2009. december 19., szombat

Brutális cigány némberek


Tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítélték azt a két kegyetlen cigány nőt, akik 2007-ben brutálisan megkínoztak egy 32 éves asszonyt és 54 éves anyját - utóbbi bele is halt a bántalmazásba.

"A bántalmazást különös kegyetlenséggel követték el: villával, késsel, seprűnyéllel, de izzó parázzsal is kínozták a sértetteket" - magyarázta dr. Miszori László bíró.

O. Juliannának ételért, cigarettáért, kávéért dolgoztak az áldozatok. Egyszer Margitot és Tímeát arra utasította, vetkőzzenek meztelenre, és seprűnyelet dugott a nemi szervükbe.

"Ezt L.-né és Julianna is végignézették saját gyerekeikkel, sőt: arra buzdították őket, hogy az 54 éves nőt ők is verjék. Az asszonyt addig ütötték, amíg összeesett, de a földön is rugdalták, megtaposták, eltört bordái átszúrták a tüdejét" - tette hozzá.

A nő lányát falhoz szögelték, öngyújtóval égették a tenyerét. Őt is megverték, de fogyatékossága miatt nem mert szólni. Aztán az idős nő meghalt. Lánya először azt mondta, ő ölte meg az anyját, végül elmesélte, mi történt.

hirturmix.hu - barikád.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése