2009. május 22., péntek

Viktor megint dezinformál


mszp_fidesz_hazudnak_teccikerteni“Így tehát minden, a változást akaró szavazatok megosztására törekvő szervezet kizárólag az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja”

Legalábbis ez Orbán Viktor véleménye, aki a Magyar Demokratának adott interjújában fogalmazott így, egyértelműen utalva az erősödő Jobbik - a Fidesz által kitalált és képzelt – politikai szerepére.

Ez a kijelentés persze legalább akkora hazugság, mint az, hogy a Jobbik a Fidesz kreálmánya, vagy éppen fordítva, az MSZP titkos trójai falova, amely a nemzeti oldal megosztására készült el.

Orbán Viktor szerint 2002 és 2006 tanulsága az volt, hogy csakis a jobboldal megosztásával tud nyerni a baloldal. Pedig az igazság az, hogy Orbán Viktor kétszer bukott meg a választók szemében, méghozzá azért, mert bebizonyosodott, a Fidesz nem képes az emberek többsége szerint hiteles politikát folytatni. A „narancspárt” várható győzelme a következő parlamenti választásokon sem mutathat mást, mint egy elkeseredett és kiábrándult nemzet kétségbeesett, folyamatos lavírozását a nagyobb, meg a kisebb rossz között. Hol MSZP, hol Fidesz, hol, MSZP, hol Fidesz… Attól függ, melyiket utálják épp kevésbé. Így megy ez 20 éve.

Nincs mit csodálkozni azon, ha ezek a parlamenti pártok a Jobbikkal kapcsolatban, felváltva tálalnak fel mindenféle összeesküvés-elméleteket a médián keresztül, hogy megtévesszék és dezinformálják az embereket. Magyarországon kialakult 1989 után két oldal, amelynek jelenlegi szereplői két évtizede ugyanazt a játékot játsszák, a saját maguk által kialakított szabályok szerint. 4 évente valamelyik oldal felülkerekedik a másikon, majd újabb 4 év múlva változhat a felállás, kivéve a „sztárjátékosok”. A meccs résztvevői, függetlenül az eredménytől, mindig megkapják a gázsijukat, tehát számukra nincs igazán tétje a mérkőzés kimenetelének. Haszon van a győzelmen, de a „bukáson” is. Az NB I-es szereplés pedig garantált pozíció. Legalábbis eddig így volt! De most már itt a Jobbik, amely puszta létezésével és növekvő népszerűségével is azt sugalmazza, hogy elég volt a játékból! Elég volt az indokolatlan zsíros gázsikból! Elég volt abból, hogy eljátsszák az országot a nemzet feje felett! Itt az ideje lefújni a mérkőzést és a játék helyett elkezdeni dolgozni! Márpedig ez azt jelenti, hogy ezzel a felfogásával a Jobbik új színt vihet a parlamenti politikába, megtörve a rendszerváltó elit, sztárgázsikra épülő dogmatikus játékszabályait.

Orbán Viktor azt mondja, hogy nincs szükség a parlamentben sokszínűségre. Nyílván a kétszínűség jobban tetszene neki: narancs és vörös. De a magyar ember színe, mégiscsak a piros, fehér, zöld.

Vona Gábort tudom idézni, aki azt mondta, hogy “a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla”. És ez valóban igaz! Az elhallgatás és a mocskolódások kordonján nehezen tud áttörni a nemzeti radikális mozgalom, mégsem lehetetlen, hiszen egyre többen ismerik meg a Jobbikot és csatlakoznak a változáshoz, amely felelősségre vonással, valamint ítélettel fenyegeti a parlamenti politikát. A Jobbik mögé áll a kiábrándult egykori fideszes, illetve a felébredt egykori mszp-és szavazó is.

Az egyetlen erő, amely ma megosztja Magyarországot, az a parlament és azon belül is a különböző pártok, melyek pont attól félnek, hogy a Jobbik szó szerint elveszi a megosztottsággal teremtett létjogosultságukat, hiszen a radikális mozgalomban kezdenek egyesülni azok az erők, amelyek mind a nemzetért, a hazáért szeretnének tenni.

Ma kétféle szavazó van Magyarországon, az egyik, függetlenül attól, hogy melyik párttal is szimpatizál, lényegében a parlamentre voksol, szavazati jogával csak konzerválva az elmúlt 60 év hatalomgyakorlásának elvét, amely végső soron morális, illetve gazdasági válságba sodorta az országot. A másik szavazó a Jobbikra voksol, egy új erőre, amely megbontani készül a baloldalinak, vagy jobboldalinak mondott pártok által kialakított politikai mókuskereket.Magyarországnak szemléletváltásra van szüksége! A változás egyetlen képviselője pedig a Jobbik Magyarországét Mozgalom.


forrás: ellenkultúra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése