2010. január 21., csütörtök

Fordulat a Hajdú-Bét ügyben

Várhatóan igazságügyi szakértőt rendelnek ki a Hajdú-Bét Rt. felszámolási ügyében. A baromfis társaság ugyanis az egyik beszállító kifogása szerint egy kétmillió eurós követelését átengedte a Raiffeisen Banknak. A félmilliárd forintnyi összeget így nem lehetett a libatenyésztők és más hitelezők között felosztani.

Mint ismeretes, ez volt az a cég, amelyik termeltetési szerződést kötött a libatenyésztőkkel, majd a feldolgozásra kész libákat a termelőkkel leszállíttatta, de a vételárat „elfelejtette ” kifizetni. A cég egyik volt tulajdonosa Bajnai Gordos miniszterelnök, aki sajnálatát fejezte ki a libatenyésztők iránt a mintegy hat milliárdos kárért! Ezért szerencsétlenek a boltban nem adnak semmit! Ráadásul még az áfát is ki kellett nekik fizetni. Néhányan öngyilkosságba menekültek, rengeteg család lett földönfutó. Ez után a tette után lett Bajnaiból a Magyar Banánköztársaság miniszterelnöke…

A napokban kelt szárnyra a hír, hogy Bajnai a Raiffeisen Bank vezérigazgatói székére pályázik. Nocsak, nocsak!

A Bács-Kiskun megyei Bírósághoz több kifogás is érkezett a Hajdú-Bét Rt. felszámolási ügyében. Sokan egyetértenek azzal, hogy a Hunyadi Részvénytársaság, mint felszámoló, csak a hitelintézeteknek juttatott a volt libás társaság vagyonából, a termelőkről „megfeledkezett”.

A jelzálogjog bejegyzéssel rendelkező bankok előnyben részesülnek, a követelés ez esetben is sok, a vagyon pedig kevés. Ezért a jogosultak a felszámoló minden intézkedéséről részletes magyarázatot kérnek. Ez történt most is. A vagyon felosztásáról ugyanis végső soron a bíróság dönt. A legtöbb pénzt eddig a legnagyobb hitelező, a Raiffeisen Bank kapta.

A legújabb információk szerint a hitelintézet a felszámolási eljárás keretein kívül hozzájuthatott a Hajdú-Bét egy kétmillió eurós korábbi kintlévőségéhez is.

A szövevényes ügyben mód van arra is, hogy a bíróság szakértőket rendeljen ki, és további dokumentumok becsatolására hívja fel a felszámolót, ha a pénz felosztását kifogásoló ügyfél valószínűsíteni tudja, hogy volt olyan tétel, amelyik nem került be a vagyonmérlegbe.

A felszámoló szerint 524 libatenyésztő és más beszállító, illetve hitelező 13 milliárd forintnyi követelést jelentett be. A Hajdú-Bét vagyona 4,5 milliárdot ért. Ebből három hitelintézet részesült, köztük a Raiffeisen bank. A Raiffeisen egyébként a Legfelsőbb Bíróság tavalyi ítélete alapján maga is átutalt a felszámolónak egymilliárd forintot. A bank ugyanis fél áron, aránytalanul olcsón jutott hozzá a Hajdú-Bét opcióval terhelt huszonegy ingatlanához.

A Hajdú-Bét Rt-nek a korábban Bajnai Gordon által irányított Wallis Rt. volt a tulajdonosa, a kisebbségi részvényeket pedig a ciprusi adóparadicsomba bejegyzett Vitonas Ltd. birtokolta. Utóbbi társaságnak Bajnai Gordon volt a hazai kézbesítési megbízottja. A baromfis cég könyvvizsgálatát a Deloitte látta el. Ettől a könyvvizsgáló cégtől kaptuk ajándékba Simor András jegybankelnököt (a Postabank-történettel megspékelve) és Oszkó Péter pénzügyminisztert (a Hajdú-Bét Rt-vel megspékelve). A fő hitelező a Raiffeisen Bank volt, ahol állítólag szóba került Bajnai Gordon vezérigazgatóvá történő kinevezése. Van itt körforgás magyarok, de még mekkora! A nagy körforgásban a magyar nemzeti vagyon szőrén-szálán elveszett.

Ideje lenne megkeresni, amíg meg nem lépnek vele!

Anton
bszo.hu - barikád.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése