2010. február 15., hétfő

Keller ellen vallott a nyomozóiroda vezetője a megfigyelési ügyben

A szocialista Keller Lászlóra vallott a bíróságon a levadászási ügyben érintett magánnyomozó-iroda vezetője. Azt állította: 2002-ben a volt közpénzügyi államtitkár adott megbízást Orbán Viktor Fidesz-elnök és körének megfigyelésére. A részletekről szocialista párttársa, Kapolyi László egyik cégénél egyeztettek. Keller elismerte, hogy részt vett egy megbeszélésen a cég vezetőjével, de azt mondta: később visszautasította az ajánlatot.
A milliárdos szocialista képviselő, Kapolyi László ötmillió forintot kifizetett, további 27,5 millió törlesztésére pedig ígéretet tett azoknak a magánnyomozóknak, akik – politikai megbízásból – adatokat gyűjtöttek Orbán Viktor volt miniszterelnökről, Simicska Lajos egykori APEH-elnökről és Kalmár István volt Posta-vezetőről. Egy Hír Televízió által 2008-ban bemutatott hangfelvételen Kapolyi László többször is utal arra, hogy a megrendelő valójában Keller László akkori közpénzügyi államtitkár.
Keller László a bíróságon felfüggesztette közszereplői státuszát, nem járult hozzá, hogy a Hír Televízió bemutassa az arcát a tárgyalásról készült felvételeken. Az MSZP-s országgyűlési képviselő hat médium ellen indított személyiségi jogi pert a botrány miatt. A bíróság tanúként hallgatta meg a megfigyeléssel megbízott magánnyomozó iroda volt vezetőjét, aki ismét elmondta: Keller állt az ügy mögött, Kapolyit csak azért kellett bevonni, hogy az adatgyűjtés költsége ne közvetlenül a kancelláriát terhelje.
Keller elismerte, hogy 2002 végén találkozott a magánnyomozóval Kapolyi egyik cégének irodájában. De szerinte a tárgyaláson finanszírozásról nem esett szó, a céget sem ő kereste meg, hanem fordítva.
„Tartózkodóan fogadtam ezt a találkozást, ezt a javaslatot, amit odahoztak, ami az ő vállalásuk volt, ott ismertem meg. Azt mondtam, hogy ezt én hazaviszem, megszemlélem, nem is teszek ezzel kapcsolatban semmilyen nyilatkozatot, és majd Kapolyi úron keresztül eljuttatom, hogy mi róla a véleményem” – fogalmazott Keller.
A bíróság tanúként Kapolyi László emberét is meghallgatta, aki negyedikként szintén részt vett az említett találkozón. Ő lényegében Stotz állításait támasztotta alá. A megfigyelt személyekkel kapcsolatban egyébként az adatgyűjtés nem talált semmilyen bűncselekményre utaló nyomot. Kapolyiék így nem fizették ki a cégnek az 55 milliót.
(HírTV korrigálva)
kuruc.info

2 megjegyzés:

  1. Ennyit erről a szar társaságról, a melót nem fizették ki. Kapolyi, több mint húsz évvel él tovább, mint kellene....a Nemzetre való tekintettel!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szomorú dolgok ezek. Csak így lehet boldogulni ?

    VálaszTörlés