2010. február 15., hétfő

Európai útleveleket használtak a Hamász-vezetőt meggyilkoló cionista ügynökök

Tizenegy európai útlevéllel rendelkező személy, köztük egy nő vett rész a Hamász egyik vezetőjének meggyilkolásában - közölte Dahi Halfán tábornok, Dubaj rendőrfőkapitánya hétfőn.

Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúhot, a Hamász egyik katonai parancsnokát, a mozgalom politikai bizottságának tagját január 20-án Dubajban, az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városában gyilkolták meg. A boncolási jegyzőkönyv szerint Mabhúh halálát fulladás okozta, de a laboratóriumi vizsgálatok még nem fejeződtek be.
Halfán tábornok sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a halálosztag tagjai közül hatan brit, hárman ír útlevéllel rendelkeztek, egynek francia, egynek pedig német úti okmánya volt. A nő ír útlevéllel utazott.
"Kétség sem fér ahhoz a tényhez, hogy erről a tizenegy személyről van szó, és sajnáljuk, hogy baráti országok úti okmányait használták" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az útlevélben szereplő neveket átadták az Interpolnak, s hamarosan kiadják a letartóztatási parancsot.
Halfán tábornok kijelentette azt is, nem zárja ki, hogy az izraeli külföldi hírszerző szolgálatnak (Moszad) vagy más feleknek köze van a gyilkossághoz. Közlése szerint a rendőrség eddig két palesztint vett őrizetbe, őket azzal gyanúsítják, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a gyilkossághoz.
Az ötvenéves Mabhúh volt az egyik alapítója és vezetője a Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak, amely támadások és öngyilkos robbantások százait hajtotta végre izraeliek és izraeli célpontok ellen. A Gázai övezetben született, de már 1989 óta Szíriában élt, és a megölése előtti napon érkezett Dubajba.
A Hamász és az iráni kormány Izraelt tette felelőssé Mabhúh erőszakos haláláért. Az izraeli kormány hivatalosan nem kommentálta a Hamász-parancsnok haláláról szóló hírt. Izraeli források szerint ugyanakkor a férfinak kulcsszerepe volt az Iránból a Hamász-ellenőrzés alatt lévő Gázai övezetbe irányuló rakétaszállításokban.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése