2010. április 16., péntek

ilyenek a zsidók....(paraziták)


Még a Mazsihisz sincs tisztában a hivatalos holotörténettel
Részlet a Mazsihisz honlapjáról:
"A Magyar Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját.
A magyarországi zsidók gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte az ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a haláltáborokban.
Az 1941-es népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések következtében megnövekedett területű országban. Mintegy kétharmadukat legyilkolták. A vidéki zsidóságot gyakorlatilag kiirtották, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg."
Mármost hogy van ez? A hivatalos holokauszt-történetírók szerint csakis a Lengyel Főkormányzóság területén állítottak fel haláltáborokat, melyek a következők voltak: Auschwitz, Chelmno, Sobibor, Belzec, Majdanek és Treblinka. Már 1960-ban beismerte M. Broszat, a Müncheni Jelenkorkutató Intézet Igazgatója, hogy a "németországi koncentrációs táborokban nem volt elgázosítás". Egy ideig eltartott persze, míg a tankönyvírók, meg minden rendű és rangú propagandisták igazodtak az új irányvonalhoz, de ma már "komoly" tankönyvekben is azt olvassuk, hogy a hat lengyelországi láger közül négy kizárólag "megsemmisítő tábor" volt, kettő vegyes: munka- és haláltábor (Auschwitz és Majdanek), viszont az "ausztriai és németországi" lágerek kizárólag munkatáborok voltak. (Ráadásul 1938 márciusa óta Ausztria nem létezett, Németország része volt.)
Az is lehetséges persze, hogy a Mazsihisz különvéleményt alakított ki a holokauszt ügyében, és úgy véli, a Német Birodalom területén felállított lágerekben is zajlottak elgázosítások. Jó lenne tisztázni a hivatalos holodogmatikát, mert ha nem mondják meg rendesen, mit kell gondolni a holokausztról, hogyan tartsuk magunkat a törvénnyel is szentesített hivatalos irányvonalhoz?
(Olvasó)
k.info

1 megjegyzés:

  1. Állam: 1939-ben: 1945-ben: Hiány:
    Lengyelország 3.250.000 80.000 3.170.000
    Románia 850.000 325.000 525.000
    Magyarország 403.000 280.000 123.000
    Csehszlovákia 360.000 37.000 323.000
    Franciaország 300.000 175.000 125.000
    Németország 240.000 85.000 155.000
    Hollandia 150.000 30.000 120.000
    Belgium 100.000 22.000 78.000
    Jugoszlávia 75.000 14.000 61.000
    Görögország 75.000 9.000 66.000
    Ausztria 60.000 20.000 40.000
    Olaszország 51.000 50.000 1.000
    Bulgária 50.000 46.000 3.500
    Egyéb országok 361.000 139.000 222.000
    Összesen 6.288.000 5) )
    1.312.9000 6) )
    4.895.500 7) )



    Ha a akkori történészeknek illetve magának a zsidó számlálóknak hinni lehet oroszországban indult el Sztálin nyomására a zsidóság üldözése majd Hitler is követte bizonyos politikai okokból amire hosszú volna kitérni, és a nálunk befogadott 1.5 millió lengyel menekült többsége MOra jött mert itt egészen 44 ig Horty biztonságban vagy legalábbis valamelyest biztonságba tartotta őket!

    Nyugat fogja be a száját mikor angolok amerikaiak az izraeli partok felé induló hajókat tömve emberekkel kilőtték és felrobbantották.

    Unom a holokausztot meg a magyarság szapulását, akkor amikor bocsánatkéréssel jóvátétellel (trianonért) és köszönettel (mazsihisz) tartoznak!

    Amig nem teszik meg, és erre mutat a politika addig ocska prostik ugy ahogy vannak!

    Na jó az oszlopokat nem tudtam rendezni ebben a szük környezetben de érthető!

    VálaszTörlés