Vona Gábor az m1 Napkelte c. műsorában 2009. június 3-án

Pünkösdi gondolatok a Trianoni Gyászünnepen, az EP választás előtt

Állítólag, amikor Marian Cosmát szíven szúrta gyilkosa, akkor nem csak úgy „beleszaladt” a kése, hanem amikor tövig döfte, még fordított a csuklóján egyet jobbra, egyet balra. Hogy biztos legyen a halál. Kivégezte áldozatát. A Trianoni békeszerződés, mint az az utolsó csuklómozdulat, úgy jelentette a biztos halált, a magyar nemzetre nézve.

Sárdy BarbaraA döfés, az I. Világháború. Az első Világháború alatt letaglózott magyar jövő. A pénzügyi háttérhatalmak által vezényelten, aljas indokból, előre megfontoltan kirobbantott világégés tüzében felemésztődő magyar sorsok, egészséges, erős, a Kárpát-medence áldott ege alatt érlelt fiatal életek. Katonák? Leginkább gyerekek. Akik –ha életben maradtak- csata után, összetörten, fázva, halálos sebekkel sírtak a csatamezőn. Úgy sírtak: „Édesanyám, édesanyám…”

Aztán az első csuklómozdulat: A Tanácsköztársaság véres vörös pribékjei. A magyar munka, a magyar szellem és lélek gyűlölői, idegenszívű és zömében származású gyilkosok, akik tényleges leszármazottai, de minimum szellemi-lelki örökösei, napjainkban is tevékenyen formálják, irányítják a hazai közéletet.

És végül a befejező mozzanat, a kegyelemdöfés, a „biztos halál”: Trianon. Azóta minden nemzeti megmozdulás, csak ennek a fájdalmas sebnek a felfakadása. Akit egy életre szólóan megcsonkítanak, az sohasem tud meggyógyulni. Forr a seb, állandó gyulladásban van, néha újra kiserken belőle a vér.

Bevezetőként azért hoztam ezt a példát, mert nagyon fura ez a mostani Trianoni gyászünnep, a magyarság csendes, méltósággal viselt agóniájában: éppen egybeesik az EP választással és a Pünkösddel, illetve a pünkösdi héttel.
Mit jelentenek, mennyire fájnak a trianoni sebek az Európai Unióban, ahol elvileg elmosódnak a nemzetek közti határok?
Létezhet-e Európa úgy, hogy nincsenek nemzetállamai, létező-e az az ország, amelynek nincsenek határai? Van-e értelme a szabadságnak korlátok nélkül?

Az elmúlt 20 év folyamán minden politikai párt, amely beleharaphatott a hatalomba, csak még mohóbb, még éhesebb lett. Pedig mindegyiknek torkán akadt a falat. Mindenki, aki a történelmi hadszíntéren ólálkodott, megméretett és könnyűnek találtatott.

„Inter duos litigantes tertius gaudet”, azaz „két veszekedő fél között a harmadik örül”, tartja a mondás. Adott a két nagy veszekedő, hívjuk jobboldalnak-baloldalnak. Mint az ügyes bábjátékos jobb- és balkezében rángatódzó két figura. Látszólag végig rikácsolták, végig verekedték a mögöttünk álló 20 évet, valójában ugyanazt a zsebet hizlalták. Viszont a szálak mára végképp összegabalyodtak. Kibogozhatatlanok. És a közönség sem nevet már. Nem tapsol.

Még életbe sem lépett a Bajnai csomag, az SZDSZ, illetve Fodor, máris ünnepli az ún. válságkezelő kormányt, s úgy fogalmaz: Bajnai máris többet tett, mint Gyurcsány. Ejha, ez aztán nem semmi. (A pünkösdi király személyét, tehát nem kell tovább keresnünk.) Milyen boldog a farok, ha ölebet csóválhat! Vajon Gyurcsány nagyobb kutya volt?

A magyar nép, mióta irányított történelemhamisítással lerombolták önbecsülését, mióta hamis Istenek, bálványok között elveszítette hitét, egyre inkább jóllakik a reménnyel: hogy „rosszabb már nem lehet”. Sőt, amikor választani kell, beéri azzal, hogy valami ellen, és nem valami mellett szavaz. Pedig: dehogyisnem lehet rosszabb.

Ez a két évtized, amely eltelt a mi életünkből, valahogy letelt a magyar életből is. Ez az idő kirabolt minket. Illetve csak részben az idő: voltak ott még tettestársak. Látnunk kell végre a finom mozgású, fehér kesztyűs kezeket, amelyek láthatatlan zsinórjain nagyokat hadonászva püfölik egymás fejét palacsintasütővel az ellenlábasok. Paprika Jancsi és Vitéz László. Addig-addig, míg szinte az is mindegy már, hogy melyiküket nem választjuk.

Annak érzékeltetésére, hogy Magyarországon milyen minőségű „rendszerváltozás” történt, nincs is szemléletesebb példa, mint leírni a legnagyobb rendszerváltó párt, az MDF végstádiumát: „Új Kiegyezést!” -így kampányolnak most. Hűen magukhoz. (Vagyis: új paktumot; ápoljuk a Kádár-i, az Antall-i örökséget, áruljuk el újra Magyarországot! Nem beszélve arról, hogy a Kiegyezés 1867-ben, milyen végzetes előszó volt a magyar tragédiához, Trianonhoz.)

Tudjuk-e egyáltalán, hogy mióta magyar a Kárpát-medence? Létezik egy európai ősrege, amely egy bizonyos Hungáriai Bertáról szól. Ő egy hungáriai királykisasszony volt. Állítólag, Martell Károly frank uralkodó, Kr.u. a VIII. században vette feleségül, mert minden tanácsadója azt javasolta neki. Berta, akit csodáltak műveltségéért, jószívűségéért, elesettek iránti irgalmasságáért, a krónikák szerint 783-ban halt meg. Ezek szerint Hungáriának már volt neve és királya, több mint száz évvel a Honfoglalás előtt.

De menjünk még sokkal messzebb. Kr.e. 36- Kr.u. 8 –ig, 44 évébe telt az ókori világ legfejlettebb légióinak, hogy Pannóniát provinciává tegyék. Ez arra enged következtetni, hogy a Kárpát-medence területén szervezett társadalom, rendezett ellenállás tartotta vissza a rómaiakat majdnem fél évszázadon keresztül.

S ugorjunk megint előre, a Honfoglaláshoz:
Kr. u. 896. Hányan lehetnek a honfoglalók? Néhány százezren? Hogy tud birtokba venni pár százezer ember egy 283.000 km2 területű Kárpát-medencét anélkül, hogy bármi nyoma maradna az itt élők ellenállásának? Minden valószínűség szerint úgy történhetett ez, hogy értették egymást, beszélték egymás nyelvét, nyilvánvaló volt mind az itt élők, mind az érkezők számára, hogy rokonok. Bizonyos források szerint Árpád azt mondta, „jöttem, hogy birtokba vegyem az én ősapám, Attila földjét”.(Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál üzenete)
Attila, hun uralkodó pedig Kr.u. 453-ban halt meg.

Mióta magyar tehát a Kárpát-medence? A magyar őstörténet elhazudása, megfosztotta gyökerétől, táplálójától, támasztékától, erejétől a magyarságot. „Neopogány”. Ezzel az új kifejezéssel gazdagítja Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a történelemhamisítás szótárát. Hát ezentúl az antiszemitizmus mellett, a keresztényellenesség vádjával is számolnia kell annak a magyarnak, aki otthon meri magát érezni a Kárpát-medencében?

Amint azt már említettem a Trianoni sebek nemcsak a nemzet testét csonkították meg végérvényesen, hanem a lelkünkbe is beleégtek. Magunkkal hordozzuk ezt a fizikai, szellemi, lelki bénaságot, félszegséget.

A gyógyulás nem indulhat meg önvizsgálat nélkül. Ennek jegyében kijelenthetjük: Magyarországon manapság csupán egy dolog hiányzik a nemzeti ünnepekből, nemzeti eseményekről: a nemzet. A nép.
Ez valóban olyan, mint egy átok. Hogy bizonyos „keresztény demokratáknak” is csomagoljunk egy kis őstörténetet: Turáni átok. A népi elbeszélés úgy tartja, hogy amikor Szent István államvallássá tette a kereszténységet, a régi vallás papjai, a táltosok, megátkozták a magyarokat azzal, hogy 1000 évig összeférhetetlenség lesz osztályrészük.

Néha úgy érzem, hogy ez az átok tényleg rajtunk ül, de azért óhatatlanul megfogalmazódik bennem az is: igen, mégis megmaradtunk…
Szabó Dezső írja a legszebben: Magyarországnak 1000 éves történelmi joga van a Kárpát-medencére, az elvégzett munka, a kiontott vér, a felépített kultúra okán.

Persze azzal együtt, hogy mindig is befogadó, vendégszerető nép voltunk. A Trianon előtti Magyarország területén, a magyar volt a legnagyobb számú népesség, amely otthonának tudta a Kárpát-medencét. Viszont a nemzetiségek tagjainak száma összesen, meghaladta a magyarságét. Mégis a természetes kiválasztódás, az eleve elrendelés 1000 éven át rendezte a néptömegeket a Magyar Szent Korona fennhatósága alá. A magyar szellemi erő és lelki mélység magával ragadta, magába olvasztotta a velünk élő népek gondolkodóit, vezető alkotóit is.

Aztán Trianonnal megváltoztak az arányok, s a világ legelszigeteltebb nyelvű és kultúrájú népe egyúttal a világ elszigeteltebb földje, országa is lett. Árva és magányos. Magyarország 5 évvel ezelőtt tisztázatlan, előnytelen feltételekkel csatlakozott az Európai Unióhoz. Persze a körülmények e tulajdonságai már akkor is láthatóak, érezhetőek voltak, mégis; vezető jobboldali –azért jobboldali, mert a baloldalon ilyen téma fel sem merül- politikusaink azzal győzködték a szkeptikusokat, hogy a belépéssel majd újra felnyílnak a Trianoni határok.

S mit tapasztalunk? Felvidéken is verik a magyarokat, mint ahogy a Délvidéken, Szerbiában már régen mindennapos a nyíltan megnyilvánuló magyarellenesség. Erdélyben „etnikai jellegű” tisztogatás folyik, eltávolítják állásukból a közintézmények magyar vezetőit, főtanfelügyelőket, tisztségviselőket. Kolozsvárott, Mátyás szülővárosában nem lehet magyar nyelvű táblákat kitenni…

Eközben mi, anyaországi magyarok semmiféle védelmet, menedéket, hátországot nem jelentünk testvéreinknek, hiszen javában zajlik gazdasági „meghódításunk”. A magyar javak, gyárak, üzemek, műemlékek kiárusításán túl a magyar föld is eladhatóvá vált, s ezáltal nemhogy azt éreznénk, hogy megnyíltak a határok, épp ellenkezőleg: zsugorodik az életterünk. S ahelyett, hogy Európa történelmét meghatározó, gazdagító, páratlan nemzetnek éreznénk magunkat, egyre többen, többször elmélázunk azon, ország-e még az, ahol élünk? Vagy csak magyar-rezervátum?

Ilyenkor megint újra, emlékeztetni kell magam: igen, mégis megmaradtunk. Pedig hány „tatárjárás” rombolta szinte porig a magyar veríték, vér, szellem és lélek ősi várait. A magyar génekben, valahol mégis kódolva van az élni akarás. Népi kultúránk, népzenénk, hagyományaink, irodalmunk olyan bölcsője, olyan ősi kincse Európának, amelynek fennmaradása, nemcsak magyar érdek. Hanem egész Európa érdeke. És ha már van erre fórum, akkor ezt Európával tudatnunk kell. Éppen egyedülállóságából kifolyólag, a magyarságnak fokozottan szüksége van a védelemre, az érdekvédelemre.

Beszédem pünkösdi üzenete ez. (A Pünkösd ünnepe mindig a Húsvét utáni ötvenedik napra esik. Ekkor járta át a tanítványokat a Szentlélek, ez volt az, amikor meghallották és megértették elhívásukat, apostoli feladatukra. Ezért ez a keresztény egyház születésnapja is. Pünkösdi népszokásaink arról tanúskodnak, hogy a magyar néplélekben, a kereszténységnél is régebben gyökeredzik ez az ünnep. Babba Mária, a Napba öltözött Boldogasszony, Istenanya alakja a magyar őshitben már létezett. Pünkösdkor bő termésért, gyermekáldásért imádkozunk. Csíksomlyó, a magyarságnak az egyik legfontosabb, legnagyobb erejű kegyhelye, ahol összetartozását átélheti ilyenkor.)

