2009. december 19., szombat

"Haladéktalanul szüntesse be hódító politikáját Magyarországon!" - MVSZ-levél Peresznek

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége 2009. december 5-i ülésén behatóan foglalkozott a Magyarország ellen irányuló izraeli gyarmatosító politikával. Az Elnökség nyílt levelet küldött Simon Peresz izraeli államfőnek, melyet diplomáciai úton eljuttatott a címzetthez.
Az MVSZ Sajtószolgálata ezennel nyilvánosságra hozza az MVSZ Elnökségének nyílt levelét és annak angol nyelvű fordítását.
Budapest, 2009. december 19.
MVSZ Sajtószolgálat

Simon Peresz úr részére

Izrael Állam elnöke
Nyílt levél
Elnök Úr!
Az Ön 2007. október 10-i beszéde, melyet Tel-Avivban, a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén mondott, megszabta a felvásárlás módszerével folyó zsidó birodalomépítés fő csapási irányait: Manhattan, Lengyelország, Románia és hazánk, Magyarország.
Számunkra ez a jövőkép elfogadhatatlan.
Több mint ezer évvel ezelőtt, a IX. század első évtizedeiben elég zavart okozott már az, hogy Kazáriában a vezető réteg felvette a zsidó vallást. Az ősi honukba, a Kárpát-medencébe visszatért magyarok utódainak nem hiányzik a történtek megismétlése.
Az Önök gazdasági térhódítása Magyarországon nem mosható össze az egyéb idegen tőke beáramlásával. Különbséget kell tenni a politika-semleges tőkeáramlás és a hódító szándékú, államilag támogatott tőke gazdasági terjeszkedése között. Ez utóbbi nem jár egyedül. A gazdasági hódítással párhuzamosan az új gyarmatosítás immáron klasszikus hatalombiztosító eszköztára is bevetésre kerül:
1. olyan játékszabályok bevetése, amelyek a demokratikus látszat megőrzése mellett biztosítják a háttéruralmat (kifejlett formájában ez az Egyesült Államok típusú kétpártrendszer),

2. a politikai elit korrumpálása,

3. a politikai kultúraépítés eszközeinek monopóliuma,

4. a rendszer bírálóinak módszeres démonizálása,

5. a tanügy megszállása,

6. az egészségügy ellenőrzése.
Mindezeken túlmenően mára sikerült Önöknek Magyarországon leépíteni a honvédséget, átprogramozni a politikai rendőrséget (NBH és REBISZ), sőt, az IN-KAL SECURITY Kft. alakjában a létrehozni a társadalmi ellenőrzés és erőszak alkalmazásának eszközét is. Az IN-KAL SECURITY Kft. színre lépése a 2006. október 23-i szemkilövős, viperás vérengzések alkalmából akaratlanul is az IRGUN terrorszervezetet juttatják eszünkbe.
Magyarországon a cigányok által elkövetett magyarellenes atrocitások száma párhuzamosan növekszik az izraeli gyarmatosítás mértékével.
Elnök Úr, Ön minden bizonnyal tudja, hogy e párhuzamosság mögött létezik-e okozati összefüggés vagy sem.
A magyarság világszerte aggodalommal és növekvő felháborodással kíséri az izraeli gyarmatosítás kiteljesedését hazánkban.
Elnök Úr, a Magyarok Világszövetsége felszólítja Önt, hogy haladéktalanul szüntesse be hódító politikáját Magyarországon.
Ennek folytatása előbb-utóbb a Közel-Kelethez hasonlóan destabilizálja térségünket. Ez végső soron senkinek sem érdeke.
Elnök Úr, hagyja meg Magyarországot azoknak, akiknek ez az ország a nevét viseli.
Budapest, 2009. december 5-én
A Magyarok Világszövetségének Elnöksége
A kiadmányt hitelesíti
Patrubány Miklós István Ádám
a Magyarok Világszövetségének elnöke
Mr. Shimon Peres
President of Israel
Open Letter
Mr. President!
Your speech before the annual convention of the Association of Trade Bureaus, in Tel Aviv on October 10, 2007, outlined the ongoing expansion of the Jewish Empire, by means of procurement in the following areas: Manhattan, Poland, Romania and our own homeland, Hungary.
This view of the future is unacceptable to us.
More than a thousand years ago, in the early decades of the ninth century, the leading stratum of the Kazar Empire adopted the Jewish religion, causing much trouble. The descendants of the Magyars who returned to the Carpathian Basin do not want to see these events repeated in their ancient homeland.
Your economic occupation of Hungary cannot be included in the influx of other foreign capital. We must differentiate between the politically neutral influx of funds and the economic expansion of capital, intended to promote an occupation, supported by the state. This latter one does not come alone. Parallel to the economic occupation, comes a new colonization by means of the classic tools to ensure power:
1. the introduction of certain rules of the game, which ensure the rule of the powers-that-be, while preserving the appearance of democracy (in its fully-developed form, this is the typical two-party system of the United
States),
2. the corruption of the political elite,
3. the monopoly of the tools for building a political culture,
4. the methodical demonization of the critics of the regime,
5. the take-over of the educational system,
6. the control of public health.
In addition to all these, you have now succeeded in reducing the numbers in the National Guard and in reprogramming the political police (NBH and REBISZ) and, in the form of the INKAL SECURITY Kft., you have established control over the society and have introduced the methods of the use of force. The presence of the INKAL SECURITY Kft., on October 23, 2006, with the bloodshed caused by their shooting people in the eyes and their use of „vipers”, immediately brings to mind, involuntarily, the IRGUN terror organization.
In Hungary, the anti-Hungarian atrocities, committed by the gypsies, have grown in proportion to the growth of the Israeli occupation. Mr. President, you surely know whether or not there exists a causal relation behind this comparison.
Hungarians world-wide are following the realization of the Israeli colonization of our homeland with anxiety and a growing indignation.
Mr. President, the World Federation of Hungarians calls upon you to immediately cease your politics of occupation in Hungary. If it continues, sooner or later it will cause a destabilization in our territory, similar to that in the Middle East. In the end, this is not in anyone’s interest.
Mr. President, leave Hungary to those who gave their name to the state.

Budapest, 5th of December 2009
The Praesidium of the World Federation of Hungarians
Confirming signature
Patrubány Miklós István Ádám
President of the World Federation of Hungarians

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése