2009. november 17., kedd

BREAKING: Ukrajna elesett

Áldott tudatlanság! A jövőt tudni inkább átok, mint áldás, különösen, ha nem tudsz rajta változtatni (én azért próbálkozom). Ha kiismersz egy mechanizmust, annak működését, akkor tudni fogod azt is, hogy mik lehetnek a következő lépések. Így a Ne Oltsál! blog egyfajtajósként működik, és bizony, ha most belenézünk az üveggömbünkbe, az nem sok jót mutat. Hadd idézzek egy korábbi cikkünkből:

„...ahogy a dolgok állnak, az emberek nagyon nagy számban vissza fogják utasítani, hogy akár őket, akár a gyerekeiket beoltsák...”

„...az elit családok, akik a sertésinfluenza konspiráció mögött állnak, nevezetesen a Rotschildok és Rockefellerek, nem fogják megkapni, amit akarnak a dolgok jelenlegi állása szerint. Tudják ezt, és ezért a tervet változtatni kell „a dolgok állásához igazítva”.

„Ezek a nagyon beteg emberek azt tervezik, hogy növelik a „sertésinfluenza” vírus erejét, hogy ezzel alátámasszák a saját „próféciájukat” a halálesetekről, és drámaian növeljék a félelmet...”

A Globális Elit gépezete óramű-pontossággal halad a megtervezett útján – és az első áldozat Ukrajna.

A helyzet október végén hirtelen vált súlyossá. Az aktuális jelentések egymillió megbetegedésről szólnak, a halálos áldozatok száma 155. Fentiek fényében csütörtökön (2009.11.05.) Viktor Yuschenko, Ukrajna miniszterelnökekihirdette a szükségállapotot.

Kevesen tudják közülünk, mi is az a szükségállapot. Hála az égnek, az ilyen ismereteink meglehetősen hiányosak – kicsit vizsgáljuk meg közelebbről, mit is jelent ez a szó. Hasonlóan a hadiállapothoz, kihirdetése a polgári jogok erőteljes korlátozását hozza magával. A szükségállapotban lehetővé válik:

  • az utazás részleges vagy teljes korlátozása
  • a határok lezárása
  • kijárási tilalom
  • a szólásszabadság korlátozása
  • a gyülekezési jog korlátozása
  • gyorsított, katonai jellegű bíráskodás
  • kötelező vagy kényszermunka elrendelése
  • a magánélet védelmének korlátozása
  • a kiskorúak védelmének korlátozása
  • a törvény előtti egyenlőség korlátozása
  • stb

Praktikusan ebben a helyzetben a hatalom szinte mindent megtehet.

– Na és? – kérdezheted. – Hiszen pusztít a járvány, emberek halnak meg!

Tényleg? És hogy került elő egy ilyen járvány egyik pillanatról a másikra, tekintve, hogy Ukrajnában a H1N1 fertőzöttek száma az év első 9 hónapjában igazán visszafogott volt?

A kérdés megválaszolásához ugorjunk kicsit vissza az időben.

2009. augusztus 11. Egy telefonhívás érkezik be a Rebublic Broadcast Radio-hoz adás után Dr. True Otts-hoz. A hívóJoseph Moshe, egy izraeli mikrobiológus. Moshe elmondja, hogy

  • bizonyítékokat kíván benyújtani az államügyésznek egy fertőzött H1N1 oltóanyagról, melyet a BAXTER gyógyszergyártó cég fejlesztett ki;
  • a BAXTER ukrajnai laborja egy biológiai fegyvert fejlesztett ki;
  • az oltóanyag adjuvánst (hatásfokozó) tartalmaz, hogy az immunrendszert legyengítse;
  • a vírus RNS-e az 1918-ban több mint 20 000 000 halálos áldozatot követelő spanyolnátha vírusból lett reprodukálva.

2009. augusztus 12. A Los Angeles-i rendőrség jelenti, hogy bizonyos Joseph Moshe telefonon (!) megfenyegette őket, hogy a Fehér Házat a levegőbe röpíti (így szokták csinálni a terroristák, igaz? Illedelmesen bemutatkoznak, majd közlik, hogy mit fognak felrobbantani.) A rendőrség értesíti a Nemzetbiztonsági Hivatalt.

2009. augusztus 13. A Nemzetbizotsági Hivatal felkeresi a lakásán Moshe-t, aki egy piros VW Beetle-n „távozik”. Később egy SWAT-Team feltartóztatja. Az akciót helikopterről közvetítik. A Moshe ellen bevetett egység mikrohullámú (rádiótelefon zavaró) fegyvert, egy katonai Hummert és egy robotot is felhasznál, valamint több gallonnyi könnygázt, mely úgy tűnik, Moshe-ra egyáltalán nem hat – egykedvűen és reakció nélkül üldögél az autójában. Végül elektromos fegyverrel „veszélymentesítik”.

Moshe elfogása

2099. augusztus 19. Dr. True Ott beszámol Moshe-val folytatott telefonbeszélgetéséről Dr. Deagle rádióadásában:

...elmondta, hogy bizonyítékai vannak, hogy az anyagot Ukrajnában állítják elő... Múlt csütörtökön Los Angelesben Moshe-t útban az izreeli követtség felé az FBI főhadiszállása előtt egy SWAT-TEAM feltartóztatta, egy egész arzenállal, egy EMP-impulzusfegyverrel meglőtték, hogy az összes kommunikációs eszközt, amely nála van, műkösésképtelenné tegyék, négyszer lőttek rá borsspray-ágyúval, döbbenetes, hogy nem omlott össze... ő a Mossad (izraeli titkosszolgálat) egyik tudósa, abszolút nem indokolt egy ötvenes évei közepén járó férfit ilyen fegyverekkel lekapcsolni. Egy robottal törték be az autó ablakát, majd egy teaser-rel lőtték meg. Egy ilyen akció a sok hivatalnokkal és ezekkel a fegyverekkel majdnem negyedmillió dollárba kerül... ahogy a telefonbeszélgetésünkre emlékszem, Moshe dokumentumokkal tudja igazolni, hogy a chicagoi BAXTER kapcsolatba hozható Ukrajnával és Obama-val is...

Dr. True Ott beszél a Moshe-val történt telefonbeszélgetéséről (kb. 5:50-től)

Milyen érdekes, hogy valaki két és fél hónappal az események előtt megjósolta, hogy az új, erősebb vírus Ukrajnában fog kitörni...

De nézzük tovább az eseményeket:

2009. október 27. Megérkeznek az első jelentések a furcsa ukrajnai influenzás halálesetekről.

2009. október 29. Az egészségügyi miniszter bejelenti, hogy a vírus eredete ismeretlen, de nagyon „hasonlít” a H1N1-re, mert támadja a tüdőt. A halálos áldozatok száma 30 körül van.

2009. október 30. Több száz szemtanú szerint helikopterek és könnyű repülőgépek ismeretlen, aerosol jellegű anyagot permeteznek Kijev, Ternopil és Lviv felett a levegőbe. A hatóságok tagadják a permetezés megtörténtét.

2009. október 31. Bezárják az iskolákat, felfüggesztik a nyilvános eseményeket. Kilenc, nagyrészt nyugat-ukrajnai régiót helyeztek karantén alá, az iskolákat és mozikat 3 hétre zárják be a hatóságok. Ugyanakkor szemtanúk cáfolják a járványt:

„Lwow-ban (város Ukrajna nyugati részén, 800 000 lakossal) semmi különös nem történik, minden rendben van, a telefonhálózat működik. A járvány a médiában van, de az emberek úgy tünik, nem reagálnak rá. Kivéve, hogy elfogytak az arcmaszkok a patikákban. Az emberek sálat tesznek a szájuk elé. Állitolag sok virus terjed, de egyik sem halálos. A szokásos szezonális influenzát használják fel arra, hogy pánikot keltsenek, hogy az emberek beoltassák magukat”


Az egészségügyi minisztérium szerint 154 200 beteget regisztráltak ismeretlen tüdőbetegséggel, 48 ember meghalt.

2009. november 1. Yushchenko nemzetközi segítséget kér a járvány leküzdéséhez. Az elnök szerint „ismeretlen vírus gyilkolja az embereket”. A WHO egy szakértői csoportot készít elő:

„Az ukrán Egészségügyi Minisztérium kérésére válaszolva, a WHO egy multidiszciplináris szakértői csoportot vonultat fel, hogy az támogassa a ukrán hatóságokat a sertésinfluenza-járvány hatásainak enyhítésében. A csoport az alábbi területek szakembereiből áll: eü.-i vészhelyzet-koordináció, esetmenedzsment, járványügy, laboratóriumi diagnosztika, logisztika, és média/kockázat kommunikáció.”