Különben is: letelt már az a bizonyos 1000 év, az államalapítás óta. S ha az átok nem oszlana; létezik egy oldás: Minden magyarnál el van rejtve egy betű: ha egymás mellé rakjuk a betűket, kiolvasható a varázsige…

Visszatérve szánalmas bábujainkhoz:
Látszik rajtuk, hogy a nagy összegabalyodásban, rém tanácstalanok. Mindegyikük érzi a borzongást, érzi a „Szentlélek” szelét, amint az átjárja az apostolokat. Ők félnek az igazságtól. Egymásra mutogatnak, azt hiszik a másik áll a radikalizálódó indulatok mögött. Tűzokádó sárkányt sejtenek a magyar népben, amelynek ha egy fejét levágják, hét nő helyette. Félnek a Turultól, félnek az Árpádsávtól, félnek a Szent Koronától. De igazából nem is egyenruháktól, – ne adj Isten- fegyverektől félnek ők leginkább, hanem a magyar szellemtől. Amely most újra összeáll, hogy kezébe vegye, megszervezze a magyar életet. Ez a szellemi erőtér most az egyszer, nem ismer semmilyen megalkuvást: egy jottányit sem fog engedni a magyar érdekből.

A XX. század egyik legvitatottabb történelmi személyisége, az Európai Unió egyik megálmodója, Winston Churchill volt. Egyik beszédében azt mondta: Angliának nincsenek barátai, nincsenek ellenségei. Érdekei vannak.
Nos, ez a gondolat nyilván van olyan EU-konform ahhoz, hogy - természetesen Angliát Magyarországgal behelyettesítve- a magyar képviselőjelöltek vándorbotjára tűzzük útravalóul.

A csillagok együttállása: a Trianoni évforduló, az EP választás, a Pünkösd egybeesése, fordulópontot sugall: reményt, jövőt, rendet, igazságot, teljesülő küldetést. Azt a bizonyos felszínre törő élni akarást, ami a génjeinkben kódolva van. Amennyiben ez a kód megfogalmazható, úgy három szóból áll: Magyar akarok maradni.

Sárdy Barbara,
a Jobbik EP képviselőjelöltje

barikád.hu

Horn Gábor, végre őszinte...

“Öld meg a magyart!” - Elmélkedés egy ítéletről

A képen: H. "Öld meg a magyart" Dezsőné

Autó gördül a falun át, benne két gyermek és az apa. A falu utcáján a körülményekhez képest nem történik semmi különleges. Mondom, a körülményekhez képest. Házak jobbra, házak balra, népek az utcán. Gurul az autó tovább. Az utcán egy gyerek játszik. Láthatatlanul. S mikor a legkevésbé számít rá az autóban ülő család, a gyerek előugrik az árok partjáról, egyenesen a kocsi elé. Elütötték? Az apa kiszáll, hogy megnézze. A hangos fék sikítására felsikítanak az utcában lévők is. Özönlik a tömeg, mind az autó köré gyűl, csak úgy, ahogy a harag is az agyukban. Nem gondolkodnak, nem szokásuk. Csak tesznek. Ösztönből. „MEGÖLLEK A KURVA ANYÁD!!!” - üvölti valaki. Erre az apa hátrálni kezd autója felé, és visszaül, becsukja az ajtót. De hamar kinyitják és kirángatják őt a kocsiból! „ÖLJÉTEK MEG A MAGYART, MEGHALT A GYEREK!!!” - visít az asszony. A tömeg pedig szót fogad. Megölik a magyart. Felkoncolják, mint, nyulat az agarak. Rúgják, ütik, csapkodják, ahol csak érik, leginkább a fejét… közben a két gyerek az autóból nézi, ahogy apjuk tehetetlenül fekszik a földön. A lányok könyörögnek, hogy hagyják abba, de a lincselők azt ordítják, ha nem fogják be a szájukat, meg fogják erőszakolni őket. Ekkor a két gyerek elszalad segítségért. Mire a segítség megérkezik, a tömeg szétspriccel. Megjönnek a mentők is, de hiába.

Szögi Lajos 44 évet élt. A kislány pedig, akit elsodort… Sértetlenül túlélte a balesetet.

Nyolc ember kerül a bíróság elé, és 2009. május 29-én valamennyi vádlottat bűnösnek találta különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés illetve felbujtás miatt. A mérleg, egy életfogytiglani, öt 15 évi, és kettő 10 évi fegyházbüntetés.

De valami nem kerek a történetben! Egy mondat, egy apró pillanat a végtelennek tűnő történetből.

„Öld meg a magyart…”

Nem fura?

Fordított esetben így hangzana: „Öld meg a cigányt!”

Ugye, hogy másképp hat? És mi lett volna fordított esetben? Ha magyarok üvöltik ezt a menekülő cigánynak? Sejtem: még egy vádpont és plusz 10 év fegyház az ítéletkor.

Jogvédelem, pozitív diszkrimináció és a megannyi érdek, ami ehhez fűződik. Ez az oka annak, hogy e mondatért nem született ítélet, s valójában fel sem merült senkiben, hogy ezért szóra nyissa száját. Jogvédelmi dogma. Parancs a megannyi ukáz mellett, de mind fölött a legfőbb. De nem vonatkozik mindenkire.

Felbujtani a magyar megölésére nem rasszizmus. Hol van Mohácsi jogvédő asszony? Nem látta, nem hallotta valaki, hogy a köztévébe rohant volna hangot adni felháborodásának? Hát persze. Biztos látta az egyetlen Parancsot, amit minden intézmény ajtajára kiszögelt a Nagy Testvér:

„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL.” (George Orwell - Az állatfarm: Tündérmese, 1945)

ellenkultura.info

Nemzeti pártot az Európai Parlamentbe

Az első, ami eszébe jut az átlag állampolgárnak a politikáról, egy jól ismert mondás, miszerint a politikánál mocskosabb dolog nincs a világon. Manapság ha másban nem is, de ebben az egyben a legtöbb ember egyetért, hiszen végső soron az elhibázott politikai lépések, a mocskos politikai rivalizálások, hatalmi csatározások vezettek Magyarország kizsákmányolásához, eladósodásához, illetve a kiéleződő társadalmi problémák felszínre töréséhez. Joggal vetődhet fel az emberben a kérdés, hogy ha a nemzetünket a politika szabdalta fel egymással hadakozó táborokra és taszította gazdasági nyomorba, akkor vajon létezik e olyan politika, amely képes lehet újra a helyes irányba koordinálni az országunkat, megszabadítva népünket a társadalmi depressziótól, valamint felemelve a gazdasági bizonytalanságból?

Manapság sokszor hallom az ismerőseimtől amint azt mondják, hogy őket nem érdekli a politika, nem foglalkoznak vele és időpocséklásnak tartják a különböző szavazásokat is, mert szerintük mindegy ki van éppen hatalmon, a dolgok sohasem fordulnak jobbra, csak még rosszabbra. Inkább közönyösen, közömbösen viseltetnek a pártok és az egész magyarországi politika iránt. Igen ám, de az már érdekli őket, hogy a családjaik adóterhei egyre csak növekednek, hogy a parlamentben olyan emberek ülnek, akik csak a saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításával vannak elfoglalva, miközben külföldi érdekeltségeknek árusítják ki az ország gazdasági javait, illetve természeti kincseit. Az pedig kifejezetten zavarja őket, hogy a romló közbiztonság miatt mindennapos fenyegetettségben kell élniük, mert a bűnöst illeti meg az ártatlanság vélelme, az áldozatot pedig a rasszizmus vádja.

Persze egyszerűbb panaszkodni, azt mondani, hogy pocsék ez az ország, pedig csak élni kellene a jogainkkal és akkor magunk választhatnánk, változtathatnánk!

Naivitás azt gondolni, hogy ha befogjuk a fülünket és a homokba dugjuk a fejünket, akkor nem ázunk meg, ha jön egy vihar. A politika nem az ördögtől való! Az embereken múlik, akik képviselik, akik alakítják, hogy egy politika a nemzet javát szolgálja, vagy éppen ellenkezőleg, annak pusztulását okozza. Igenis foglaljunk állást! Igenis szóljunk közbe, ha valami érint Minket! Igenis szavazzunk, ha van rá lehetőségünk! Vegyünk együtt részt az ország, a népünk sorsának alakításában! Ha nem tesszük meg, akkor kár panaszkodnunk azért, hogy milyen országban élünk, hiszen magunk mondunk le az ítélkezés, a véleményszabadság jogáról, erősítve a hatalom biztonságérzetét, amely mindig a demokrácia csorbításához vezet idővel.

De kire szavazhatnánk, ha már mindegyik parlamenti pártot kiismertük az elmúlt 20 évben, ha már mindegyikben csalódnunk kellett, ha mindegyik csak azzal törődött, hogy minél többet raboljon magának, nem érdekelve hány emberen kell még ehhez átgázolnia!

Eljutottunk odáig, hogy a parlamenti pártokat már mind láthattuk kormányzati és ellenzéki pozícióban is. Egy valami azonban sohasem változott! A zsebük tömve volt akár így, akár úgy, a Mi zsebünk pedig mindig kevesebb lett annyival, amennyivel az övék gyarapodott. Pont emiatt fordultak el sokan a politikától, mert megszokottá vált ebben az országban, hogy nincs jó választás, csak rossz. Hiszen valóban, akárkik kerültek is a hatalom közelébe, azok mindig csak saját maguknak loptak, elfeledkezve arról, hogy egy országot, egy nemzetet képviselnek, nem pedig kizárólagos személyes gyarapodásuk lehetőségét.

Ma az a tét az európai parlamenti választásokon, mely előszobája országunkban a parlamenti választásoknak is, hogy milyen politika, milyen identitású érdekek képviselhetik hazánkat az Európai Unióban. Hiányosan van feltéve az a kérdés, amely úgy hangzik el, hogy: „melyik pártra kellene szavaznunk?” Helyesebb, ha úgy kezdjük a kérdést, hogy melyik párt képviselné bizonyosan a magyar érdekeket? Melyik az a párt, amely nem vett részt az elmúlt 20 év politikai és gazdasági melléfogásaiban? A válasz az, hogy a magyar parlamentben nincs ilyen párt, de akkor minek küldenénk bármelyiket is az európaiba?

Magyarországon és valójában egész Európában egy politikai rendszerváltás, generációváltás hajnalán vagyunk. A gazdasági-válság bebizonyította, hogy csakis az erős nemzetállamok képesek szembenézni a radikális beavatkozásokat igénylő gazdasági és társadalmi problémákkal. A nemzetek feletti Európai Unió koncepciója megbukott és nyilvánvalóvá vált, hogy át kell értékelni egy nemzetek Európai Uniójának a lehetőségét. Ez persze azzal jár, hogy a régi rendszer képviselői elveszítik hatalmukat és befolyásukat. Mind a nemzetközi, mind pedig a hazai politikában, az ettől való félelmeknek lehetünk a tanúi. Ezért van az, hogy a politikai bal, illetve jobboldal, bár látszólag halálos ellenségek, mégis leginkább a nemzetállam megerősödését célul kitűző nemzeti párt, a Jobbik, vagyis a nemzeti oldal térnyerését kívánják elsődlegesen megakadályozni.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt nyilatkozta az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában az európai parlamenti választások kapcsán, hogy „ha a jobboldal rest marad, vagy ha többfelé szavaz, akkor annak a vége vereség lesz, csalódás, baloldali győzelem és a “Gyurcsány-Bajnai-korszak” folytatása”. Nos, nem kell többfelé szavazni, csak egy egyfelé, mégpedig a nemzeti oldalt képviselő Jobbikra! Minden a parlamenti pártokra leadott szavazat, elveszett szavazat, mert most nem csak a „Gyurcsány-Bajnai-korszak” lezárásáról van szó, hanem, hogy képesek vagyunk e a bekövetkező politikai generációváltás egyik éllovasává, mintájává, példájává válni, vagy ismét csak sereghajtói leszünk a formálódó, bizonyosan eljövendő Új Világrendnek. A magyarországi parlamenti választásoknak lesz majd pedig a feladata lezárni, nem csak a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, hanem a kádári gyökerekkel rendelkező, „rendszerváltás” utáni politikai elit korszakát, a bal-jobboldali rendszert!

ellenkultura.info

JobbikTV - Akció az Igazságért! - Morvai Krisztina 09.05.28.

Miért hazudik Orbán Viktor?

2009-06-01 09:50 barikád.hu 

• Publicisztika
 

• Küldje el ismerősének!

Elsőként az ember nyilván azt mondaná: Mert politikus! Vagy, mert fideszes. Uram bocsá’, mert az Úristen csak ekkora termetet adott neki… Félretéve azonban a heti hetes-ízű élcelődést azt kell mondanunk azért, mert választások jönnek. Választások jönnek, amit azonban helyesebb nem választásnak, inkább váltásnak nevezni. Váltani fogunk elitet, képviselőket, közbeszédet és még ki tudja hány álláshelyet. De rendszert? Esetleg országsorsot is váltunk? Ezekre a kérdésekre az elkövetkező hónapok adhatják meg a választ, én azonban maradnék az eredeti kérdésnél: Miért hazudik Orbán Viktor?

Amikor azt mondja O.V., hogy egyfelé kell szavazni, mert különben a szocialisták győzelmére szavaz valaki, nagyon durván hazudik. Elöljáróban megjegyezném, hogy ez éppen fordítva igaz. De lássuk a tényeket.

Miközben O.V. nyilatkozatában attól fél, hogy az MSZP (amely nagyjából most még a kert végében lévő komposztdombot is alulmúlja népszerűségben) győz. Nem igaz, nem ettől fél O.V. Attól fél, hogy megtörik a húsz év poshadt és bizarr belterjes játéka, és a játéktérbe robban a Jobbik. Azért fél ettől, mert az egész Fidesz pontosan arra a játékra épült fel, készült fel, amelyet húsz éve játszanak és amely valódi fejlődést vagy szuverenitást nem, maximum olcsóbb csirkefarhátat és több kannás bort eredményezhet – vagyis egyfajta szavazatmaximalizálást, ebben a – jobb és szebb napokat is látott – ország-maradékban.

De térjünk vissza O.V. kijelentésére: aki nem a Fideszre szavaz, a szocialistákra szavaz. Hogy-hogy? Nincs többpártrendszer? Hiszen ilyet legutóbb Rákosi Mátyás mondott, amikor azt visszhangozta a szovjet erővel a háta mögött, hogy csak a kommunistákra lehet szavazni. Milyen erő áll vajon akkor Orbán Viktor mögött? Különösen azért lehet ez fontos kérdés, mert ha egybevetjük ezt a Fidesz szélsőségesező kommunikációjával, ijesztő lehetőségként nem annyira a moszkvai, inkább egy közel-keletibb főváros juthat eszünkbe, na meg egy „testvérpárt”…

O.V. okos ember. Biztosan ismeri a magyar választási rendszert, hiszen elvégezte a jogi kart, és nem úgy, mint Deutsch Tamás. Biztosan tud számolni is, bár humán beállítottságú révén lehet, hogy van erre vagy húsz fizetett lúdtalpasa, akik izzadó és görnyedt háttal, ceruzavéget rágcsálva számolják ki a lehetséges választási eredményeket. De így még nehezebben értelmezhető az „egyfelé kell szavazni”-kommunikáció.

Mi is tudunk számolni (görnyedtek nélkül is). A számok azt mutatják, hogy aki egyfelé szavaz, az erős szocialista ellenzékre szavaz. Aki pedig kétfelé (Jobbik a másik a gyengébbek kedvéért), az pedig a kétharmados jobboldali győzelemre. Miért is?

Tegyük fel, van kb. ötvenezer bizonytalan szavazó. Tegyük fel, hogy ez az ötvenezer szavazat kell ahhoz, hogy jövőre a Jobbik is frakciót alakíthasson a Magyar (?) Országgyűlésben. Ha ez az ötvenezer szavazat a Fideszt erősíti, úgy a választási rendszer magyar sajátosságai folytán ez eggyel több képviselőt jelent a Fidesznek. Ha ez az ötvenezer a Jobbikot segíti, úgy tizenöttel több jobboldali ember ül az Országgyűlésben. Az első esetben nyitva marad a lehetőség az SZDSZ-nek és az MDF-nek, hogy bejusson, és a szocialistáknak, hogy erős és nem éppen konstruktív ellenzéke legyenek az új kormánynak. A második esetben a Jobbikkal együtt megvan a kétharmad, és a szocik egymás ölében ülnek a patkó kicsi bal szegletében, félresunyva fejüket Vona Gábor egy-egy villámló pillantása elől.

Akkor miért hazudja O.V., hogy egyfelé kell szavazni? Kétszer vesztettünk választást emiatt, és arra kell gondolnunk, hogy nem tévedésből, szándékosan csinálja a Fidesz így. Mi elhisszük, hogy a legkényelmesebb lenne beülni az időgépbe, és visszatérni az elmúlt húsz év langyos közéletébe, ahol a Fidesz-kormány a jó öreg régi ellenfelekkel pattogtatja egymás közt az országra szánt milliárdokat. De a történelem mára már végképp túllépett az elmúlt húsz éven, és ha a Fidesz valóban új irányt ígér, ehhez elengedhetetlenül szükséges lesz az új erő is, a mögötte álló elszántak százezreivel.

Tehát ne hazudj, Orbán Viktor!

Keresztes Attila

barikád.hu