték ki célul a szovjet hadsereg segítségével. Amikor 28-án világossá vált, hogy szándékaik ellenére az egész országban győzött a forradalom, akkor - szovjet engedéllyel - „élére álltak a forradalomnak”, azonban ekkor legfőbb céljuk az volt, hogy a forradalom további kibontakozását gátolják, a hadsereget szétzüllesszék, a forradalmi tömegeket félrevezessék, ezzel elősegítve a későbbi visszarendeződést.
A forradalom leverése után ezeket a „reformkommunistákat”, ahelyett, hogy megdicsérték volna, a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása során kivégezték, bebörtönözték. – Itt kell megjegyezni, hogy a kádári bosszúállás éveiben közel 500 forradalmárt végeztek ki, és 22 000-et zártak börtönbe hosszú évekre.
Ezalatt a reformkommunisták közül 5 főt végetek ki, és néhány tucatot börtönöztek be, akik rövid időn belül szabadultak.
Ezek az életben maradt kommunisták 30 év elteltével mozgolódni kezdtek. Soros György anyagi segítségével létrehozták a jól hangzó Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), és kivégzett öt társuk rehabilitálását kezdeményezték. Ez időben egybeesett a Szovjetunió gyengülésével és a hazai ellenzéki erők erősödésével.
A talajt vesztett, de még hatalmon lévő kommunisták gyorsan megtalálták az összhangot az egykori reformkommunistákkal, és együtt láttak hozzá a kibontakozóban lévő rendszerváltás elszabotálásához. Ennek első sikeres akciója volt az 1989. június 16-i nagy temetés a Hősök terén, ahol 5 kommunistát „avattak szentté”, elhitetve a jóhiszemű emberekkel, hogy megtörtént a rendszerváltás, hiszen 1956 mártírjait rehabilitálták. Ez volt a csali!
Ezt követően a kivégzett és rehabilitált kommunistára hivatkozva az ún. reformkommunisták vezető pozíciókba ügyeskedték be magukat. Mentőkötelet dobtak az MSZMP tagjainak, hogy „a jó szakembereket nem lehet leváltani, meg kell őket becsülni és a helyükön hagyni.” Így szinte minden volt vezető kommunista a helyén maradt. Ezzel párhuzamosan meggátoltak minden olyan kezdeményezést, ami egy igazi rendszerváltást eredményezhetett volna. '56-os múltjukra hivatkozva sérthetetlenek voltak, beépültek a különböző pártokba szervezetekbe, elsősorban az SZDSZ-be és a TIB-be. Ezzel egy időben megkezdték az egykori forradalmárok negligálását, lejáratását, rágalmazását.
Ehhez jó partnert és segítőtársat találtak a média vezetőiben, akik 99%-ban a régi kommunista világban váltak „szakemberekké.”
Sajnos ezután a nyugati politikusok és üzletemberek ezekkel a szalonképessé vált volt kommunistákkal találták meg a kapcsolatokat. Lassan a „rendszerváltás” szó is kiment a divatból, és azóta csak rendszerváltozásról beszélnek.
Igen. A rendszer megváltozott. A szocializmusból átléptünk a kapitalizmusba, annak is legvisszataszítóbb formájába, a rablókapitalizmusba, de a vezető réteg döntő mértékben ugyanaz maradt, amelyik a Kádár-rendszerben volt, legfeljebb az apák átadták a stafétabotot KISZ-es gyermekeiknek.
Az igazi rendszerváltás az lett volna, ha a Kádár-rendszer függetlenített apparátusát rövid úton leváltják, a bűnösöket megbüntetik, de legalább megnevezik, és néhány évre eltiltják a közélettől. Főleg nem lett volna szabad megengedni, hogy a nemzeti vagyont „privatizáció” címén átjátsszák a kommunisták és külföldi tőkések kezébe.
Úgy gondolom, bátran megállapíthatjuk, hogy országunk mai siralmas állapotáért, a rendszerváltás elmaradásáért döntő mértékben a kommunistákkal összefogó, ún. reformkommunisták és liberális, kozmopolita társaik a felelősek!
Ezek nyitottak kaput a globalizmusnak, a rablótőke gátlástalan beözönlésének.
E volt kommunisták száma nem sok, azonban mögöttük áll a kozmopolita tőkések kimeríthetetlen anyagi bázisa és észrevehetetlenül, egy idegen állam egész világra kiterjedő, félelmetes titkosszolgálata.
Ezért nehéz e reform- és posztkommunisták leleplezése. De az igazságért folyó küzdelmet nem szabad feladni! A felelősöket, a hazugságokat le kell leplezni!
Soha ne felejtsük el: az igazság, ha letagadják, ha meghamisítják, ha hirdetőit üldözik, akkor is igazság marad!
Szalay Róbert történelemtanár