Az egészségügyi minisztérium szerint 191 000 beteget regisztráltak ismeretlen tüdőbetegséggel, 60 ember meghalt, 123 haldoklik. A helyi hatóságok a járványt „sertésinfluenzának”, „kalifornia influenzának”, SARS-nak vagy tüdőgyulladásnak hívják, de a doktorok szerint tüdőpestisrőlvan szó.

2009. november 2. A Fraza Hírügynökség szerint az influenza párhuzamosan terjed a tüdőpestissel. Mindenesetre az ellenőrzött adatok igen furcsák: mindössze 1 halálesetnéligazolták a California A/N1N1 vírust és 22 további esetnél volt laborteszt. A tüdőpestisnek kb. 60 áldozata van, míg az influenzának 14.

Az egészségügyi minisztérium szerint 255 000 beteget regisztráltak ismeretlen tüdőbetegséggel, 64 ember meghalt.

2009. november 3. A WHO szerint a H1N1 fertőzi végig Ukrajnát:

„A két leginkább fertőzött régióban végzett labor-tesztek igazolták a H1N1 járványt...”

71 halott.

2009. november 5. A Russia Today 500 000 fertőzött-ről és 96 halottról tudósít. Yushchenko bejelenti a szükségállapotot, megvádolva a tisztifőorvost és az egészségügyi minisztert, beidézve őket a Nemzetbiztonsági Tanács elé, hibáztatva továbbá legfőbb politikai ellenlábasát, a miniszterelnököt. Egyesek szerint a szükségállapot bejelentése összefügg a közelgő választásokkal, ahol Yushchenko támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint kevesebb mint 10%. Yushchenko bejelentéséből pár részlet:

„Közismert, hogy a fertőzések elleni egyetlen hatásos védekezés a védőoltás.

„Utasítottam a kormányt, hogy azonnal függessze fel a gyógyszerek regisztrációjának jelenlegi rendszerét, beleértve az oltóanyagokét.”

„Ma fel kell ismernünk, hogy Ukrajnának nincsen egészségügyi rendszere.”

„A hatalom gyakorlásának módszere, ahogy ma az evidens, hibás.”

„Meg kell változtatnunk a teljes kormányzati rendszert Ukrajnában.”

A Nemzetbiztonsági Tanácsnak kell a központi döntéshozóvá válnia.

„Elrendelem, hogy az Egészségügyi Minisztert és a Tisztifőorvost helyezzék a Nemzetbiztonsági Tanácsba.”

2009. november 6. Az ukrán egészségügyi miniszter utasította a legfőbb ügyészt, készítsen elő bűnügyi eljárást azokkal szemben, akik ellenezik a tömeges védőoltást.

Belorusszia elnöke, Alexander Lukashenko szerint az influenza növekedése a pánik mesterséges kiváltásával kapcsolatos.

2009. november 7. 871 037 beteg, 135 halott

2009. november 8. 969 247 beteg, 155 halott.

Mi is történik valójában Ukrajnában? Rengeteg furcsa, egymásnak ellentmondó információ látott napvilágot.Megpróbálom összefoglalni:

MOSHE. Az esély arra, hogy eltalálja egy jövőbeli járvány kirobbanásának helyét, kb. 0,69% – ezt a verziót elvethetjük.Moshe új vírusról beszélt és a szakértők szerint Ukrajnában vagy egy mutálódott H1N1 vírusról van szó, vagy pedig egy új tüdőpestis, ill. vírusos vérzéses tüdőgyulladás járványról.

BAXTER. A cég Moshe által megjósolt érintettsége szükségessé teszi, hogy megvizsgáljuk, nemmadárinfluenzáról van-e szó. Mint tudjuk, 1918-as spanyolnátha-járvány madárinfluenza típusú volt. A járvány lezajlása után ez az influenzatörzs eltűnt, de több alaszkai, 1951-ben kiásott fagyott tetemből a vírust 1995-benreprodukálta egy amerikai laboratórium. A munka 8 évig tartott. Íme egy visszaemlékezés a spanyolnátha lefolyására 1918-ból:

„...szörnyűség volt, amely az áldozatokat kékesfeketévé tette, majd belefullasztotta saját testnedveikbe. A legtöbb haláleset a 15-40 évesek körében történt, a legegészségesebb korosztályban.
Az áldozatok az egyik percben még tökéletesen jól voltak, a következő percben pedig már teljesen leromlott állapotban, magas lázzal és deliriumban. A bőrük kék, lila vagy sötét barna volt az oxigénhiánytől. Komoly tüdögyulladás támadta meg a tüdejüket, amely folyadékkal telt meg, ömlött a vér az orrukból. A betegség gyors és szörnyű halállal végződött...”

És az ukrajnai esetek Myron Borysevych a Lviv-i sürgősségi osztály főorvosától:

...Lvivben már öten haltak meg az influenzában, négy férfi és egy nő. Két áldozat a 22-35 éves korosztályból került ki, kettő pedig hatvan én feletti volt. A megbetegedést virusos tüdőgyulladásnak diagnosztizálták.

A virusok laboratóriumi kimutatása egy-két hetet vesz igénybe. Bonyolult eljárás és Lviv-ben nem is csinálják. A betegség lefolyása nagyon gyors volt. A tünetek többek között szerepelt a nagyon magas láz és köhécselés.

Mind a hat elhunyt betegnél súlyos, vérzéses tüdőgyulladást állapítottak meg. A betegség lassan kezdődik, 37.2 – 37.3 fokos hőemelkedéssel, enyhe köhögéssel és izületi fájdalommal. A 2. vagy 3. nap végén orrhurut lépett fel. A boncolás megállapította, hogy a tüdők teljesen át voltak itatva vérrel...

PERMETEZÉS. A hatóságok egyszerűen tagadták a szemtanuk állításait, hogy ismeretlen, aerosol jellegű (porlasztott) anyagot juttattak helikoperekkel és kisrepülőgépekkel a légkörbe. Ha a hatóságok un. megelőző anyagot permeteztek volna szét, azt nem kellene tagadniuk... További tény, hogy a betegség terjedése október 30. után nagymértékben felgyorsult... A tüdőpestis a civilizált világban régóta nem ismert jelenség. Terjedéséről az alábbi olvasható:

„...a tüdőgyulladásos pestis kétféleképpen keletkezhet. Az egyik a primer tüdögyulladásos pestis, amelyet a porlasztott pestis baktérium inhalálása (belélegzése) okoz. A másik a szekunder amikor a vérböl a tüdöszövetbe terjed a pestis. A tüdögyulladásos pestist nem kizárólag csak vektorok közvetitik, mint a bubópestis; emberről emberre is terjedhet. Előfordultak már olyan tüdögyulladásos pestis esetek, amiket fertőzött állati szövettel való érintkezés vagy annak boncolása okozott. Ez a korábban ismert Fekete Pestis egyik tipusa. Képes volt a népesség 90-100 százalékát elpusztitani ha az áldozatok köhögtek és terjesztették a baktériumot.

Isten óvjon minket attól, hogy ezt permetezzék a levegőbe!!!

YUSHCHENKO. Lehetséges volna, hogy ez az egész csak egy kétségbeesett hatalomátmentési kísérlet, tekintettel a közelgő választásokra? Talán. Bizonyos szálak azonban más magyarázatot kínálnak...

Yushchenko az ún. Narancs Forradalom által került hatalomra. A választásokat 2004.-ben Ukrajnában megbundázták, aminek következtében Viktor Yanukovychmaradt hatalmon. November 22.-én kezdődött az a tüntetéssorozat, melynek eredményeképpen újra megtartották a szavazást és január 10.-én Yushchenko hivatalosan győzött.

Mindez nagyon szépen hangzik, de nézzük csak meg, kik támogatták a Narancs Forradalom aktivistáit: a Bilderberg Group, George Soros alapítványa, az Open Society és azNGO Freedom House, melyet az amerikai kormány pénzel a demokrácia elterjesztése céljából. Azt pedig tudjuk, hogy mit jelent ez az amerikaiaknak... lásd Afganisztán/Irak. Fenti támogatók mind a Globális Elit szervei.

H1N1 vírus: A vírus előállítására tudósok 2005-ben szabadalmat adtak be, melyet 2008-ban el is fogadtak. A szabadalom címe: „Genetically Engineered Swine Influenza Virus and Uses Thereof” A szabadalom beadói közül ketten a WHO munkatársai.

Magyarország határos Ukrajnával, egyes források szerint a betegség már át is terjedt hazánkba. Felkészültél a védekezésre?

· 1 trackback

Címkék: ukrajna moshe joseph madárinfluenza h1n1 h5n1sertésinfluenza szükségállapot

A bejegyzés trackback címe:

http://neoltsal.blog.hu/api/trackback/id/1505138

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése