2009. június 25., csütörtök

Add tovább minden magyarnak, hátha még nem késő

Kimondom a teljes igazságot - interjú Szepessy Zsolttal

Az alábbi cikkre a "Hírhozó" című nyugdíjasoknak szóló hetilapban bukkantam rá, amelyben az újságíró Szepessy Zsolttal, Monok polgármesterével készített interjút. A riport elég terjedelmes formában, két részben jelent meg "Kimondom a teljes igazságot" címen. A sok hasznos mondanivalón túlmenően én a cigánysággal foglalkozó részt emelem ki a riportból, amely azt bizonyítja, hogy vannak még hazánkban közszereplők, akik nem csak néznek, hanem látnak is. Az alábbiakban betű szerint másolom ki az idevonatkozó részt a riportból:

- Nem hallgathatjuk el a vidék egy másik akut problémáját, a cigányság helyzetét sem.

- Az emberekben óriási feszültséget generál, hogy a cigány lakosság - ki kell végre mondani - népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigánygyermek születik, mint magyar. Nálunk az első osztályban két magyar gyermek tanul. Jövőre Kossuth Lajos szülőfalujában viszont nem lesz az első osztályban magyar tanuló, csak cigány. Az iskolánkban a gyerekek hatvan százaléka cigány, az óvodában ez a szám még magasabb. Míg mi fogyunk, a cigányság szaporodik... Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hoztunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk.

- Ezért a kijelentéséért meg fogják kövezni. Lényegében azt állítja, hogy a cigányság egy magyarul beszélő más nemzet. Odáig még senki nem ment, hogy a cigányság népszaporulatát okolja a bajokért.

- Engem megkövezhetnek, ki fogom mondani az összes igazságot. Nem bántón, sértőn vagy hazudva, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. A rendszerváltástól kezdve azért jutottunk idáig, mert hazudtunk egymásnak mindenről, és a hazugságnak ez az ára, hogy az ország óriási katasztrófa felé sodródik. A mai szociális ellátórendszer ugyanis egy számonkérés és követelmény megszabása nélküli rendszer. Csak egy példa: amikor az iskolánkban a tanárnő a rendetlenkedő cigánygyerekhez odafordult és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: "segélyes". A fiúk általában pénzbehajtók, autó- vagy vaskereskedők akarnak lenni, a lányok pedig egy ősi mesterséget favorizálnak. A polgári foglalkozás meg sem fordul a fejükben. Ez döbbenetes.

- Nyilván nem igaz ez mindenkire.

- Persze hogy nem, de amíg az átlag magyar polgár dolgozik, adót fizet, áldozatot hoz, addig vannak olyan emberek, akik hagyják gyermekeiket korán teherbe esni, a születendő gyerekekre pedig nem fordítanak semmi gondot, tehát újra a mi vállunkra raknak terheket. Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermekeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja. Ha ezeket a problémákat nem tudjuk kezelni, borzasztó nagy bajba kerülünk.

- Mire gondol?

- Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született.

- Ezzel a kijelentésével végtelen terhet vesz nyakába. Nyilván bal és jobboldalon is akad majd, aki elítéli az okfejtését. Nem fél?

- Mondhatják, hogy egy vidéki polgármester vizionál, de én látok tendenciákat, ismerek olyan falvakat, ahol a cigányság aránya már ma is 50-60 százalék, és ez nem fog megállni.

- Abban azért szinte mindenki egyetért, hogy célként a cigányság integrálását kellene kitűznünk.

- De ez az eddigi módszerekkel nem megy. Meg kell változtatni a rendszert, lehetőséget kell biztosítani a magyar családoknak arra, hogy ne egy-két gyermeket vállaljanak, mert azzal a mi nemzetünk ki fog halni. Magyarország nem szegény, hiába sugallják ezt sokan, ez az ország az itt élő embereket bőséggel és gazdagon el tudná tartani. Úgy gondolom, hogy minket szándékosan tartanak mélyszegénységben, de ezt a faggyút fel kell olvasztani, a gazdaságunkat fel kell fűteni, és olyan közgondolkodást kell terjeszteni, hogy egy magyar család bátran vállaljon gyermeket. A magyar dolgos nép, de látni kell: a huszonnegyedik óra előtt járunk pár másodperccel.

Eddig a riport. Mindenki értékelje úgy ahogy akarja, de azt tudomásul kell venni, hogy a polgármester a mai magyar valóságról beszélt akár tetszik, akár nem.

(barikád.hu)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése