Érdekes...

Akéda Abdul: cui prodest?

Sokasodnak a kérdőjelek és erősödik a kétely az amerikai-cionista tengely legutóbbi tömeglélektani manővere, az Amszterdam-Detroit repülőjárat elleni állítólagos merényletkísérlet kapcsán.

Túl azon, hogy a terrorelhárítás mértékadó köreiből származó vélemények szerint a 23 éves nigériai „terrorista”, Umar Faruk Abdul Mutallab alsónadrágjába rejtett 80 gramm PETN robbanóanyag nemhogy a repülőgép, de még a saját széke felrobbantására sem lett volna elegendő, ráadásul az is köztudott, hogy Nigéria gyakorlatilag a Moszad és a Csáhál ellenőrzése alatt áll, izraeliek képezik ki az ország hadseregét és felügyelik repülőterei biztonságát.

Ha lehet, még tovább gyöngíti a történtek hivatalos verziójának hitelét az a tény, hogy a legnagyobb nigériai bank vezetőjeként és ebbéli pozíciójából következően országa fegyverzet-importjának egyik tótumfaktumaként Mutallab apja szoros kapcsolatot tart fenn az izraeliekkel éppúgy, mint az amerikaiakkal, és a CIA helyei rezidensét állítólag személyesen tájékoztatta fia „iszlamista eltévelyedéséről”, alig egy hónappal annak tervezett amerikai útja előtt. Ezek után nem túl életszerű, hogy Abdult mégis engedték repülőre szállni Amszterdamban, különösen, hogy egészen véletlenül (?) a holland város repülőterének a biztonságáért is egy izraeli érdekeltségű cég felelt. Az International Consultants on Targeted Security (ICTS) az izraeli El Al légitársaság és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat volt alkalmazottainak az összefogásából alakult 1982-ben, és időközben a biztonsági biznisz egyik nemzetközi nagyágyújává nőtte ki magát. A létrehozása óta eltelt csaknem három évtized alatt 22 országban telepedett meg, hogy szerepet vállaljon a repülőterek biztonsági ellenőrzésében – többek között – Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Romániában, Oroszországban és Magyarországon. Több amerikai repülőtérrel is szerződéses kapcsolatban állt a 9/11-ig, amely után az utasok megszűrését kivonták a magáncégek kezéből, és az újonnan létrehozott Közlekedésbiztonsági Hatóságra (TSA) bízták.

Részben az ICTS felelőssége volt a bostoni Logan repülőtér biztonsági felügyelete, ahonnan 2001. szeptember 11-én a New York-i Ikertornyok és a Pentagon washingtoni épülete elleni öngyilkos támadást végrehajtó négy repülőgép közül kettő felszállt. Ugyancsak az ICTS gondoskodott a párizsi Charles de Gaulle repülőtér biztonságáról, amikor a „cipőbombás” Richard Reid 2001. december 22-én feljutott az USA-ba induló egyik gépre, ahogyan a londoni buszrendszer biztonsági ellenőrzéséről is a 2005. július 7-i öngyilkos merénylet idején. Ezek az incidensek eléggé furcsa koincidenciát mutatnak, számításba véve az izraeli biztonsági cégek állítólagos szakértelmét a terrortámadások megelőzése tekintetében. A mellékelt ábra szerint ugyanis az ISTC személyzete (I-SEC vagy PI nevű filiáléin keresztül) jelen volt az elmúlt évtized leghíresebb merényletei vagy merényletkísérletei közül négynél, az amszterdamit is beleértve. Munkájuk „eredményessége” tehát enyhén szólva is némi kívánnivalót hagy maga után, pedig a cég az izraeli szakszolgálatok tapasztalatain alapuló szűréstechnológiát alkalmaz az utazóközönség ellenőrzésére és a biztonsági rizikótényezők azonosítására.

Egyébként az előbbi és további gyanús momentumok alapján fennálló „izraeli kapcsolat” lehetősége viszonylag gyorsan elérte a média ingerküszöbét, legalábbis magában Izraelben és Nyugat-Európában. Nem így az Egyesült Államokban. Miközben a Ha’aretz, a Jerusalem Post és az izraeli televízió nyomán cikkek jelentek meg róla az írott sajtóban és az interneten is Európa-szerte, addig a legnagyobb amerikai lapok, tévécsatornák és információs kábelrendszerek látszólag nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Hogy összehangoltnak tűnő hallgatásuk az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatoktól érkezett közvetlen utasítás vagy szándékos öncenzúra következménye, egyre megy, de mindenképpen önmagáért beszél.

„Még ha az amerikai felderítő szolgálatok csődöt is mondtak volna, és a nigériai utas neve nem szerepelt volna a légitársaság számára gyanúsak listáján, akkor is fel kellett volna keltenie a biztonságiak gyanúját”, írja a Ha’aretz (2010. január 10.). „Az életkora, a neve, a logikátlan útvonala, a drága és utolsó pillanatban megvásárolt repülőjegye, a csomagok nélküli (csupán egyetlen kézipoggyásszal történő) beszállása és számos más jel alapján mindenképpen gyanússá kellett volna válnia a biztonságiaknak, és mindezek indokolttá tették volna az alaposabb átvizsgálását. Az I-SEC-et és PI-t képviselő biztonsági emberek azonban engedték beszállni.”

Már maga az a körülmény, hogy a repülőgép egyik utasa csaknem folyamatosan filmezte őt, azt is megörökítve, amint sikertelenül igyekszik tüzet csiholni a gatyájából, a mellett szól, hogy a nigériai „hasznos idióta” valójában egy beugratás áldozata. Fenntartással kezelendő az a szál is, miszerint ideológiai kiképzését Jemenben kapta volna az al-Kaidától. Abdullah Szaleh jemeni elnök bejelentésére hivatkozva a BBC 2008. október 7-én arról tudósított, hogy az ország biztonsági erői elfogtak egy iszlamista csoportot, amely szoros kapcsolatban állt az izraeli titkosszolgálatokkal. Ugyanakkor egyes terrorelhárító specialisták szerint Jemenben nincs is jelen az al-Kaida, viszont nyílt titok, hogy a Bush-kormány alatt olyan, korábban terrorizmus gyanújával internált egyéneket is visszaengedtek Guantanamóról a Közel-Keletre, akik a Moszad által manipulálva arra szolgálhatnak, hogy időről-időre ki lehessen játszani az „iszlám terrorizmus” kártyáját, mégpedig a USraeli geopolitikai érdekeket hathatósan támogató „feszültség-stratégia” fenntartása érdekében.

Ami pedig a mindvégig természetellenes passzivitást tanúsító és az USA-ban 30 éves börtönbüntetést kockáztató Abdul Mutallabot illeti, úgy tűnik, hogy a saját apja hajlandó volt őt feláldozni, akárcsak egykor Ábrahám Izsákot (akéda Jichák, Gen 22:1-24). Igaz, hogy a „szerető” apa kezét az utolsó pillanatban most nem fogta le egy angyal, és a fia feláldozására felszólító parancsot sem Jahve adta ki…

Gazdag István