2010. április 21., szerda

Ime, a báránybőrbe bújt ordasfarkas! (szinte hihetetlen!)

Tudatjuk mindenkivel, a tájékozottság elősegítésére!


LMP (valódi nevükön: Liberálisok Magyarországi Pártja, a Lehet Más a
Politika csak beetető név volt). Jellemző az a nemzetközi diplomáciában
páratlan eset, hogy az Egyesült Államok nagykövete még a választás estéjén
felkereste őket abból az alkalomból, hogy bejutottak a Parlamentbe.

   _____ 

 Körvonalazódik az LMP igazi arca is, kérlek küldjétek tovább minél több
embernek.

- Az LMP alapítója, listavezetője, Schiffer András (1971). 1989-ben egyik
tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék
Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú
Szocialisták mozgalmának. 1996-ban lett a Társaság a Szabadságjogokért
(TASZ) munkatársa, valamint 2004 és 2008 között ügyvivője volt. Édesapja
Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja
Schiffer János 1994-2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja
Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar
Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke.

- Szabó Tímea (Budapest, 1976) magyar politikus, a Lehet Más a Politika és a
Humanista Párt közös listájának vezetője. A Szegedi Tudományegyetem
kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán
tanult. 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel
négy évig koordinálta a Menekült Programot. A Magyar Helsinki Bizottság adta
ki minden évben a hazai menekültek sanyarú heylzetéről és a Magyarországon
évről-évre fokozódó idegenellenességről, rasszizmusról és antiszemitizmusról
készült jelentéseit, amin a nemzetközi sajtó aztán csámcsoghatott...

- Az EP lista harmadik helyén levő Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a
mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás és számos
más erőszak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulás főszervezője, és az
Amnesty International munkatársa...

- a lista 5. helyén Rauschenberger Péter van, (Schiffer Andrással együtt) a
Védegylet munkatársa, 1994-től 10 éven át az egykori nagykanizsai szdsz
tagja.

- Szintén az LMP EP listáján szereplő Lovasi Andrást, Schiffer András
barátját, a Kispál és a borz együttes frontemberét idén március 15-én
Kossuth-díjjal tüntette ki a kormány.

- Richard Field amerikai üzletember, ingatlanvállalkozó (Park city project)
volt az egyik (nyilvánosságra hozott) főtámogatója az LMP kampányának.

- Az LMP kampányarcai  között ismert ex-SZDSZ-esek is feltűntek: Spitzer
Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András. Az ő nevük is fémjelezte
annakidején a "Budapestnek Demszky kell" kampányt pl. ...

- Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely korábban a szabad demokrata Horn
Gábor kampánystábjában dolgozott.

- Etikai vizsgálatot indított az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt
közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt
rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP)
kampányát.  Az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor
voltak az összekötők az LMP és Kóka között".

 Az LMP 228 pontból álló választási programját átböngészve, abban az egyház
és a nemzet szavak 0-szor fordultak elő benne, míg a közösség és a család
szavak 6-szor illetve 4-szer, de nem mint a társadalom értékhordozó
alapsejtjei, hanem mint költséghelyek, a személy pedig 2-szer, de csak mint
a liberális demokrácia vívmányainak jogosultja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése