Adjon az Isten!
Magyar testvéreim!
A balliberális pártok szerint ez a kevesek Magyarországa, és a keveseken saját magukat értik. A parlamenti ellenzék vezetője szerint Magyarország mindenkié. Mindketten tévednek. Magyarország nem is a keveseké, de nem is mindenkié. Magyarország a magyaroké! Legalábbis a magyaroké lesz. 1945 óta ez az ország ugyanis olyan, mint egy kóbor kutya, a legutolsó koldus is belerúghat. Egyszerre vették el tőlünk a múltunkat és a jövőnket. Itt minden megállt. Ahogy megállt a 4-es metró építése is, bizonyára azért, mert a fúrópajzs beleütközött az életszínvonalba.
Bár mi vagyunk az egyetlenek, akiknek semmi köze nincs a kialakulásához, de mégis szólnunk kell a gazdasági válságról. Azt mondják, a válság azért pusztítóbb Magyarországon, mert nagy az ország eladósodottsága. És mit tesz erre kormányunk? Óriáskölcsönt vesz fel az IMF-től, amelynek részleteiről, felhasználásáról szinte semmit sem tud a társadalom. Az ország és az emberek eladósítása nem csak a külföldi bankok bűne. Vannak itt hazai cinkostársak is. Köszönhetjük ugye a Gyurcsány-kormánynak, amely a valóság, vagyis az államcsőd helyett a hitelfelvételek révén tudott fiktív gazdasági működőképességet felmutatni, és köszönhetjük a Magyar Nemzeti Banknak, amely rendre a nemzet érdekével ellentétes döntéseket hozott. Ennek az eredményeképpen lett magas kamatunk és gyenge forintunk. A káposzta elfogyott, a kecske meg éhen döglött.
A bizonytalanság eluralkodott mindenkin. A kormány és a jegybank politikájának következtében emberek ezrei kezdték forint betétjüket devizára váltani, majd készpénzben felvenni. Ki fogja megmenteni az országot az államcsődtől? Ki fog munkát adni az állásukat elveszítő százezreknek? Ki fogja megvédeni a nem segélyekből, hanem verejtékes munkával szerzett magyar megtakarításokat? Az elszabaduló devizahiteleket? Minek van a kormány, minek van az ellenzék? Miért van Nemzeti Bank? És hogyan viselheti ez a Bank egyáltalán a nemzeti jelzőt? Követeljük ezért, és mikor máskor követelnénk, ha nem március 15-én, hogy alakuljon meg a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Bank, amely végre nem a külföldi anyabankok profitját hizlalja, hanem gyűjti és biztonságban tudja a magyar emberek betétjét, és finanszírozza a magyar vállalkozót és gazdát.
Magyar testvéreim!
2009. június 7-én, az Európai Parlamenti választások éjszakáján mindenki számára bizonyossá válik, hogy Magyarországon a Jobbik az új erő. Morvai Krisztina vezetésével jobbikos képviselők mennek majd Brüsszelbe, hogy ott végre megszólaljon a magyarság. Egy új időszámítás veszi majd a kezdetét. Igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy új idők jönnek, és új erők kellenek. Csak hát elég furcsa úgy új erőről beszélni, hogy közben a hallgatóság csupa régi káder. Az ország soron következő vezetői még egyszer nem lehetnek új köpönyegbe bújt régiek. Olyanok kellenek, akik sem az elmúlt negyvenévnyi kommunizmusban, sem az elmúlt húszévnyi szabadrablásban nem vettek részt. Mert azok hiteltelenek. Az is, aki tönkretette az országot, és az is, aki ezt tehetetlenül és gyáván végignézte. Bűneik súlya ugyan nem azonos, de ahogy a tégla, úgy a kavics is elsüllyed a mocsárban. A számonkérés pedig nem maradhat el. A legapróbb magyar földrögért, a legkisebb magyar állami gazdaságért, a nemzeti vagyon legutolsó filléréért is felelnie kell majd valakinek. Akár szegfűt hord a hajtókáján, akár narancsot.
Ha az egész világra nehéz idők jönnek, Magyarországra még inkább. Ne higgye senki, hogy Gyurcsány eltakarodása után, minden egy csapásra megoldódik. Az átmenet bizonyára keserves lesz. Két döntő kérdés lesz, mert a mindennapi élet két legalapvetőbb igénye és joga vált bizonytalanná. A megélhetés biztonsága és a fizikai biztonság. Lesz-e kenyér az asztalon és nem ütnek-e le fényes nappal az utcasarkon? Ez a két kérdés jár az emberek fejében. A következő években ezért az a politikai erő lesz képes az ország irányítására, amely tisztességes megélhetést ad a magyarnak, és amely megvédi a biztonságát.
Mondhatnám úgy is, annak kell vezetnie ezt az országot, aki meg meri adóztatni a multikat, aki magyar bankot hoz létre, aki újratárgyaltatja az államadósságot, aki megtagadja az IMF hitel visszafizetését, és aki segíti és védi a magyar munkavállalót, a magyar vállalkozót és a magyar gazdát. És az irányítsa Magyarországot, aki nem szerencsétlenkedik mindenféle három csapással, hanem egy csapással, a csendőrséggel oldja meg a vidék közbiztonságát. Aki egyszerre számolja fel a politikai, a gazdasági és a cigánybűnözést. Aki erre nem hajlandó, az csak sarlatán és szemfényvesztő. De van még valami, ami eldönti majd, hogy kiben van meg a kellő bátorság és az erő, hogy ki tud megfelelni az új idők új kihívásának. És ki az, akit magával ránt az alábukó múlt.
Mert eljött a pillanat, hogy kimondjuk végre: nagybátyjához, a kommunizmushoz hasonlóan Magyarországon a liberális demokrácia itteni rendszere is megbukott. Vége. Nem is lehetett más a sorsa, hiszen a liberális demokrácia nem más, mint egy import selejtáru. Hiszen mi megy itt húsz éve? Az ország csúszik a lejtőn, és eközben a parlamenti pártok értelmetlen vitákat folytatnak, a köztársasági elnök pedig közleményeket fogalmaz a foteljéből. Ebből elég volt. Magyarországon egy erős vezetői hatalomra épülő, elnöki rendszerre van szükség. És még mielőtt Tamás Gáspár Miklós, Andrassew Iván és Bolgár György szívinfarktust kapnak, elmondanám, hogy ismer ilyet a nagyvilág, ilyen van például Franciaországban és az Egyesült Államokban is. De nem kell nekünk messzire menni, van erre saját, történelmi mintánk. És nem érdekel, hogy mit ír majd holnap a Népszava – nekem a legnagyobb sértés lenne, ha ezek dicsérnének –, kimondom ezért azt, amit senki se mer. Az elmúlt száz évben itt egy rendszer működött. Horthy Miklós kormányzóé. Mert az nem a hazugságra, nem a kamatrabszolgaságra és nem a korrupcióra, hanem a magyar emberek szorgalmára, tisztességére és a rendre építkezett. Modern és korszerű formában, de ehhez kell visszatérnünk. Magyarországnak egy Szent Korona-tan alapján álló alkotmányra van szüksége, a liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára, az ország élén pedig egy kormányzóra. Minden egyéb csak kétségbeesett fuldoklás, amellyel Magyarországot megmenteni nem lehet.
Az összeomlás megkezdődött, magyar testvéreim, itt van a nyakunkon. A társadalom azonban fizikailag és mentálisan is védtelen, felkészületlen egy krízishelyzetre. Magára maradt. Magunkra maradtunk. Ilyen esetekben a túlélésnek csupán egy formáját ismeri a történelem. Az összekapaszkodásét.
Aki nem fog össze a másik magyarral, azt elmossa majd a történelem. Aki azt hiszi, hogy a ránk váró időszakban egyedül is boldogulni tud, arra az elhagyatottság, a félelem és a reménytelenség vár. Csak azok maradnak majd állva, akik összekapaszkodnak. Ha magunktól nem sikerült eddig összefognunk, hát most megtanít és rákényszerít erre bennünket, magyarokat a sors. A nemzeti oldal összefogása nem halogatható tovább. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghirdetjük a nemzeti egyletek mozgalmát. Mit jelent ez? Nem egy újabb szervezetet, nem egy újabb vízfejű egyesületet, nem. Hanem a magyar emberek önszerveződő menedékét és összekapaszkodását a ránk váró kritikus, emberpróbáló időszakban. Mindenki álljon össze az 5-6 legközelebbi barátjával, kizárva ezzel a beépülést, és mint egy baráti társaság alakítsanak nemzeti egyletet. Határokon innen és túl! Mivel nem lesz egyéb médiánk, minden társaságban legyen egy ember, akinek van internetes hozzáférése, ő jelentkezzen be a központi címre, és a többi már magától menni fog. A bejelentkezők keressék a nemzetiegyletek.hu oldalt. A lényeg, hogy kerüljünk egymással kapcsolatba. Hogy az ország minden pontján megismerjük, megvédjük, támogassuk egymást. Én ma reggel 5 barátommal megalapítottam a Szent László Nemzeti egyletet. Esküt tettünk a Szent Koronára, hogy tűzön-vízen át segítjük egymást, és minden megalakuló nemzeti egyletet. Talán az utolsó lehetőségünk maradt meg arra, hogy a Kárpát-medence magyar maradjon. Ahogy az Isten rég kimérte.
Magyar testvéreim!
2006 őszén lettem a Jobbik elnöke. Akkor a párt éppen egy választási vereség után volt, egy fabatkát sem adott volna érte senki. Többen igyekeztek lebeszélni a feladat elvállalásáról, mondván, miért szállok fel egy süllyedő hajóra. Ebben a pártban szinte senki nem bízott. Én azonban hittem a Jobbikban, megtaláltam azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy mára ez a nemzeti párt lett Magyarországon az új erő. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2006 végén a Gyurcsány-kormány éppen a hatalma csúcsán tetszelgett, amikor leírtam a jegyzetfüzetembe a Magyar Gárda ötletét. Az ismerőseim többsége lehetetlennek tartotta egy ilyen szervezet létrehozását, a többség csak legyintett. Én azonban hittem a Gárdában, megkerestem azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy ma a Magyar Gárda az ország legerősebb civil szervezete. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2007 végén megálmodtam egy népfőiskolát, amelyet a Jobbik és a Gárda közösen szervez meg. Ismét kevesen gondolták, hogy ez megvalósítható, de én megkerestem azokat, akik hittek a sikerben, és együtt elértük, hogy ma az ország megyéinek többségében második szemeszterét kezdi meg az Atilla Király Népfőiskola. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
Most, 2008 végén azzal a problémával szembesültem, hogy míg a nemzeti oldal egy része a Jobbikban, egy másik része pedig a Gárdában lelt rá a maga küldetésére, addig sokan nem találják a helyüket, és bár szívesen segítenék a nemzet ügyét, nem találnak maguknak értelmes feladatot. Ráadásul ez a többség, akik a Jobbikkal is és a Gárdával is szimpatizálnak, de különféle okok miatt nem akarnak sem egy pártnak, sem egy formaruhás szervezetnek a tagjai lenni. Viszont nélkülük, nélkületek nem lesz változás ebben az országban, nem lesz nemzeti oldal. Maradnak a hazugságok az egyik, és a féligazságok a másik oldalon. Nem kapunk ajándékba semmit. Nem is kérünk. A nemzeti oldalnak, nekünk annyi erőnk lesz, amekkorát magunknak megteremtünk. Ezért kell létrejönnie a nemzeti egyleteknek, mert így együtt: a Jobbik, mint politikai erő, a Gárda, mint önvédelmi erő és a Nemzeti egyletek, mint a civil erő, így, együtt végre sikeresek leszünk.
Persze tudom, hogy sokan most csak mosolyognak, nemigen hisznek abban, hogy egy ilyen civil hálózat kiépíthető. Biztosan azt mondják apatikusan: „Miért is sikerülne nekünk, ami nem sikerült a magyar út köröknek vagy a polgári köröknek?” Én azonban hiszek abban, hogy a nemzeti egyletek rövid időn belül minden magyar településen megalakulnak. Hiszek abban, hogy a Jobbik, a Gárda és létrejövő nemzeti egyletek révén számtalan eddig távolinak tartott dolog lesz elérhető. Kiépíthetővé válhat a magyar termelők és a magyar vásárlók országos hálózata, megvalósulhat, hogy a nevetséges finnugor elmélet helyett a valódi őstörténetünket tanítsák az iskolákban, megszervezhető lesz a magyar föld védelme, a számonkérés, a csendőrség és még megannyi más, sürgető nemzetstratégiai feladat. Hiszek a nemzeti egyletekben, és most azokat az embereket keresem és fogom megtalálni, akik ugyanígy hisznek benne. Azokat keresem, akik a saját, a szeretteik és a gyermekeik életét nem egy ilyen sehonnai bitangok vezette környezetben képzelik el. Akik úgy érzik, hogy többre hivatottak, minthogy a tévé képernyőin keresztül végignézzék hosszú évszázadok munkájának végső pusztulását. Akik úgy érzik, hogy nekik küldetést adott a magyarok Istene, akik sikerre és nem vereségre születtek. Azokat keresem, akik ugyanúgy hisznek Magyarország feltámadásában, mint ahogy én. És hogy miért hiszek benne ennyire? Amiért a Jobbikban és a Gárdában hittem. Mert tudom, tudom, hogy mi, magyarok képesek vagyunk rá.
Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése