2010. március 21., vasárnap

Persze, a rendőrség megint hazudik a tényői gyilkosságok kapcsán...

Sziasztok kurucok!
Amiről most írok annak valóságtartalmát idő és egyéb lehetőségek híján megvizsgálni nem tudtam, de olyannyira felháborítóan cinikus, hogy látok benne rációt.

Mint azt mindannyian tudjuk szörnyű tragédia történt ezen a héten, kedden, Tényőn, ahol egy család, két kislány, és az ő szüleik vérbefagyott holttestét fedezte fel egy hozzájuk látogató rokon. A rendőrség nagy erőkkel a helyszínre vonult, azt lezárta, majd hosszas és alaposnak tűnő helyszíni szemle után egy sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta a borzalmas történetet. A történet negatív hőse az édesapa, aki megölte családját, utána pedig önmaga ellen fordult.

A rendőrségi jelentés logikusnak látszik, de néhány dolog azért már akkor feltűnt. Műszaki ember lévén nekem nehezen hihető az, hogy egy felvágott erű, többszörösen mellkason szúrt ember hogy a fenében tud beindítani egy benzinmotoros láncfűrészt, illetve apaként, férjként nem tudom elképzelni azt az elmeállapotot, amiben végzetes támadást indítok azok ellen, akik az én világom központjai. Értelmiségi, tisztes anyagi és egyéb egzisztenciális körülmények között élő magyar családról van szó.

De kezdjük a fűrésznél. Akinek már volt szerencséje ilyen masinériához, az tudja, hogy az indítás nem egy "megnyomokegygombot" művelet, hanem ezeknek a gépeknek az indítása bizonyos sorrendiséget ír elő. Nevezetesen bekapcsol (típusa válogatja), láncfék kiold, "szívató" ráad, majd berántás, akár többször is, ha szükséges. Ezt én nem tudom elhinni egy olyan emberről, akinek a csuklóján az erek (ne adj' Isten az inak egy része is) átvágva, onnan erősen vérzik, többszörös mellkas-szúrástól sérültek a mellizmok és talán a beljebb lévő nemesebb szervek is. A benzinmotor úgynevezett "berántása" bizony férfimunka, ráadásul nem mindegy mit mikor csinál az ember. Amikor pedig beindult, azt bizony kemény kézzel tartani is kell.

A másik dolog a bizonyos hivatkozott pszichológusi kezelés. Azt tudjuk, hogy a pszichológus lelki problémákkal foglalkozik, a fentebb említett apuka is egy baráti státusban lévő ilyen szakemberhez járt. Legalábbis a rendőrség szerint. Ebben a témakörben laikus vagyok, de az, hogy valaki néhány alkalommal elmegy egy ilyen szakemberhez, aki még ráadásul ismerős, barát is, nem feltételez egy ilyen rettenetes elmebajt, amit ez a cselekmény sugall. Az én olvasatomban az elkövetéskori elmeállapot szigorúan pszichiátriai eset, komoly gyógyszeres beavatkozással megtámogatva. (Kuruc.info: leszögezzük még egyszer, hogy több médium is megírta, az apa nem járt ilyen kezelésekre.)

Ide társul a mai napon tudomásomra jutott információ, miszerint a rendőrség felülről "szájzárat" kapott, és ragaszkodnia kell a családapa ámokfutását felvázoló sztorihoz. Ugyanis informátorom győri rendőrségi forrásra hivatkozva állította, hogy Tényőn, kedden, igen nagy valószínűséggel cigányok által elkövetett rablógyilkosság történt, és ezt a bűncselekményt, de leginkább az elkövető(k) személyére(eire) utaló adatokat fű alatt kell tartani, tekintettel a választások közelségére, ugyanis egy ilyen esemény nyilvánosság elé tárása robbanásszerűen a Jobbik megerősödését vonja maga után ebben a régióban, ugyanúgy, mint Kelet-Magyarország nagy részén, és ez akár eldöntheti a választásokat is.

Az informátorom szerint a rendőrök találtak idegen lábnyomokat a házban (nem a gyilkosságok felfedezőjének nyomait), és még a zsaruk szerint is életszerűtlen az érfelvágós, késsel többször mellbeszúrós, láncfűrészes öngyilkosság. Az, hogy nem volt behatolási nyom a házon, az csak azért lehetett, mert a garázsajtó nem volt becsukva és ezen keresztül az elkövetők bejuthattak, illetve amikor elhagyták az épületet, a garázsajtót lecsukva, az automatikusan bezáródott. Így valóban azt a látszatot kelthette a helyszín, hogy az tette, aki nagy valószínűséggel eleve benn tartózkodott, ugyanis a bejárati ajtók be voltak zárva és belül himbálózott a kulcs is. Ehhez jön még a nem publikált láncfűrésztől eredeztethető sérülés az apa lábán.

Mindezek fényében pedig fura, hogy a héten mennyi családja ellen forduló egyénről olvashatunk az újságokban és a neten is, illetve a rádió, televízió is megszaporította ezen esetek számát, kül- és belföldieket, múltban és napjainkban történteket egyaránt.

Amennyiben ez így történt és történik most is (elhallgatás), ez hihetetlenül pimasz cinizmus a (háttér)hatalom részéről. Egyrészt szabadlábon van(nak) az elkövető(k), veszélyt jelentve bárkire, másrészt ez az összekacsintás kegyeletsértő, és hát a választási eredményt akár döntően befolyásolhatja..

A fent leírtakat közléséhez természetesen hozzájárulok, de nevem, mailcímem közlését kérem mellőzzétek, van még egy csomó dolgom ebben a hazában.



kuruc.info

1 megjegyzés:

  1. Csak nem a cigánygyilkosságokra adott reakció volt Tényő?
    Merthogy azt az a kibucbeli fiu kibuci-i haverjai szervezték az tuti!
    Ugy látszik ez a másik szál hogyan irtsuk a magyarokat c. fejezet.

    VálaszTörlés