2009. szeptember 3., csütörtök

Egy magyar pénztárcáját lopta el a Mazsihisz-vezér

Tisztelt Szerkesztőség! Számomra megbízható forrásból jutott hozzám az alábbi információ, mely könnyen visszaellenőrizhető. A zsidóbűnözés rovatba ajánlom.
Varga István 2009. 08.06-án 12 óra 30 perckor Pécsen, a Siklósi úti Shell töltőállomáson vásárlás közben a pultra tette pénztárcáját. A pénztárca tartalmazta iratait és 1600 eurót. (Az ügy pikantériája, hogy ekkor ezt rajta kívül még nem sejtette senki, tolvajunk sem tudta, hogy 10Ft vagy akár több pénz van benne. Mégis ellopta.)
Közben Varga Úr vásárolt mást is, majd észrevette, hogy a tárca eltűnt. Közölte ezt a pénztárossal, Szabó Rékával, aki készségesen felajánlotta, hogy nézzék vissza a kamera felvételeit. A felvételeken jó minőségben megpillantották az elkövetőt, amint elteszi a tárcát és nyugodtan oda sétál autójához, majd elhajt. Az autó rendszámát is sikerült rögzíteni. Szabó Réka pénztáros a 72/549-375 telefonszámról 13 óra 5 perckor bejelentést tett a rendőrségre. A Pécs-Kertvárosi Rendőrőrs munkatársai kivonultak a helyszínre, elvitték a felvételeket és kihallgatták Varga Istvánt.
Eddig egy szokványos történet, de a rendszám alapján azonosított személy úgy gondolnánk, hogy nem szorul rá ilyen piti tolvajlásra, de ez nekik is a vérükben van.
Az elkövető: Krausz István Miklós
a.n.: Weis Katalin
lak.: Pécs, Táncsics u. 49.
foglalkozás: Pécs Pláza jelenlegi vagy volt vezetője ( biztos, hogy az volt, de kérdés, hogy most is az-e)
szabadidő: MAZSIHISZ pécsi szervezet jelenlegi vagy volt vezetője ( u.a. mint fent )
A rendőrség kivonult a Táncsics u. 49-be, ahol csak a feleséget találták otthon. Közölték vele, hogy mondja meg a férjének, fáradjon be hozzájuk, mert bajban van. Krausz be is ment, tagadott mindent. Megmutatták neki a felvételeket, aminek a hatására beismerő vallomást tett. A lakásán házkutatást tartottak, ahol meg is találták a tárcát és tartalmát is. Rabosították, gyanúsítottként kihallgatták, majd elengedték, a kárt megtérítette.
Ezt nem láttam és nem hallottam semmilyen médiában. Hosszan háborogni sem szeretnék, mert mindannyian tudjuk a választ, hogy miért.  (De bezzeg ha jobbikos, gárdista vagy Morvai Krisztina, akkor ami kifér a szócsövön.)
Természetesen felháborító! Ha tudtam segíteni, az boldoggá tesz!
Szebb jövőt adjon az Isten!
(Egy magyar)

1 megjegyzés:

  1. fyi: nem o a Pecs Plaza igazgatoja es nem is volt. Sot tulajdonosi kotodese sincs. Bar Plaza Centers Magyarorszag mint regi tulaj izraeli ceg.

    VálaszTörlés