2010. április 8., csütörtök

Pokorni hazudik! ( nem csoda, az apja ÁVH-s volt...volt honnan tanulnia!)







Martinez Gábor, a Jobbik XII. kerületi elnöke szerint lakossági bejelentés alapján jutottak arra a következtetésre, hogy komoly szabálytalanságok történtek a hegyvidéki bevásárlóközpont értékesítésénél.
Grundtner András, a Jobbik XII. kerületi elnökségi tagja kifejtette: Pokorni Zoltán polgármesterként értékbecslés nélkül tett előterjesztést a terület nyilvános árverésen való értékesítésére, így nem tudható, mi alapján határozta meg a bruttó 540 millió forintos kikiáltási árat. A kerületi képviselő-testület később többek között a területen álló épület romló állagára hivatkozva fogadta el ezt a hiányos előterjesztést - mutatott rá a jogász végzettségű politikus.
Kiemelte: a rendkívül rövid pályáztatás után, 2008. május 9-én a WPR Nonus Kft., egy a Wallis-csoporthoz tartozó társaság vásárolta meg az ingatlant 550 millió forintért, még ugyanezen a napon megkötötték az adás-vételi szerződést, amelyben az önkormányzat ígéretet tett a terület beépíthetőségének növelésére.
Grundtner András szerint a kerület, ezzel a hűtlen kezelés gyanúját felvető eljárással, több százmillió forintos vagyonvesztést szenvedett el, ráadásul versenyhátrányba hozta a többi potenciális versenyjelöltet, akiknek csak a kisebb beépíthetőségi arányokról volt tudomása.
Hozzátette: a feljelentéssel egyebek mellett arra szeretnének választ kapni, hogy Pokorni Zoltán mi alapján határozta meg a vételárat, illetve azt miért nem rendelte a feltételezhetően már korábban is tervezett nagyobb beépíthetőséghez, továbbá hogy az építési szabályok változtatásának szándékát miért nem közölték a többi lehetséges vevővel is.
Alább pedig megtekinthetőek az ügy dokumentumai, ízelítőként abból, ami egy Fidesz-kormány esetén vár ránk. Mutyi, ingatlanpanama, nemzetiek üldözése - narancsszínben.
(Kuruc.info)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése