2010. március 4., csütörtök

Sztálinista nosztalgia-show az RTL-en – Morvai Krisztina közleménye


sztálinista koncepciós eljárások iránti nosztalgia programmal köszöntötte a kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapját az RTL Klub. A primitívségéről hírhedt kereskedelmi televízió úgy mutatta be a Budaházy György és más ellenzéki személyek ellen folyó büntetőeljárás szerintük „döntő bizonyítékát” (egy olyan hangfelvételt, amelynek hitelessége laikus számára is erősen megkérdőjelezhető), hogy eszükbe sem jutott meghallgatni a közel egy éve előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakat, vagy védőiket. Nem tartottak szükségesnek meghívni olyan jogászt, jogvédőt vagy jogvédő szervezetet sem, amelyik kritikus a jogtiprásairól , az emberi jogok semmibevételéről, szemkilövésekről és több száz bizonyítottan koncepciós büntetőeljárásáról elhíresült jelenlegi hatalommal szemben. Az RTL nyilván úgy gondolja: minek bíbelődni európai emberi jogi normákkal, büntetőeljárási garanciákkal, mindkét fél meghallgatásával, a védekezéshez való joggal – egyszerűbb, ha néhány megbízható elvtárs a jogszabályok teljes félretételével , ÁVH-s mintára úgy folytatja le az eljárást, hogy a nyilvánosság kizárólag a vád állítólagos bizonyítékait ismerheti meg. Az RTL ötvenes éveket idéző nosztalgia műsora csak újabb bizonyíték arra: minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy Budaházy és a Hunnia csoport közel egy év után végre lehetőséget kapjon a nyilvánosság előtti megszólalásra, az ellenük felhozottakra való reagálásra. Minden minimális jogérzékkel, de legalább józan ésszel megáldott embernek fel kell tennie magában a kérdést: hogy lehetséges, hogy valakikről úgy állíthatnak fűt, fát, hogy az illetők el vannak tiltva attól, hogy a vádakra, a nyilvánosság előtti gyalázkodásokra bármilyen formában reagálhassanak. (Ez természetesen önmagában is jogsértő, hiszen a gyanúsítottnak joga van arra, hogy a sajtóban, a médiában szerepeljen, ott ügyével kapcsolatban nyilatkozzon. Ez persze viszonylag kissúlyú jogsértés ahhoz képest, hogy a házkutatásokat, lefoglalásokat hatósági tanú és jegyzőkönyv nélkül, a Tanú című film szellemében végezték. Kérdezem: Miért nem lehet tisztességes, szabályos eljárást folytatni, ha a hatóságok annyira biztosak a dolgukban, a gyanúsítottak bűnösségében? S vajon miért kellett Draskovics miniszternek bizonyítékot hamisítania a nyilvánosság megtévesztésére? ) Elmaradt az RTL részéről a Budaházyék elleni eljárásban elkövetett jogtiprások , például a Guantanamo Magyarországon című dokumentumfilm bemutatása, amely 11 percben foglalja össze a Hunnia csoport elleni büntetőeljárásban elkövetett kirívó súlyú jogsértéseket. (A filmet sajtótájékoztatón mutattuk be, megtalálható honlapom emberi jogi rovatában: www.morvaikrisztina.hu. ) S még egy „apróság”: az RTL elfelejtette megemlíteni, hogy a Hunnia csoport és Budaházy György működtette a korrupciós ügyeket és gazdasági visszaéléseket felfedő Razzia mozgalmat, amely egyebek mellett a sukorói botrányos ingatlan panamát is felfedezte és felfedte. Az MSZP 2002. óta, s különösen a 20006. évi rendőri brutalitás sorozat óta ugyanúgy a koncepciós büntetőeljárásokat veti be politikai ellenfelei megfélemlítésére és megbüntetésére, mint dicső elődei, a sztálinisták. A szemkilövetések évében, 2006-ban több száz embert verettek össze, csukattak börtönbe, kínoztattak meg és vetettek elhúzódó büntetőeljárások alá. Ezen eljárások kilencven százalékban felmentéssel, illetve megszűntetéssel végződtek. Abban, hogy a jogsértések megtörténhettek, s hogy a nyilvánosság sokáig teljességgel téves tájékoztatást kapott a történtekről komoly szerepe volt a diktatúrát támogató médiának, élen az RTL-el. A szolgamédiának most, a választások előtt különösen is fontos szerepe van: összhangban az MSZP kampányával, be kell bizonyítaniuk, hogy a Gyurcsány-Bajnai klán nem a magyar nép kifosztója és tönkretevője, hanem ellenkezőleg: védelmezője. Bízom benne, hogy ez nem fog menni, mert a kereskedelmi tévék tudatos agymosó tevékenysége még nem volt ennyire eredményes. Tájékoztatom a szennycsatorna (RTL) szerkesztőit: a jövőben sem fogom egyetértésüket kérni ahhoz, hogy akár az Európai Parlamentben, akár máshol szót emeljek „főnökeik”, megrendelőik, az országot kirabló és elszegényítő diktátorok emberi jogi jogsértései, jogtiprásai ellen.

(www.morvaikrisztina.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése